S egészen megőrizlek magamban...

In memoriam Fodor Sándor

"... s valaki közbeszólt

és félbemaradt a

krónika..." (B.F.)

 (1927. dec. 7. - 2012. márc. 29.)

Hát elment
Bízom benne, eddig már találkozott is Éva lányával. Odaát!
Pihenése legyen csendes!

Nyáron történt

Lois Lowry

Animus Kiadó, Bp., 2003.
Fordította: Ilyés Emese

Olyan anyagból készültünk, mint az álmok; és az alvás révébe fut kis életünk. (W.S.)

Kicsi könyvecske. Telisteli egy tizenhárom éves kislány szövegével, ami könnyeddé, gördülékennyé teszi az olvasást. Igen, tudom, ifjúsági regénynek titulált ez a könyv. A meglepetés nem is ez. Inkább, a sodrásába észrevétlenül belekerülő mindennapi lét(ünk) felismerése. A tehetség, a jellemek megrajzolása, az arcoké (az övé úgyszintén) az ő szemével. Tisztában van testi adottságaival, de sokkal inkább a vonások érdeklik. Később pedig az egymásra figyelés fontossága.

Sajnos még olvasás előtt megláttam a könyvhöz tartozó néhány címkét. Sejtettem, hogy mi fog bekövetkezni. Első alkalom, amikor egy egyszerű címke spoilerveszélyt jelentett nekem. Nem szeretem, amikor tudni vélem, hogy mi fog történni egy általam még nem olvasott könyvben. (ha mégis előfordul, megengedem magamnak, de csak szökőévente egyszer :D) Különösen nem befolyásolt a szöveghez való viszonyomban, de bizony, számított, mert minduntalan vártam, hogy mikor is lesz, ami lesz. És hogyan?

Számomra egy nagyon erős karakterű kislány mesélte az egészet. Egy kislány, aki erősebb és gyönyörűbb, mint valaha gondolta volna magáról. A kíváncsisága, az arcvonások rögzítése életének meghatározó pontja. Elkapni azt az egyetlen, soha vissza nem térő pillanatnyi vonást, fénytörést, homályt. Később: megtanulni valakivel élni úgy, hogy nélküle.
Gyerekszemmel láttat ugyan ez a könyv, de úgy gondolom, fontos kérdéseket feszeget. Miközben egy szusszra elolvasod, az jár a fejedben, amit az öreg Will kérdez Meg-től: Siratod-e, Margaret, hogy el kell hagynod az aranyligetet? (Hopkins)

Mindannyian magunkat síratjuk valójában. Ezt a törékeny kicsi létünket, míg itt vagyunk.
Elszomorodtam. Nem tagadom. DE fel is vidultam. Értékes mondanivalót adott át a könyv. Jó lesz vigyázni rá. És egymásra.

Megj. Nem vagyok biztos benne, h gyereknek kezébe adnám.

Így tanulok nyelveket

Egy tizenhat nyelvű tolmács feljegyzései

Lomb Kató

Gondolat K., Bp., 1970.

A nyelvtan - rend. Aki valamely - bármely - nyelv nyelvtanát egyszer agyába és szívébe zárta, aki egyszer kijárta a szellemnek ezt az iskoláját, az megtanult rendet teremteni a rendszerezhető ismeretek birodalmában.

Nem vagyok egy kifejezetten rendszerező alkat, de ettől függetlenül bizony vannak területei az életemnek, amiket szeretek átlátni. Például olvasáskor, van, amikor jegyzetelek (vagy egyszerűen post it-elek), tanuláskor meg táblázatokat, pókábrát készítek és megintcsak jegyzetelek (amiből egy kívülálló szinte semmit nem értene meg sokszor :D)
A nyelvekkel is így vagyok. Azaz majdnem. Itt inkább a táblázatok készítése, a markerezés, ceruza-feladatok alkalmazása áll közelebb hozzám (aztán a piros a javításhoz). Az igazat megvallva, imádom a nyelveket (ahogy a színeket is, csak másképp, persze). A leginkább eddig a román meg az orosz nyelvtana tetszett. Tényleg. Sokkal jobban, mint a magyar. Szerettem is mindkettőt. Érdekelt, foglalkoztam velük. Viszonylag nagyon sokminden ragad rám egy-egy nyelvből, pusztán hallásból. A gond ott kezdődik, hogy nincs fenekem türelmem. Márpedig ez elengedhetetlen.
Lomb Kató sem hagyja ezt figyelmen kívül. Emellett meg az eredeti nyelven való olvasásra és hát a vele járó "tartozékok" egész ötletkészletére, meglátására hívja fel az ÁNy (= átlagos nyelvtanuló) figyelmét.
Rendkívül érdekes volt olvasni a könyvét. Igazi motivációs bomba. És annak ellenére, hogy sok helyen nem értettem vele egyet (talán csak amiatt, mert az általa javasolt módszer egy-egy eleme nekem egyáltalán nem jön be), nem tudtam elvetni a gondolatát, ti. annyira bravúrosan érvel állításai mellett.
Fantasztikus nőszemély lehetett. Árad a könyvéből az örökös tanulási energia.

A vége felé a könyvnek sajnos unatkozni kezdtem. Gyorsan be kellett vetnem a villámolvasási tapasztalataimat :). A legvégén aztán minden rendbe lett. :D
Összességében: tetszett, és nagyon sok hasznos tippet kaptam tőle. Le a kalappal előtte!

!! Ami zavart (de nagyon): 1. -rengeteg (főként) elütési hiba volt benne. Merem remélni, hogy a kiadott (papír)könyvben ilyesmi elő sem fordul!
                                          2. - jómagam úgy gondolom (ellentétben LK-val), hogy igenis szükséges az a bizonyos ún. nyelvérzék megléte (de ha tévedek, annál jobb!!)

Vasárnapra - lelkemnek

Szép Ernő: Gyermekjáték

Mikor én kisfiú voltam,
kis lovon nem lovagoltam,
nem volt nékem ponnilovam,
ponnilovam,
ponnilovam,
pedig de szép, mikor rohan.

Ponnilovon sose ültem,
kis biciklin se repültem,
nem volt fényes kerékpárom,
kerékpárom,
kerékpárom,
pedig de jó rajta nyáron.

Nem volt nékem meséskönyvem,
nem volt csak iskolás könyvem,
pedig de jó otthon este,
otthon este,
otthon este,
lapozni ábrát keresve.

Sohase volt cifra kockám,
kis kastélyom meg tornyocskám,
kis hajóm meg kis vasútam,
kis vasútam,
kis vasútam,
én utazni sose tudtam.

Én nem kaptam kardot, csákót,
sárgarézbül messzilátót,
sose vittek hippodromba,
hippodromba,
hippodromba,
jó, hogy lyukas volt a ponyva.

Az a ponyva szétment régen,
elmúlt az én gyermekségem,
én már régen felserdültem,
felserdültem,
felserdültem,
a nagyok közé kerültem.

Én játékot már nem kérek,
a sok gondtól rá se érek,
de meghalok én is egyszer,
én is egyszer,
én is egyszer,
a mennyországba megyek fel.

Kiállok majd a Tejútra,
arra visz az Isten útja.
Az ujjamat majd felnyújtom,
majd felnyújtom,
majd felnyújtom,
ha elsétál a Tejúton.

Észrevesz az Isten engem,
megszólalok a nagy csendben:
"Kérem én még nem játszottam,
nem játszottam,
nem játszottam,
játszani szeretnék mostan."

Megfogja majd a kezemet,
angyalok közt maga vezet
szegény gyerek otthonába,
otthonába,
otthonába,
mennyei gyerekszobába.

Megkapom ott kardom, csákom,
sárgarézbül messzilátóm,
képeskönyvem, cifra kockám,
cifra kockám,
cifra kockám,
lesz kastélyom meg tornyocskám.

Ami nem volt, lesz ott jócskán,
kis vasútam meg hajócskám,
élvezem majd minden reggel,
minden reggel,
minden reggel,
a többi szegény gyerekkel.

Hogyha kedvem abba telik,
ponnilovam megnyergelik,
kis biciklim előhozzák,
előhozzák,
előhozzák,
úgy járom a mező hosszát.

Égmezőben alkonyatban
szép pillangót fogok ottan,
ujjamon lesz arany pora,
arany pora,
arany pora,
le nem mosom róla soha.

Áldott kezek

Dr. Ben Carson

"Viaţă şi Sănătate" Kiadó, Bukarest, 2008.
Fordította: Magyarosi Barna

Minden azzal kezdődött, hogy édesanyám heti két-három tévéprogramot engedett meg csak, és kötelezővé tette heti két könyv kiolvasását.

Elképesztő mennyi erő van ebben a könyvben (emberben)!
Kiváló idegsebész, de/és tudni kell róla, hogy rendkívül művelt nem csak az orvostudomány területén. És mindez pontosan úgy kezdődött, ahogy ő maga mondja (l. fenti idézet). A természettudományoktól elkezdve az irodalmon keresztül a művészetekig minden érdekelte. Örökös kíváncsisága, Istenbe vetett hite, makacs édesanyja és kíváló szem-kézkoordinációja célba vezette. Sose adta fel. Példa. Modellérték lett számomra. Ismeretlenül is. Bebizonyította, hogy minden sikerülhet, amit kitűz(t)ünk magunk elé, ha hiszünk benne, és egy pillanatra sem feledkezünk meg arról, hogy Isten áldása rajtunk / velünk van / bennünk van.

Olyan idegsebészeti műtéteteket végzett már a nyolcvanas években, amit már többszörös sikertelenség miatt elvetett az orvosvilág (hemiszferektómia /agyfélteke eltávolítás/ például) vagy eleve kudarcra ítéltnek tekintett (a ritka Von Hippel-Lindau kór egy esetében közvetlenül az agytörzsön végzett műtéte). Mégis ami miatt igazán "feltűnt", az 1987-ben fejüknél összenőtt sziámi ikrek szétválasztása. Ez volt az első olyan műtét, ahol mindkét csecsemő életben maradt.

Bámulatos egyéniség! Mindvégig két erő dolgozott bennem, míg olvastam: olvasni tovább, mert nem bírom letenni, de közben gyorsan nekifogni valaminek, mert az összes motivációs bázisomat megmozgatta, felpörgette. El kell mondanom a könyvről még, hogy irodalmilag nem egy magas színvonalú (gondolom, nem is ez a tét), de üzenetét tekintve e-l-k-é-p-e-sz-t-ő! Számomra az.
Ajánlom! Meleg szívvel! Tizenkét-tizenhároméves kortól kezdődően bárkinek, mindenkinek.
Jómagam amúgy is borzasztóan szeretem az önéletírásokat :)

Meggyőződésem, hogy Isten mindenkit különleges képességekkel ruház fel, és lehetőséget biztosít arra, hogy azokat embertársai és az Ő szolgálatában felhasználja. (...)
Attól függetlenül, hogy milyen pályát választottunk, ha felfedezzük, hogy minden legyőzött akadály voltaképpen egy következő akadályra készít fel, azon az úton haladunk, amely a sikerhez vezet.






PS. Ha valakit érdekel még egy kis csemege róla és ebből az élettörténetből készült filmről, kéretik nem habozni, katt ide (a filmről a lap alján) és ide (illetve még sok más helyre :D)

Emlékezés egy régi udvarházra

- válogatás Faludy György verseiből -

Faludy György

Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2000.




Ez a válogatás Faludy első erdélyi útjának évében jelent meg (2000 október vége).
Szeretem Faludyt. Volt alkalmam személyesen (élőben) is látnom és most már tudom, hogy akarva akaratlanul is tőle vettem át "ha szabad így mondanom" kifejezést. Bámulatos emlékezőtehetsége lenyűgőzött a találkozón. Ne felejtsük, ez az úriember, Szőcs Géza szavaival élve, "még csak most az imént született, Ferenc Jóska idejében." Voltak versei, amiket toll és papírhány miatt észben rögzített és csak később kaptak írott formát.
Mintha beleszülettek volna a versei. Nem érzek semmi erőltetettséget bennük. Hogy keresné a rímeket, a szavakat. Játszik a lírával, a lírában.

Soha nem "kerestem" a költészetét, valahogy mindig az talált meg engem. Most is.

S ezért most, vénen, még két térdre esve
köszönöm Néked, Uram, a nyomort;
hogy nem lettem ficsúr, ki délben, este
mindenre pökve, szürcsöli a bort,
hogy mámoraim keserűk és búsak
voltak s utam az éj aljába vitt,
hol a sötétben megláttam a dúsak
hatalmát s a szegények titkait.

Köszönöm Néked a kenyér csodáját,

s az éhes gyomor lázadt vágyait,

a tömegszállás fuldokló homályát,

s a vén kórházak sápadt ágyait,

köszönöm Néked álmom lágy varázsát,

s lyukas cipőmben a hideg sarat,

és köszönöm a meddő vágy darázsát,

s a szél zúgását a hidak alatt.

Köszönöm Néked, hogy szememnek tárva

nyílt meg az Ember, e szörnyű bozót,

mert így nem lettem az urak szolgája,

sem népkertekben rizsporos bohóc;

köszönöm, hogy az Ember szenvedését

mind a fülembe súgtad egy napon,

mert így történt, hogy minden versem mélyén

azóta egy húr szól: a szánalom... [A testamentum (IX-XI. részek), Budapest, 1935.]