2011. november 29., kedd

Hajnali játékok

Schäffer Erzsébet



ez a nyerő













Az úgy történt, hogy anno 2000 környékén rendszeresen  vásárolta édesanyám a Nők Lapját. Jómagam meg, suttyomban, minden alkalommal kimetszettem szépen a Schäffer-történeteket, amikből aztán egy csinos füzetszerűség lett. Ráírtam: Útközben. Sokáig, volt, hogy kisebb kiruccanásokra vittem magammal...
Tavaly, 2010 májusában szintén nálam volt, amikor kiderült, hogy ezeknek a történeteknek a szerzője Marosvásárhelyre jön. Könyvem nincs tőle, vittem magammal a tákolmányt.
Élmény volt ott lenni, és élmény hallgatni,






... és dedikálta :)







Nos, aki nem ismeri, itt van a címadó kis szöveg.
Egyik legkedvesebb számomra. Mert benne van szinte minden..., amitől a gerincemen végigszalad valami borzongás... Mert ez az a történetecske, aminek apropóján belőlem is kibukott egy, és A hintalovak nappal alszanak kapcsán úgy tűnik, el is mondtam :)


Jut eszembe: "Azt mondta valaki, hogy nincsenek véletlenek, vagy ha vannak, az nem más, mint Isten szeme pillantása. (...) Nem, már régóta nem vagyok olyan ostoba, hogy azt higgyem, véletlenek a találkozások."



Málna utca 3.

Történetek útközben

Schäffer Erzsébet


Szeretem Schäffer Erzsébetet, ez nem vitás. Tudom, van, aki azt mondja, hogy ez az asszony ért a szavakhoz, a lágysághoz, a szelídséghez, de akkor mi van?? Mit kezdjen ezekkel a hébe-hóba történetekkel? Egyfelől igaza van, mit kezdjen velük?
Az igazság az, hogy én tudom, hova tehetem őket. A fehér estben, a kályha melege mellett (egy bögre forralt bor vagy forrócsokival) tudom, hogy én nem vagyok ilyen szelíd. Tudom és megértem, hogy ezek a történetek, Reményik szavaira rímelnek: "Kis hópelyhek az örömök".

(Szép ez is, a Málna utca, de a Hajnali játékok a nyerő, aztán pedig A hintalovak nappal alszanak.)

2011. november 28., hétfő

Little Red Riding Hood

Retold by Sue Arengo












Illustrated by Tony Kenyon
Oxford University Press, 1995.





Nem rossz, de/és ahhoz képest, hogy napi szinten mesélek, kicsikét untam. Ez volt az a mese (A kismalac és a farkas-on kívül), amit anyai nagyanyám mesélt minden este (majdnem) egész kicsi koromban. Ő (volt amikor) belealudt, én folytattam. Itt lehet a kutya elásva: túl jól ismerem ezt a mesét. Ami viszont számomra érdekesség, hogy ebben a változatban az apuka végzi ki a farkas komát.

Kiderült, nem is vagyok annyira vészesen gyenge inglisből, seperc alatt kivégeztem. Ez az első angolul olvasott szövegem (HA jól emlékszem). Nem kacagni, kérem! Valahol el kell kezdeni. :)) Meg kéne próbálkozzak, mondjuk, A kis herceggel (??)

2011. november 27., vasárnap

Kő hull apadó kútba

Szilágyi István














Kriterion Kk., Bukarest, 1977.



Hajnaladik, mert meg akar virradni.
Kelj fel, rózsám, mer' akarak indulni!
Fel is kelek, fel biz' én, mer' nem bírok aludni,
fáj a szívem, mér' tudtalak szeretni.

Ó, te szegény, szegény Ilka. Milyen nehezen múlnak a délutánok. Milyen sokáig tart már, míg magadra maradhatsz, hogy lidércként taposd ugyanazt az ösvényt a patakig, majd vissza, a patakig, majd vissza...
Aztán hajnalodik, és énjeid összetört tükördarabokként egyszercsak felszállnak a hajnali párával. És senki nem segít. Nincs az a hatalom, ami egésszé formálja széttört méltóságod, hajdani önmagad. Senki nem segít.
Hosszú, hosszú ballada ez. Valahányszor szöszmötöl még a homály, kéretlenül feltámadnak a holtak, vörössé válik a fehér liliom és istenes történeteket szeretnél hallgatni. Olyanokat, amik hihetetlenek. Olyanokat, amik megidézni vélik Dénes kérdését: miért hazudik minálunk minden mese? Valójában magadról szeretnél hallani. A kitudja melyik Ilkáról...
Mennyi kell még, kisasszony? Mennyi kő? Egy szekér? Két szekér? Csak legyen vége már! Legyen vége már! Vége lesz egyáltalán?! Látod, én el tudtam búcsúzni tőled, minden rákészülés nélkül. Vagy hát azóta is azt teszem? Tán míg élek, búcsúzkodom. Kezd hosszúra nyúlni, jó volna, ha vége lehetne már.

Hajnaladik, mert meg akar virradni (...)
Fáj a szívem, el kell tőled válani!

Egyik legjobb könyv, amit eddigi életem során olvastam. Gyönyörűséges a nyelvezete, néha mintha lírát olvasnék, máskor prózát, máskor meg egy véget nem érő balladát. Húz, vonz, nem enged.
Vegyétek és egyétek olvassátok.!
 (Megjegyzés: nem lehet, nem ajánlott párhuzamosan már könyvvel olvasni. Ez a regény csak magának akar.)

2011. november 20., vasárnap

Megjött az első angyal :)





"Boldogok a derűs élményeket gyűjtögetők, mert ők a rettenetes időkben sem fognak elveszni" (E. Schlattner)






:) Pénteken megérkezett Éva ajándéka. Első karácsonyi ajándékom
idén (és egyben első könyvem, amit karácsonyra kapok!).
Nem tudom, ilyenkor mit lehet annál többet mondani, mint "Köszönöm szépen"! Amit tudok, hogy sose fogom elfelejteni!
Köszönöm szépen!
     

Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök. (Reményik)



Tőlem ennyi telik most Éva, szeretettel!




(Egyik kedvencem: Márk Attila,
A szöveg, ha olvasva jobban tetszik: Reményik: Azt mondják)

2011. november 16., szerda

A hintalovak nappal alszanak

Schäffer Erzsébet


Minden története - akár a hintaló - éppen annyit ring, amennyi a varázslathoz kell.
Borzasztóan szeretem azt az egszerűséget, amivel megszólít. A szelíd hangját, ami időnként elcsuklik.
Csókolom!
Csak azt szeretném mondani: olyan jó igent mondani a világra!
És olyan jó találkozni (olykor)!



Bónusz: Nekem is VOLT egy történetem...


Valahogy kilógok mindig a sorból, valahogy nem vagyok szabályos. Minden nap játszom egy kicsit. Az életet, egy-egy helyzetet. Mert kacagni jó, és kacagni kell!
Már jó ideje annak, hogy találkoztunk. Semmit nem tudtam róla, ahogy ő se rólam. Palacsintát sütött a társaságnak, s talán inkább magának, merthogy imádja a palacsintát. Minden mozdulatát figyeltem, és csak az járt a fejemben, hogy ez az amber nekem valamiért kimondhatatlanul drága. Hogy meg kell érintenem! Találkozás volt, méghozzá olyan, amit az ember sose felejt el.

Tudtam, fogalmam nincs honnan, hogy mi még látjuk egymást. 
"Széthúzó erők erős egyensúlya" (Reményik)...a kimért, megfontolt szabályos világ találkozása a gyermeki, csintalan szabálytalannal. 

 Pizsamás hétvégi reggelek. Tojást főz a konyhában, zöldséget hámoz, és közben arra vár, hogy megszólaljon a kotyogó ismerős hangja. Az egész lakást bejárja ez a friss kávéillat. Kitölti, és mielőtt megkínál vele, belekortyol. Cukor nélkül issza. Ezért ilyen finomak a reggelek. Kávéízűek, és mindenik -a maga módján- egyszeri és megismételhetetlen!
"Gyönge a testem: óvja félelem!

De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon!"
 Biztonságos így ölelni!Felbecsülhetetlen így várni, és megérkezni! 
Találkozás(ok)! 

2011. november 15., kedd

Lassú teher

Tar Sándor













Esténként almát hámozott a kötényébe, én hallgattam. Mesélt háborúról, bunkerekről, táncról..., sokmindenről. Mama már nem él. DE ez a könyv mintha őrizni (megmenteni) akart volna az ő idejéből valamit. Tar Sándor mesél itt tovább.
A teher lassúvá vált időközben. Muszáj volt sok szünetet tartsak a történetek között. Mert olyanról beszél, ami az én (kisember) világom is lehet(ett volna). Mert fontos, hogy ilyenekről is tudjon az ember. Hogy én tudjak. És itt akadok el: amikor minden szavam összetörik (és nem tudom elmondani, ami van, amit látok néha), amikor sehogyan sem tudok emlékezni azokra a dolgokra, amiket mama mesélt, megszólalnak a novella-szereplők...
Nem furcsa ez?!
Ma valami történik. Az ember megérzi azt - mondja.
Igen.

2011. november 6., vasárnap

Micimackó

Alan Alexander Milne












Móra Ferenc Kk., Bp., 2007.
Fordította: Karinthy Frigyes



- Jó reggelt, Füles! - mondta Micimackó.
- Jó reggelt, Mackó! - felelte mélán Füles. - Ha erről egyáltalán lehet szó a mai időkben. A magam részéről erősen kétlem. De semmi. Szót sem érdemel. Bocsánat.
- No mi baj már megint?
- Semmi, Mackó, semmi. Csak úgy mondom. Sokféle népek vannak. Egyik nem akar, a másik nem tud. Ennyi az egész.
- Mit nem tud? - kérdezte Mackó, és megdörgölte az orrát.
- Mulatni. Vidulni. Énekelni és táncolni. Itt van a kutya eltemetve.
- Vagy úgy - mondta Mackó. Gondolkodott hosszasan. Aztán megkérdezte: - Melyik kutya?
- Az a kutya, azzal a kutya jókedvvel - magyarázta borongva Füles. - Nem panaszképpen mondom. Csak úgy. Nem tesz semmit.

És csacsi öreg medvém gondoskodott róla, hogy ezt a méla Fülest icurpicurt felvidítsa (a továbbiakban). Persze, ahogy mindez egy csekély értelmű medvebocstól telik.
Lehet nem szeretni őket?! Ha bizton tudnám, hogy ilyen finomvegyes társaságból ilyen barátságok léteznek (emberek közt), mint ezek között az állatok között, akkor mást se tennék, csak meghírdetném, hogy oda tessenek menni. Térképet is rajzolnék. Olyan emlékező könyvet, ahogy Nyusziék mondanák.
Megunhatatlan. Együgyűségbe rejtett kincs az egész. Mert benne van a világ összes szeretete, segítőkészsége, "halálmegvető bátorsága", ragaszkodása, odafigyelése --- egymás iránt. Sűrűn bólogatok - igen, van / lenne mit tanulni belőle...
Csak egy kicsit tessék gyerekszemmel látni, gyerekésszel gondolkodni, olvasni ezeket a történeteket! Igazán nem nehéz. Ja, hogy nincs ilyesmire idő? Na ez az! Itt a kutya elásva... :)) Mert, ha nincs idő vidulni ezzel a kutya jókedvvel  könyvvel, akkor ne tessék nekem majd a "hogy vagy?" kérdésre Füles válaszát mormolni: - Nem mondhatnám, hogy nagyon "hogyan" vagyok. Egy idő óta éppen csak hogy vagyok, de nem vagyok hogyan.
[Az idézet meg azért, mert sokféle népek vannak, hátha mégis akad, aki akar is, tud is...]

Amúgy jut eszembe, egy kérdés, ha megengedik: amikor betöltöm a kilencvenedik évemet, a kedves olvasó meg kicsit többet (vagy kevesebbet), és csinálok Semmit, akkor majd eljön-e ide, a Pagonyba? Mittudomén, esetleg süthetnénk pityókát vagy akár csinálhatnánk együtt sokáig Semmit.

[Íme az útvonal (mert mindenről gondoskodtam már :D)]

Az ördög

Vígjáték három felvonásban
Molnár Ferenc


Na brávóóóó!
Tyűűű, azt a hal szálkáját neki! Ez olvasva is zseniel!
Lucifer, ugyan nem szeretem, ha mindenbe beledugod az orrod, de be kell látnom, most az egyszer lefőztél. Teljesen igazad van: ha egyszer szeretnek és viszontszeretünk, mi a búbánatnak dőlünk be a környezetünk óhajainak?! Tessék csak elmondani, megmondani, hogy szeretjük, akit szeretünk, aztán annyi... Merhogy jó, ha az ember ezt tudja (is), ugyebár. Mondjuk neked, ebben a műben, tanulságos volt a színrelépésed, különben az a két szerencsétlan szerető szerelmes soha nem lépte volna át a másik személyes szféráját. Szenvedtek volna miközben gőgből / büszkeségből azt hitetik el a jó néppel (a kívülállókkal), hogy minden a legnagyobb rendben. Pfúúújjj. [Ha nem szeretnek viszont? Hát tessék úriember lenni és széles mosollyal angolosan távozni! Ha nem megy, hát akkor meg tessék beíratkozni a lemondás iskolájába! E' van. Slusszpassz. :D]

Pompás kis alkotás. Könnyű és lágy, mint az esővíz. Puhít, lágyít, kisimitja a redőket, elrendezi a lelket (mert nagyszerű a humora), ráadásul meg befúrja magát a homlokod mögé, hogy aztán jól fészket rakjon oda (csakhogy ne unatkozz, merhát ember vagy, és ha nincs gondolkodnivalód, rögtön unatkozni kezdesz).
Ajánlom! A-j-á-n-l-o-m!
Ha újra játszanák és újra megnézhetném, újra megtenném. Gondolodás nélkül, mer' az úgy van, "... hogy ami ezen a világon édes, az mind meggondolatlanság". 

Egyetlen idézet (ti. a többit el kell olvasni / meg kell nézni/):


ELZA: Szerette magát?
CINKA:  Én szerettem őtet.
ELZA. És most?
CINKA:  Megmondom őszintén... ha egy férfi mást akar, nem lehet semmit csinálni. Ez olyan, mint az állomás, kérem. Az állomás ott áll, és a vonat jön. Aztán elmegy a vonat, de az állomás nem szalad utána. Most már, ha az ember kis állomás, hát csak egy percig áll nála a vonat. Aztán gyön egy másik vonat.
ELZA: Ön szerette és mégis így beszél?
CINKA: Szerettem. De a nagysádék azt hiszik, hogy ennek addig muszáj tartani amíg mi nők szeretnénk. Ehhez gyakorlat kell kérem. Tegnap este, mikor nem eresztettem be, már gyakoroltam magamat. Most majd így lassan megszokom, hogy nem jön. Aztán, ha már megszoktam, akkor mindegy lesz már nekem is. Éljen jól.
ELZA:  És hát akkor most miért van itt.
CINKA:  Mert azért mégis buta vagyok. Tegnap este okos voltam. Kezdtem leszokni róla. Ma megint megbutultam, kedvem támadt idejönni. Pedig tudtam, hogy hiába jövök. De az ember úgy elmegy néha... a szívit fájatni.
Sírni kezd (...)
ELZA: No, édes kisasszony...
CINKA:  Jó, hogy így eszembe jutott megint minden. Most már meg se várom. Megint gyakorolom magamat. most el fogok menni, anélkül, hogy láttam volna. Tőlem ne tessék félni. Nem érdemes. Annál én okosabb nő vagyok. Most elmegyek. szépen lemegyek a lépcsőn, és ide soha többé nem jövök vissza. ez olyan bitos, mint a halál. Ha másképp csinálnám, csak magamat kínoznám.


Bónusz:

                         
















Lázáry René Sándor

Couplet egy Molnár-vígjátékra
Mottó: ""Voilà!"


A férfi és nő - férfi és nő,   
De lelkük fülledt bungaló...
Csal és cselez - de mért igéző
Trójában egy megunt faló?


A férfi néha Szép Heléna -
S a nő az Ő hős Párisza!
S ha összeférnek szépszerén ma -
Leéghet Trója már, biza!


A nő s a férfi - monda, jelkép.
Egymáshoz mégse illenek...
Egyik másikra ontja lelkét,
S mívelnek kényes illemet.


Ha jó, ha megy, ha férfi és nő -
Az egyik itt, a másik ott.
Korán van élni, s élni késő -
S megint a másik ásított...


Ha jő, ha nő, ha megy, ha férfi -
Fut egyikig, fut másikig.
Hol erre, hol meg arra tér ki -
S a gőg a csöndön átsikít.


De férfi nem nő, s nő se férfi -
Ha egyik úgy, a másik így.
De végül én sem, ő sem érti
A másikat - s a vágy irígy.


a nő s a férfi - Fő s a Köldök!
S fordítva is vigasztaló...
Férjes az Angyal, nős az Ördög?
Mind színhazug s igaz való!


Ha férfi és nő - Köldök és Fő!
Sok érkezés - még nem értelem...
S ha csókra titkos tőrdöfés jő -
Talán nem is reménytelen...


És férfi és nő újra játszhat -
Szerelmet, kínt... Hol ezt, hol azt.
Mert mind a kettő puszta látszat -
hol mennybe ránt, hol meghalaszt.


Ez az én "Così fan tuttém" - írtam egy vígszínházi premiert követően, Budapesten, 1907. április 10-én.


[Ezen a dátumon adták a Molnár-darabot a Vígszínházban.
Fotón: A Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem műsorfüzetének címlapja, 2008/2009-es évad]



2011. november 2., szerda

Mindegy

Agota Kristof













Cartaphilus, Bp., 2007.
Fordította: Takács M. József




Remélem, nagysád' - Kristof asszonyság - megbocsájtja nekem, hogy mindezidáig még csak nem is tudtam kegyedről. De végül is mindegy, mostmár tudok, és ez roppant örömteli (nekem).

Nos, igen, totál Mindegy. Hogy hátulról előre haladva olvasom, vagy az elején kezdem és elmerülök. Én. Én, aki a színművekkel leginkább színházban szeretek paktálni (ha annak lehet azt nevezni), most egyenesen magam előtt láttam, ahogy a szereplők eljátszák a rájuk osztott szerepeket. A bizarr az egészben az, hogy olyan, mintha a valóság lenne adott helyen, adott korban. Csak éppen nem három dimenzióban, hanem csak úgy: fehéren-feketén. Nagyon élveztem. Közel magamhoz. Talán mert bennük is van egy olyanfajta  nyerseség, ami rám (is) jellemző. Belefeledkeztem ezekbe a művekbe. Megállt az idő.

A novellák (viszont már) egy másik kategória. Jobban tudnak vonzani (bármilyen színműhöz viszonyítva). Rövidek, és ami a leginkább tetszik bennük: a  csattanás. Valahol a vége fele. Azt hinnéd, úgy gondolod, á, mindent értesz már, aztán egyszercsak bumm! - és kiderül, hogy az emésztés (a kérődzés) még csak ezután jön. Fantasztikusak. Mindeniknél azt mondtam, na ez az, amelyik aztán biztos a kedvenc lesz. És jött a következő... És aztán kiderült, hogy egyformán tudnak valamit ezek a kis szövegek. Mindenik másképp. És mindenik súlyosan.
Örültem a szerencsének, kedves írónő!

PS: Fontos! Ne olvassa az, aki nem éppen topp-helyzetben van lelki téren! Ne olvassa az, akit - úgy érzi - besző a magány! MERT nem vicc, valóban súlyosak ezek a szövegek. Nyersek, csupaszak és "fertőzök" tudnak lenni (HA van rá "vevő")... 

Néhány idézet innen-onnan:

1. " -- Mindent megírok, ami csak megírható.
  És egy hang felel nekem, ironikus hang, de végre mégis egy hang:
     -- Rendben van, fiacskám. Mindent, de semmi többet, jó?

2. "Nagy író vagyok. Ezt egyelőre senki nem tudja, mivel még nem írtam semmit."

3. "Nem akartál beszélni, csak emlékezni akartál valamire, de nem tudtad, hogy mire.
     Nem volt mire emlékezned."

4. "-- Csináltattam egy másolatot. Nevetséges. Mintha az ember lemásolhatná azt, amit ismert."

5. "... a várakozás csodálatos dolog, ha az ember biztos lehet abban... Miben is? Miben lehet biztos? Biztos... abban, hogy a szeretett lény... visszatér."