Zorbász, a görög

Nikosz Kazantzakisz

(Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971)

Az egyik legkedvesebb könyvem. Talán, mert olyan, mintha kicsit magam is benne lennék. Az a fajta vadság, szabadságtudat, ami Zorbászból árad. Mégis emberi. Karakán egyéniség, aki mellett az ember úgy érzi, az élet valóban mesés :) Legszívesebben semmi véleményt nem írtam volna, csak egy: no comment-et :)
(Szóval maradjunk a fülszövegnél, meg az idézeteknél)
Ja, ajánlom mindenkinek :)!

Fülszöveg: 
Nikosz Kazantzakisz, Anthoni Quinn, Kakojannisz, Mikisz Theodorakisz – ezt a sort csak egyféleképpen lehet folytatni: Zorba (Zorbász), a görög. A nyers, szertelen, vad, csupaszív világcsavargó.
A valóságos életben idegenül mozgó, csak az elvont események világában otthonos író – a másik főhős- és Zorbász közös kalandjainak foglalata ez a világhírű, immár klasszikus regény, s egy olyan barátságé, kapcsolaté, amelynek végén az író már pótolhatatlan testvérként, élete örök hiányaként gyászolja a kezdetben véglegesen idegennek érzett „görögöt”. A önéletrajzi ihletésű krétai történet a végleteket kutatja, az erény, a szabadság, a halál gondolataival viaskodik. Ha úgy tetszik : a keleti kereszténység test-lélek dualizmusát fogalmazza meg a maga módján. Zorbász a test, az író a lélek – és mindkettő Kazantzakisz.

Kedvenc idézeteim:
1. "Mindennek van ezen a világon egy titkos értelme. Mindennek: embernek, állatnak, fának, csillagoknak: mindezek hieroglifák... s jaj annak, aki silabizálni kezdi, és megsejtenek, mit is jelentenek... Amikor látod őket, ne érted, azt hiszed, hogy ezek emberek, állatok, fák, csillagok, s évek múlva, nagyon későn tárul fel előtted rejtett lényegük."

2. "Miféle csoda az élet, s hogyan is egyesül minden lélek, s válik eggyé, valahányszor a mély gyökerekhez ér?"

3. "A nő érthetetlen valami, és minden állami és vallási törvény hibádzik."

4. "(A nő) törékeny kristályváza. Csínján kell bánni vele."

5. "Az élet csupa vesződség, - csak a halál nem. Tudod, mit jelent: élő ember? Keresni az okot, hogy bajba kerülj."

6. "Ez az igazi boldogság, dicsvágy nélkül élni, s dolgozni veszettül, mintha minden dicsvágy a tiéd lenne, távol élni az emberektől, nem szorulni rájuk, és mégis szeretni őket."

7. "halálos bűn siettetni az ősi törvényeket, bizalommal kell követnünk a halhatatlan ritmust"

8. "... a rettentő értesítés, hogy az ember számára ez az élet az egyetlen, nincs más, hogy mindannak, ami szívednek kedves, csak itt örülhetsz, csak ebben az életben, mely oly hamar elszáll, s nem lesz újabb alkalom az örökkévalóságban.
  Az ész, mely megérti ezt az irgalmatlan s egyben könyörülettel teli üzenetet, elhatározza, hogy legyőzi gyöngeségeit és nyomorúságait, legyőzi restségét és hiábavaló nagy reményeit, s végképp belekapaszkodik az örökre elmúló élet minden egyes percébe."

9. "A nő valami más ... és nem ember"

Harlekin milliói

Bohumil Hrabal

Európa Könyvkiadó, Bp., 1990.



Fülszöveg:
A Harlekin milliói Bohumil Hrabal „kisvárosi történeteinek", a Sörgyári capricció-nak és a Díszgyász-nak a folytatása, illetve befejezése. A jól ismert hősöket, Maryska anyut, Francin aput és Pepin bácsit ezúttal egy nyugdíjasotthonban látjuk viszont – igencsak megváltozva. A hajdan sugárzó szépségű, rátarti, életvidám Maryskából ősz hajú, fogatlan öregasszony, a gáláns, félszegen szerelmes Francinból a közvetlen környezetével mitsem törődő, megkeseredett, mániákus rádióhallgató, az örökmozgó és örökfecsegő Pepinből pedig súlyosan beteg, magatehetetlen báb lett. De Maryska emlékeiben ismét újjáéled a mágikus múlt: önnön múltja és a városkáé, ahol immár örökre megállt az idő. És nemcsak Maryska mesél. Mesél a nyugdíjasotthon, a szobrokkal díszített, freskókkal ékes egykori grófi kastély és a múlt Csipkerózsika-álmába merült kisváros minden zuga, szeglete, köve, egy letűnt, békebeli, már-már idillien nyugalmas és emberséges világ, a sokszor visszavágyott régmúlt aranyidők képét idézve meg. Mosolygós bölcsesség, szelíd irónia, megkapó nosztalgia, töretlen-törhetetlen életszeretet árad a világhírű cseh író őszikéjéből, ebből a mesevarázsos, utánozhatatlanul-hamisíthatatlanul hrabali műből.

Kedvenc idézeteim a könyből:
1."Ma álltam itt először olyan emberként, aki addig lakik majd a kastélyban, amíg nem történik vele valami, egy nap eljön majd hozzám valaki, gyöngéden a fülembe súgva megígér valamit, és aztán kienged, ki a szabadba, a határtalan, se vége, se hossza térbe."

2. "...mi is az emberi boldogság. Aminél lesben áll a boldogtalanság..."

3. "Egy kézimunka-kiállítás darabjai feküdtek az asztalkákon, s nem arról tudósítottak, mi mindent fabrikáltak otthonunk lakói, hanem arról, amiről sohasem tudtak lemondani, az elfojtott s ezért kiirthatatlanul örök szükségletek voltak itt szétteregetve, a másokról való gondoskodás, a másokért való munkálkodás szükséglete, ami nélkül egyetlen nő sem élhet."

4. "...a mennyezetet meztelenül táncoló nők és férfiak freskói díszítik, a freskókon tucatnyi ifjú test kígyózott-kavargott a tánc tarka forgatagában, égő tekintettel, úgy belefeledkezve a táncba, hogy ezek közül a nimfák és faunok közül egy sem tudta, mi történik körötte, a kezek összekulcsolódtak, és a táncolók mezítelen teste hangtalan dübürgéssel lendült jobbra, balra, s közben mégis mozdulatlanok maradtak az egymásba mélyedő sóvár szemek." 

5. "Így álltam és mustráltam azokat az arcokat és testeket, csak a szemem sarkából láttam, hogy amit azok a szobrok a kezükbe tartanak, annak valami mélyebb értelme van, hogy voltaképpen azok a szobrokat kísérő faragott tárgyak kiegészítik, sőt, helyettesítik az egész emberi fajt, mindazokat a fázisokat, amelyek együttesen a természetet, a tavaszt, nyarat, őszt, telet alkotják... Álltam a május szobra előtt, és egyszeriben tudtam, hogy el kellett jönnöm ide, ilyen öregen, amilyen vagyok, hogy (...) felfedjem minden egyes szobor titkát, sőt, egyszer tán az összes szoborét, melyek bizonyára nem másról beszélnek, mint arról, hogy mi az emberi lét, a lét ciklusa (...)"

6. "A Harlekin millióinak dallama volt ez , ami a rémúlt időkben a némafilmek, a szerelmi jelenetek, vallomások, csókok kísérőzenéje volt (...)"

7. "...együtt lélegeztem fel a halakkal, és boldog voltam, szertelenül boldog, útirányunktól, szerelmünktől, amire felcsévéződvén újabb gátak felé tartottak, mint ahogy minden szerelem újabb és újabb akadályokat győz le."

8. "...miért nézzek olyasmit, ami fájdalmat okoz. Az embereknek valahogy csak azt kell kiválogatnia az életéből és az emlékeiből, ami sugaras, ami boldogítja, ami talán nem is igaz, de amiben olyan régóta hisz, hogy végül valóra válik..."

9. "Mosolyogva állapítottam meg magamban, hogy milyen kellemes dolog évek múltán viszontlátni a fenyegető eseményt, melynek során az embernek résen kell lennie, hogy meg ne haljon, milyen kellemes dolog valami szőrnyűség tanújának lenni, valaminek, amitől mindenki fél, mégis idővel, amikor nem fájdítja többé a szívet, az ember végeredményben örül, hogy olyan dolgot látott és élt meg, amiért önmagával kellett megfizetnie, azzal, hogy alázatot tanult, hogy megjuhászkodott..."

10. "Mi is az élet? Mindaz, ami volt, mindaz, amire emlékszik és amit emleget az öreg ember, ami nem helyénvaló és mindörökre elszalasztatott."

11. "Másutt vagyok és más vagyok, és más a kor, és ennek szintén megvannak a maga szokásai (...)"

Két vers

Szőcs Géza

       Megszületsz kellő időben állandóan

Legyek órás, vagy óriás?

jobban szeretnél, hogyha más,
másfélébb volnék; gégerákos;
vagy: mindig eufóriás,
vagy mondjuk: ismert táncszakember;

muzsik legyek? vagy muzsikás?

Jobban szeretnél egy kevéssel
ha bedörzsölném magam mézzel?
vagy kaporral? puskaporral?

a szív, hogy mégjobban szeressék,
titokban ilyen tervet forral.

Neked könnyű.
           Ahogy vagy, úgy szeretnek.
Így könnyű. Olyankor születni.
Már régóta figyellek téged.
Megszületsz mindig jókor:
kevéssel Szent Iván előtt,
nyári napfordulókor.

      Merre lehet a földrész legmagasabb fája?

Valaki táviratot küld neked majd egyszer
s te kérdezősködöl majd fűtől-fától
ki küldte ezt vajon kinek hiányzol
ilyen nagyon: te küldted? nem te küldted?

a távirat fölnyíló ablakából
egy zöldes szempár énreám világol:
ki néz reám? a sűrű földi fényben
fürösztve szőrös vörhenyes pofáját,
vajon ki hív? miféle férfi-róka:

hogy keressük meg együtt Európa,
vagyis a földrész legmagasabb fáját.
    
          

A Foucault-inga

Umberto Eco 

 












 Európa Könyvkiadó, Bp., 2008.



Egy-két mondatban belefér(het), amit erről a könyvről gondolok.. Az egyik az, hogy zseniális, úgy ahogy van! A másik pedig: számomra az értelmezések értelmezése.

Nem óhajtok több kommentet hozzáfűzni, álljon itt a fülszöveg, és a legkedvesebb idézeteim belőle. A döntés a tied: elolvasod, vagy kihagyod :)

A fülszöveg: Három kiadói szerkesztő megunja az okkult könyvek „ördöngös" szerzőinek pancserságát, és egy Abulafia nevű számítógép segítségével nekilát, hogy egy tökéletes Tervet kovácsoljon. Az állítólagos Terv értelmében az emberiség sorsa a Világ Urainak kezében van; ez pedig valamiképpen összefügg azzal a gyanúval, hogy Szép Fülöp francia királynak talán mégsem sikerült felszámolnia annak idején a templomos lovagrendet. Hőseink remekül szórakoznak, ám egyszer csak hátborzongató sejtéseik támadnak… Annyi bizonyos, hogy bajba kerültek. A Foucault-inga a második nagy sikerű regénye Eco professzornak, a világhírű olasz szemiotikusnak. Ezúttal már nem egy gyilkosságsorozat tettesét s a tettes indítékait, tervét kutatja a detektív, mint A rózsa nevében, hanem végső soron maga a Terv: az emberi történelem, sőt a Mindenség tervszerűsége válik meghökkentően kérdésessé. Ha van Terv, akkor minden mindennel összefügg. Ha van Terv, akkor nem kétséges, mi közük a templomos lovagoknak a hasszaszínokhoz, az alkimistáknak a párizsi metróhoz, a titokzatos Saint-Germain grófnak Shakespeare-hez,a rózsakereszteseknek Arséne Lupinhez, a druidáknak az Eiffel-toronyhoz, a Föld forgását bizonyító Foucault-ingának… Kihez-mihez is? Ha van Terv, minden kiderül.

És íme kedvenc idézeteim a könyvből:
1. "Az ember mindig rossz csillagzat alatt születik, és csak akkor járhat emelt fővel a világban, ha naponta javít valamit a horoszkópján."

2. "Valószínűleg tovább ringtam a testedhez simulva, de közben éreztem, hogy mindjárt repülsz, arannyá változol, zárt ajtókat nyitsz, tárgyakat lebegtetsz. Hogy behatolok a te sötét öledbe, Megale Apophasis. Angyaloknak fogja. Talán nem téged kereslek? Talán azért vagyok itt, hogy örökké rád várjak. Azért vesztettelek el mindig, mert megismertelek, és nem volt merszem? Azért vesztettelek el mindig, mert megismertelek ugyan, de tudtam, hogy el foglak veszíteni?
Hová tűntél tegnap éjjel? Fejfájásra ébredtem."

3. "Vigyázz, ha színlelsz, mert mindenki hisz neked. Az emberek nem hittek Semmelweisnek, aki azt mondta, hogy az orvosok mossanak kezet, mielőtt hozzányúlnának a szülő nőhöz. Túl egyszerű dolgokat mondott. Az emberek annak hisznek, aki hajnövesztő szert árul. Ösztönösen érzik ugyan, hogy nem logikus és nem jóhiszemű. De azt mondták nekik, hogy Isten bonyolult, és kifürkészhetetlen, és ezért úgy érzik, hogy az összefüggéstelenség hasonlít a leginkább Isten természetéhez. A valószerűtlenség pedig a csodához. "

4. "- Pim - mondta Lia -, én láttam a céduláidat, mert én szoktam őket visszarendezgetni. Amit a híres ördöngöseid felfedeznek, az már mind-mind megvan, itt, ni - azzal megpaskolta a hasát, a csípőjét, a combját és a homlokát. Ahogy így ült, szétterpesztett lábbal, feszülő szoknyában, szemtől szembe, úgy festett - pedig milyen karcsú és hajlékony volt! -, akár egy masszív, egészséges dada: anyai tekintély sugarát vonta köré valami derűs bölcsesség.
  -  Nincsenek ősminták, Pim, csak a test van. A pocakban minden szép és jó, mert baba nő benne, és a te vidám fütyid is befelé furakszik, és a finom, jóízű étel is a pocakba kerül, és ezért szép és fontos a barlang, a szurdok, a vágat, az alagút és még a labirintus is, ami olyan, mint a mi jóságos és szentséges beleink, és ha valaki valami fontosat akar kitalálni, hát biztos, hogy onnan bentről származtatja, mert te is bentről jöttél ki, amikor a világra jöttél, és a termékenység mindig egy lukban van benne, ahol előbb bomladozik valami, és aztán ni egy kis kínai, egy datolyapálma, egy majomkenyérfa. De fent jobb, mint lent, mert ha tótágast állsz, vér megy a fejedbe, mert a lábunk büdös, a hajunk meg nem annyira, mert jobb felmászni egy fára és gyümölcsöt szedni, mint a föld alá kerülni és kukacokat hizlalni, mert fölfelé rugaszkodva ritkán üti meg magát az ember (hacsak nincs közvetlenül a tető alatt), és viszont általában megüti magát, ha lefelé esik, és ezért angyali, ami fent, és ördögi, ami lent van. Viszont az is igaz, amit az előbb a pocakomról mondtam, úgyhogy ez is igaz meg az is: ha így nézem, az a jó, ami lent és bent, ha meg úgy, akkor az, ami fent és kint van, és ehhez semmi köze Mercurius szellemének és az egyetemes ellentmondásnak. A tűz melegít, a hidegtől meg tüdőgyulladást kapsz, különösen, ha négyezer évvel ezelőtt élsz, mint tudós, úgyhogy a tűzben titokzatos erők lakoznak, már csak azért is, mert megfő rajta a tyűkhúslevesed. A hideg viszont tartósítja ugyanezt a atyúkot, a tűztől meg ekkora hólyag lesz a kezeden, ni, ha megfogod, tehát ha olyasmire gondolsz, ami sok ezer évet elállt már, mint például a tudomány, akkor azt úgy kell elképzelned, hogy hegyen van, fent (ami, mint megállapítottuk, jó), ráadásul barlangban (ami szintén jó), és Tibet havának örök hidegében (ami több, mint jó). És ha még arra is kíváncsi vagy, hogy a tudás miért Keletről jön, és nem a svájci Alpokból, elárulom, hogy azért, mert az őseid teste hajnalonta, ha még sötétben fölébredt, hát keletnek fordult, remélve, hogy ismét felkel majd a nap, és nem fog esni, a fene egye meg.
 - Igenis, mama.
 - Hát persze, kicsikém. A nap jó, mert jót tesz a testnek, és mert reggelente szépen újra és újra felkel, és ezért mindig az a jó, ami visszatér, nem pedig az, ami csak úgy jön, és már tűnik is el, alászplajbász. Aki pedig nem akarja kétszer ugyanazt az utat megtenni, úgy térhet vissza a legkényelmesebben valahová, hogy körben jár. És mivel a kígyó az egyetlen állat, amelyik karikába tud tekeredni, világos, hogy miért olyan sok a kígyókultusz és - mítosz, mert hát, ugye, mégiscsak nehéz volna a nap visszatérését egy karikába tekeredett vízilóval ábrázolni. Ezenkívül, ha szertartást akarsz végezni a nap tiszteletére, szintén körbe-körbe tanácsos mozognod, egyrészt azért, mert ha egyenes vonalban mozogsz, akkor egyre távolabb kerülsz, és a szertartás nagyon rövid lesz, másrészt pedig azért, mert a kör formájú szertartás a legkényelmesebb, tudják ezt az utcai tűznyelők is, mert körben állva mindenki egyformán látja azt, aki középen áll, ha viszont egyenes vonalba sorakozna fel egy egész törzs, úgy, mint a katonák, akkor azok, akik a legmesszebb állnak, más semmit se látnának, na, szóval, ezért alapvető a kör és a körmozgás meg a ciklikus ismétlődés minden kultuszban és szertartásban."

5. "(...) Most pedig térjünk rá a mágikus számokra, a szerzőid kedvencére. Egy vagy te, mert egy van belőled és nem kettő, egy a micsodád, ni, és az én micsodám is egy, ni, és egy az orrod meg a szíved, szóval egy csomó fontos dolog, ugye. Aztán kettő a szem, a fül, az orrlyuk, nekem a mellem, neked a golyóid, a láb, a kar, a popó. A három a legmágikusabb, mert a testünk nem ismeri, semmink sincs, amiből három volna, úgyhogy a három elvileg egy borzasztó titokzatos szám, amit Istennel hozunk összefüggésbe, akárhol élünk. De gondold meg: nekem is egy izém van, meg neked is csak egy izéd van (na, ne hülyéskedj most), és ha összetesszük ezt a két izét, egy újabb izé jön ki a dologból, és akkor három lesz belőlünk. Hát egyetemi professzornak kell azt kiderítenie, hogy minden népnél megvannak a hármas szerkezetek: szentháromság meg ilyesmi? A vallásokat nem kompjuterrel csinálták ám, hanem csak úgy, tisztességes emberek, akik nagyokat dugtak, és a háromság-szerkezetben nincs semmi titok, azok arról szólnak, amit te is csinálsz, amit ők is csináltak. Két kar és két láb viszont összesen négy, és hát a négy is jó szám, különösen, ha arra gondolsz, hogy az állatoknak négy lábuk van, és négykézláb másznak a pici gyerekek is, a Szfinx meg pláne. Az ötről beszélni is kár: annyi ujj van a kézen, két kéz ujjai pedig a másik szent számot, a tízet adják ki, és naná, hogy parancsolatból is tíz van, mert képzeld el, mi lenne, ha tizenkettő volna, és a pap az ujjain számolná, hogy egy, kettő, három: amikor az utolsó kettőhöz érne, kénytelen lenne a sekrestyés kezét kölcsönkérni. Vedd az egész testet, és számolj össze mindent, ami kiáll a törzsből: a két kar, a két láb, a fej meg a pénisz az hat, a nőknél viszont már hét jön ki, úgyhogy azt hiszem, a szerzőid körében a hatot sose vették komolyan, legfeljebb úgy, mint a három dupláját, merthogy csak a férfiakra érvényes, akiknek sehogyse jön össze a hét, és ezért amikor ők dirigálnak, inkább szent számnak tekintik, és közben elfelejtik, hogy az én két cicim is kiáll, na, mindegy. Nyolc... szent Isten, semmiből sincs nyolc darabunk... illetve várj csak, ha egy-egy végtagunk nem egynek, hanem kettőnek számít a térd- meg a könyökhajlatok miatt, akkor nyolc hosszú csontunk himbálózik a törzsünkön, amit adj hozzá a nyolchoz, és megvan a kilenc, plusz a fej, az már tíz. És így tovább és tovább, bármelyik számot ki tudod hozni a testből, amelyiket csak akarod. Gondolj például a lukakra.
 - A lukakra?
 - Igen. Hány luk van a testeden?
 - Hát... - kezdtem el számolni -, szem, orr, fül, száj, segg: összesen nyolc.
 - Látod? Már csak ezért is szép szám a nyolcas. Nekem viszont kilenc lukam van! És a kilencediken át eresztelek a világra, és ezért istenibb természetű a kilenc, mint a nyolc. Parancsolsz magyarázatot más ismétlődő figurákra is? Anatómiai elemzést, mondjuk, a menhirekkel kapcsolatban, ha már annyit emlegetik őket a szerzőid? Nappal állunk, éjjel meg fekszünk... de igen, a micsodád is, ne gyere most nekem azzal, hogy mit csinál a micsodád éjszaka, az a lényeg, hogy állva dolgozik, és fekve pihen. Ezért aztán a függöleges helyzet maga az élet, és a naphoz van köze, és az obeliszkek úgy magasodnak, mint a fák, a vízszintes helyzet és az éjszaka viszont az álommal, tehát a halállal azonos, és az emberek mindig menhireket, piramisokat, oszlopokat imádnak, és sohasem erkélyeket meg balusztrádokat. Hallottál-e valaha ősi szentkorlát-kultuszról? Ugye, hogy nem. Már csak testi adottságok miatt sem, mert ha egy függöleges követ imádsz, azt akkor is mindenki látja, ha sokan vagytok, de ha valami vízszinteset, azt csak azok látják, akik az első sorben állnak, a többiek meg csak tülekszenek, hogy én is, én is, és az ilyesmi nem jól veszi ki magát egy mágikus szertartáson...
 - Na de a folyók...
 - A folyókban nem az a pláne, hogy vízszintesek, hanem az, hogy vízből vannak, azt pedig neked nyilván nem kell magyaráznom, hogy mi köze egymáshoz a víznek és a testnek... Hát szóval, ilyenek vagyunk, ilyen a teste mindannyiunknak, és ezért még akkor is ugyanazokat a szimbólumokat találjuk ki, ha közben egymillió kilométerre vagyunk egymástól, és persze, hogy minden mindenre hasonlít, és érthető, hogy akinek egy csöpp esze van, az egy körös-körül zárt és melegre fűtött alkimistakemencét látva egy várandós kismama pocakjára gondol, és csak a te ördöngöseiddel fordulhat elő, hogy a várandós Szűzanyát látva azt mondják, hogy a Szűzanya pocakja az alkimisták kemencéjére utal. Így kerestek ők évezredekig valami rejtett üzenetet, pedig ott volt minden az orruk előtt, pedig csak be kellett volna nézniük a tükörbe.
 - Te mindig igazat beszélsz. Te vagy az én Énem, vagyis az én Azom, a Te szemeddel nézve. Fel akarok fedezni minden titkos testi ősmintát.
   Azon az estén neveztük először "ősmintázás"-nak a gyengéd közeledést.
   Már-már elszenderültem, amikor Lia megérintette a vállamat.
 - Valamit elfelejtettem - mondta. - Állapotos vagyok."

6. "Egyszerű a jelszó: gyakorolni, mindig csak gyakorolni."

A gyertyák csonkig égnek

Márai Sándor

Helikon Kiadó, Bp., 2001
(első kiadás: 1942)


"(...) A másik parton, igen, ahová nem lehet átlépni soha... S mindent elérhetsz az életben, mindent neked adhat az élet, s te mindent elvehetsz az élettől: csak az ember ízlését, hajlamát, életütemét nem tudod megváltoztatni, azt a másféleséget, mely teljesen jellemez egy embert, aki fontos számodra, akihez közöd van."

    Két barát. Két valamikori barát. Negyvenegy év után találkoznak még egyszer, és utoljára az életben.
Néha az a benyomásom, mintha egy monodrámát olvasnék. A találkozás a beszélgetés lenne egyben, megtudni valamit, ami negyvenegy éve lappangó állapotban, homályban maradt. Legalábbis a tábornok számára. Monodráma, mert tulajdonképpen végig ő beszél, Konrád egy-egy gesztussal, egy-egy szóval, olykor félszóval válaszol, vagy kérdez.
Két, szinte egymásnak ellentmondó világból egymást kiegészítő barátság alakulása, lehetségessége tárul fel. Ami a múlté. Konrád szegény, művészlélek inkább, mint katona. Ezzel szemben, a tábornok gadag, előkelő családból származik.Neki a zene csupán dallam, nincs más üzenete..
  Aztán valami valamikor valahogy megszakad. Pontosabban, negyvenegy évvel korábban, egy júliusi napon, vadászat közben. Konrád megölni készül a barátját, de végül inkább megszökik tőle.
"A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz."
Átbeszélgeti(k) az éjszakát, és tudják, hogy ezért tartottak ki ennyi éven át, hogy egyikük visszatérjen, a tábornok meg, hogy megvárja ezt a visszatérést. Ennyi az egész. Hajnal felé elköszönnek egymástól, mély meghajlással, és tudják, soha többet nem fognak találkozni már az életben.

"Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény - az író stílusművészetének remeke - vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe."