2019. január 2., szerda

Csak egy kis hit kell

Mitch Albom

Animus Kiadó, 2010.






"  - És ez az, amiért annyira fontos a hit - folytatta a Rebbe. 
- Olyasforma, mint egy hegymászó kötél, amelybe valamennyien blelekapaszkodhatunk, akár a csúcsra, akár lefelé tartunk." (137. old.)









      A filmet előbb láttam, mint a könyvet. Már készen voltak a szereplőim, mire olvasni kezdtem, de nem baj ez most, ti., így játszódott le bennem újra a történet. Ami igaz. Ahogy az is igaz, hogy tényleg csak egy kis hit kell, és szinte megdöbbentő tud lenni, hogy kit, mikor, hogyan, milyen formában tud megérinteni (végre). Van, hogy sejtésünk sincs arról, mi mindent tartogathatnak jelentéktelenek tűnő találkozások, emberek, események stb. Néha a legváratlanabb módon simogat meg Isten, és/de hiszem, hogy mindig a tökéletes időzítéssel. Igazán elgondolkodtató ez a készülődés a gyászbeszédre. Az odavezető út, meg- és átélések. Őszinte, hiteles. 

"Szóval, tudni lehet, mi a boldogság titka?
 - Azt hiszem, igen - felelte.
És elárulja nekem is?
 - Persze. Felkészültél?
Felkészültem.
- Légy elégedett.
Ennyi?
- Légy hálás!
Ennyi?
Mindazért, amid van. A szeretetért, amiben részesülsz. És amit az Úr adott neked.
Ennyi?
A Rebbe a szemembe nézett. Mélyet sóhajtott.
- Ennyi." (110. old.)

   Tényleg csak egy kis hit kell, kérdés, hogy van-e, akarod-e, bevállalod-e, hiszed-e...?

Ps.: ha vki megnézné a filmet: Have a little faith

2018. december 30., vasárnap

Hiszek az emberben

Móra Ferenc

Dacia Kk., Kolozsvár, 1972.




    Tudom, hogy nem a Móra neve a trendi ma már, de én azt a nyelvezetet, a humort, az egyszerűséget, amivel megszólít, nem tudom megunni. Annyira emberi, és annyira tisztában van (volt) ezzel, hogy szinte látom, miközben ír vagy „mesél”. 
Hisz az emberben, de hisz Istenben is. Hisz az emberi jóságban, de hisz a jóval való sáfárkodásban is. Ettől emberi. És emiatt tud közel maradni hozzám.

Nagypapa hűlt helye

Bächer Iván

Göncöl Kiadó, Bp., 2014.

Amikor olvasni kezdtem, nem akartam letenni. Mert annyira az életről szól, annyira kis- és nagyemberekről és annyira úgy, hogy nem akartam letenni. De súlyos, és le kellett tenni minduntalan. Megálljt parancsolt a szöveg és megálljt a történetek. Tudniillik – akár a nehéz ételeket – ezt is emészteni kell(ett). Nagypapa hűlt helye, de megkockáztatom, a világ, amiről szó esik, annak is az. Miértek és hogyanok. 
Az én nagypapámnak is hűlt helye, méginkább nagymamámé, akik sorsa, világa ugyanúgy helyet kaphatna az írások között (ahogy még sokunk felmenői története is, gondolom). Hallani vélem mama hangját, miközben mesél. Élet-halál kérdésről, túlélésről… 
A könyv zsidó, elűzött szász, vagonra rakott sváb, erdélyi arisztokrata…anyák, férfiak, gyerekek, nagymamák, nagypapák emlékére készült. Én meg az ő emlékükre olvastam. És már nem is annyira hűlt az a hely így…

2014. január 19., vasárnap

Csikóellés

Juhász Ferenc


Áll még a ház, ahol születtem,
hol anyám dajkált és szoptatott,
állnak a kéklő, görcsös szilvafák.
S fürtökben fönt a csillagok.


Két szülőm fejét a tél már behavazta.
Ha megölelnek, mint nagy fiút,
nézzük a lombot és a kicsi kertet,
s az útat, amely messze fut.


Ők szültek dalra, s a dalt már sose adnám!
Szívemből szakad s egy velem.
Ó, amíg élek, zengjen énekemben:
szabadság, munka, öröm, szerelem.



Szeretem a verseket! Juhász Ferenctől nem emlékszem, hogy ezidáig olvastam volna. Vannak ebben a kötetben kifejezetten gyönyörű szóképek, verssorok és rímek, viszont kevés olyan vers volt, ami teljes egészében megfogott volna. De kárpótolva érzem magam mégis, a megragadó néhány gondolatért, mert azok telitalálat. Megmaradtak, olyanok, amiken elcsodálkoztam: hogy lehet ennyire szépen mondani, kifejezni?  (Nem tudom, de) azt mondanám, a leginkább az ifjúságnak (?) szánta ezeket a verseket. Varázslatos, tündéri milliőt fest szavakkal, bűbájos kifejezésekkel.

Nagyon tetszik a borítókép és amúgy az illusztrációk (is)! Reich Károly nevét már van annak négy éve, hogy megjegyeztem. Tudta ő, mit csinál :)

Móra Ferenc Kk., Bp., 1978. / illusztrátor: Reich Károly

"(…)
Amikor a kazlak is aludtak,
s a göncöl rúdja délnek állt,
a ló megellett. Sokáig nyalta
leragadt szemű csikaját.


Anyja mellett aludt a jövevény,
dunnából kiszakadt pehely.
Sose terült a szalma szebben,
nem aludt így a hó, a tej.
(…)"
(Csikóellés)




"Vihart fest az alkony a tájra,
villám-ecsetét huzigálja.
De dörög az ég, kékülten rivall,
letörli a fényt felhő-rongyaival."

(Utolsó vihar)