A Pendragon legenda

Szerb Antal

" - Mondja, uram - kérdezte útközben, kissé zavartan. - Ön ugyebár egy gaz német?
 - Nem. Magyar vagyok.
 - Magyar?
 - Magyar.
 - Az mi? Az egy nemzet? Vagy most maga kigúnyolja tudatlanságomat?
 - Szó sincs róla. Becsületszavamra, nemzet.
 - És hol laknak azok a magyarok?
 - Magyarországban. Ausztria, Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia közt.
 - Ugyan kérem... Ezeket az országokat Shakespeare találta ki."






A szakirodalom szerint Szerb viszonylag sok konvenciót emelt át más (világirodalmi viszonylatban is ismert) detektívregény(ek)ből (pl. Sherlock Holmes). Akárhogy is van, valamiféle elvárás jelenik meg a legendában, a gyilkosság nyomozására a főszereplőt hívják, aki - mint tudjuk - kvázi belecsöppent csupán ebbe a titokzatos walesi milliőbe. 
Nagyon izgalmas, szinte érzékelhető, ahogy grafikonszerűen csodaszerű dolgok, mitológiaképző elemek racionális magyarázatot kapnak, felerősödnek, aztán szépen lassan ezekről a magyarázatokról kiderül, hogy nem válnak be, nem működnek. 


A rózsakeresztesek, szabadköművesek rejtélyes szálai révén / okán a nyomozás mintegy átcsap a titok-kiderítő akcióba. 
Sejtelmes, ironikus, szarkasztikus párbeszédek, mondatok teszik még inkább izgalmassá ezt az 1934-ben megjelent különleges regényt. Ne felejtsük el a humort sem, persze. Nagyon jó. Nem lehet unatkozni olvasás(a) közben. Ugyanakkor gördülékeny, olvasmányos.

Ezzel a fess szemüveges fiatalemberrel (Szerb A.) való találkozásom nem éppen a legelső, és több mint biztos, nem is az utolsó. Nagyszerűt alkotott, és csak ajánlani tudom mindenkinek.  

Kriterion Kk., Bukarest, 1979.

A fekete zongora

Baráth Katalin

Agave Könyvek, Bp., 2010.

 „ Aztán visszaejtette a regényét a fiókba, és elővette Ady-kötetét. Még egyszer, sokadjára kikereste A fekete zongorát.

Újra és újra elolvasta. Úgy érezte lennie kell valami fontosnak, valaminek, aminek köze van legalább az egyik gyilkossághoz.”

Ars gratia artis. Mondhatnám azt is, irodalom az irodalomban. Megférnek egymás mellett, sőt, mintha egyik a másikat éltetné.

A szerző vonalvezetése, gondolatmenete eszembe juttatta, juttatja kicsit a mikszáthi agyafúrtságot. Végig fentartja a lehetséges lehetőségét.

Innen nézve, akár értelmezések értelmezéseként is felfoghatnám. Az éppen megindult Nyugat, és talán egyik legnagyobb képviselője, az első nemzedékhez tartozó Ady (verse) szuszpanszban tartja úgy az olvasót, mint a szövegbeli értelmezőt. Szóval, terítékre kerül a vers szövegen belül, a szereplők által némiképp, ami nyilván a mostani versolvasót is talán továbbgondolásra késztet(het)i.

A kisváros, Ókanizsa eredeti gondolkodású emberét, női szereplőben tastesíti meg, Dávid Veronikában. A lány maga is alkot, bár nem jelennek meg versei, ellentétben a zsidó lánnyal, Lénával, akit nem csupán emiatt, megvet.

    A gyilkosságok száma szaporodik a városban. Az Ady-vers mindenütt felbukkan, Veron pedig valahogy mindig kicsivel több információval rendelkezik, mint a hivatalos eljárást képviselő rendőrkapitány.

Mindamellett, hogy betekintést nyerhetünk egy századelős kisvárosi életbe, információkat arról, hogy éppen a fejlődés mely szintjén áll, beszédes nevekkel rendelkező lakóiról is tudomást szerezhetünk. Arról, hogy kikből áll az úgynevezett elit réteg, kik vehetnek részt bizonyos eseményeken, akár addig, hogy a templomban milyen az ülésrendi szokás.

Úgy gondolom, jóllehet, krimiként jelent meg a könyv, ami az is, elsődlegesen, mégis ott a kisember jelenléte a könyvben. Az olyan emberé, vagy az olyan embert jellemző karaktereké, akik nem szerepelnek a médiában, az újságokban, hanem csak élik a mindennapjaikat. Ezt azért tartom fontosnak, mert a történelem, viszonylag minimális szinten foglalkozik az ilyen, és hasonló emberek életével: hogy mit ettek, milyen hétköznapi vagy ünepi szokásaik voltak stb. Kicsit antropológiai megközelítést is kap a szememben így a regény.

Köszönöm @Pikszi

A fekete zongora (Ady)

Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.

Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyai tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szivemnek vére
Kiömlik az ő ütemére.
Ez a fekete zongora.