Pjotruska

Karácsony Benő

Dacia Kk., Kolozsvár, 1986.




A Napos oldalnál pedztem, szégyellem, hogy eddig nem akartam tudomást venni az íróról. Itt van hát a második kötet is, amit gyorsan elolvastam tőle.
Erős könyv. Érzed, valami szorítja a torkodat. Merész.  (Szerintem saját korában is annak számított)
Baltazár György (alias Pjotruska) és Csermely János elcsapott fogalmazó a két "főhös". Francokat főhős... Olyan társadalomban, ahol az az igazán ember, aki fejet hajt a sunyiság előtt, sűrűn bólogat a tömegfertőző közhelyekre, betartja az ezeréves bevett szokásokat (etc.), ott ez a két ember nem lehet főhős. Ady versei? Ugyan! Kit érdekelnek az újdonságok?! Kit érdekel itt a tehetség?! Individualistának nevezik Pjotruskát. Mert az ő szemében háború nélkül szép az élet, mert nem osztozik a szűk látókörűek nézetein, mert...
Ha úgy vesszük, igazuk van, individualista, de ezt vállalja is végig. Nem hasonul meg. Ez az a karakter, ami magával ragadott engem, aki végig mosolyog és zavarba ejt (de nem csak engem, a saját környezetét is).
Szánalmas, korlátolt kisváros ez, ami fentről nézve, Pjotruska szerint olyan, mint egy hangyaboly, Csermely barátja szerint meg az egész nem egyéb, mint egy nagy "tehénpalacsinta".
Hasonlóan Felméri Kázmérhoz (l. Napos oldal), zászlórúdak ők (peremfigurák): egyik a maga, nyugodt kimértségével, a másik az állandóan pörgő, állandóan valami "világot megváltó" ötletek egyediségével.

Szerintem nagyon jó könyv!
És még valami: mindvégig, míg olvastam, nem tudtam, nem gondolni a Piramis egyik dalára. Valahogy így képzeltem magam elé végig ezt a két figurát (de a Napos oldalnál Felmérit is :D): "Soha nincs pénzem, és sokszor becsaptak ajtókat az orrom előtt/ de megrázom magam, és azt teszek, amit szeretnék......."