2011. május 31., kedd

Küküllő kalendárium

Kányádi Sándor












Pallas-Akadémia Kk., Csíkszereda, 2001.
Illusztráció(k): Csillag István
Róvásírás: Pál Balázs



Hát ez ennyi. Egy szusszra végigovastam (megint) Gyerekként ezeken a verseken ültem szinte minden nap. A Madármarasztaló-ban mind benne vannak, igazából ez a része a könyvnek új, különálló kiadásban. Minden vers illusztrálva, és róvásírással is közölve. Fantasztikus kicsi könyvecske!
Nos, a  róvásírással vmikor tizenévesként próbálkoztam, de be kellett látnom, nem az én világom. Azaz lehet, csak éppen túl bonyolultnak tűnt akkor, és nem tudtam rávenni magam, hogy gyakoroljam is ezt a kacifántos írásmódot… (Az orosz nyelvvel ellentétben, csak éppen ez utóbbit aztán nem oktatták többet, így elmaradt – most már csak szavakra emlékszem, olvasni, írni még talán tudnék).
Szóval Kányádi. Ez a könyv azért is kedves nekem, mert dedikálva van. A 75 éves Sanyi bácsi születésnapi rendezvényén ott voltam Kolozsváron.
 



















Jó volt nosztalgiázni letűnt gyermekkoromon :) (és egyáltalán).

Amiben tehát (ha nem tévedek) először jelentek meg ezek a versek, és amit rongyosra olvastam anno... (azóta még lett egy példány belőle :D):
            
(Kriterion Kk., Bukarest, 1986.)

2011. május 29., vasárnap

Becses óra :)

Holnap elkezdem. Holnap. 
Már régóta érlelődik ez a fránya holnap. Mert mindig akad(t) egy kifogás, egy ürügy a mára, míg.... Míg jól fel nem háborodtam (magamra), és összevissza nem szidtam magam a kifogásaimért, hiszen ezeket is én agyaltam ki, mert kiskapu(k)...

Pontosan két hete (vagy már három is van?), hogy eldöntöttem, változtatok a dolgokon. Úgy kívül, mint belül. Első, ami könnyebbnek bizonyult a külsőm (netán az egészségem). Emlékeztettem magam arra az időre, amikor nem hiányzott a cigaretta, amikor érdekelt, amit csinálok. Lassan, de biztosan. A zöld szín - azt hiszem - már egy éve a trendi nálam (az örökös meggy mellett, mert attól nem válok meg :D), így hát zöld boríték "Köszönöm, nem dohányzom" felírattal. (Ebbe kerül a cigi ára) :) A külsőm? Hát egész rövid frizura :)

Második lépés, de az is lehet, hogy még mindig az elsőnek része, a becses óra beiktatása a napi rendbe. Az ötlet és kifejezés Brian Tracytől származik. Mindennap egy órával vagy félórával korábban kelek, és míg készülni kéne, olvasok. Ettől becses. Mostmár kezd szokássá alakulni. Nem hiányozhat. Iszonyú jó így kezdeni a napot. Van, hogy egy megkezdett könyvet olvasok, de van, hogy valami olyan kis szöveget, szövegeket, amik feltöltenek egész napra. Persze, napközben is, ha van idő, egy félórát, órát olvasok, viszont este ugyanaz a mese, mint reggel. Nincs lefekvés olvasás nélkül.
Én így csinálom :).

[Az első lépést megtettem már, és azt hiszem ez roppant fontos! Hogy mit találok még ki? Majd kiderül :) ]

2011. május 28., szombat

Sörény és koponya

Kányádi Sándor














Csokonai Kiadó Vállalat, Debrecen, 1989.




"... ünnep előtt
ünnep után
addig vagyunk-leszünk
amíg a lépcsők bennünk is
vásnak-vénülnek
s újulnak a falak..."

Nem tudok nem elfogult lenni, ha szóba kerül neve. És nem hiszem, hogy bárkinek is külön be kéne mutatnom. Földim. Erdélyi. Kányádi Sándor (bácsi, ahogy dedikálja).
Haját már elég régen belepte a dér, de arcvonásaiban valami eszméletlen értelem vésődött. Talán ezt őrzik szemei is. Nem tudom. Amit tudok, hogy ő a Székelyföld szülötte. Hogy verset faragott elpusztult lováról, hogy mindennapi szavainkat rímmé kovácsolta, hogy...

Már nem tudom, hányadszorra olvastam ezeket a verseket újra. Mindmai napig a legkedvesebbek (e kötetből) a Vannak vidékek versciklus. Semmiféle központozás, nagy kezdőbetű sincs ezekben a versekben, de eljuttatnak a vidékekre, amik történelemről beszélnek, nép(ek)ről és arról, mi legbelül van...
"(...) vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk, ha kezemben a kezed
és a viseltes szónak is hamva van
ha félárnyékban s ha nem is boldogan
száríthat szél és süthet hevet a nap
míg a harmatból egy csöppnyi megmarad."

És itt vannak a Körömversek, amik most valahogy új értelmet kaptak, és a dobogón is helyük lett. Rövid, tömör - velőig ható szavak egymásba karolása.
"Szél veri a fát.
- Fuss az erdőbe, bolond!
- Fészek van rajtam."

"Lesz-e majd torok
elüvölteni, amit
most elhallgatunk?!"

Tudni kell Kányádiról! A magam részéről, megemelem kalapomat előtte és ha lehetőség adódna (újra), talán mélyen meg is hajolnék. Az értelme és mindaz előtt, amit adott...



Ennyi az egész
"pedig volna még

volna még valami
mondanivalóm..."
 

2011. május 26., csütörtök

2011. május 22., vasárnap

Vigasztalások könyve

Kornis Mihály
















Szilencium! Tanulok. Már megint. Azazhogy még mindig, unos-untalan, önmagam. Ha nem Sziddhártával, akkor Kornissal, mondjuk. "Én képzelt gyermekem"-nek szólít. Beszél hozzám. Én meg nem tudok válaszolni neki, mert szóhoz se jutok. Mit is mondhatnék neki?! Ugyan mit?! Mondjam azt, hogy egy lázadó, makacs teremtés vagyok? Hogy nehéz, sokszor nehéz szembenézni magammal? Elfogadni, hogy gyakran (netán csak néha?) kibírhatatlan vagyok, hogy a csendet jobban szeretem, mint a dübörgést, hogy…? De hiszen ő ezt mind tudja. Azt hiszem, ezért szólít meg ilyen kedvesen. Hogy észrevegyem, így vagyok jó(l), ahogy vagyok. És nem csak. Azt is vegyem ám észre, hogy néha jobb hallgatni, mint kölcsönkenyért visszaadni. Sőt, még azt is, hogy a csodát nem kell száműzni csak azért, mert nincs logikája, mert nem lehet megmagyarázni. Ja, és még azt is, hogy néha kell egy olyan hely, ahol nincs körülöttem senki - mondjuk jópár méter közelbe -, és itt üvöltsem ki a fájdalmat, az indulatokat (itt) ne tartsam kordába... Sokat is...
Szilencium! Tanítanak. Nem lettem szófogadóbb, se különösen toleránsabb, de lettem határátlépő (közben) a múltam és jelenem között. Lettem elfogadó-m, és vállaló-m.... (Mittudomén mi lettem még, de időnként szilencium!)

(Jóllehet befejezett olvasmánynak jelentem, de a jelentés nem fedi a teljes valóságot: folyamatosan visszatérek hozzá. Mert jó, és mert igaznak hiszem. Ahogy a szerelmet / szerelmem is. Hát nem szép ez így? Talán nem is kell már az a hely mindig, ahol senki nincs körülöttem...)

Én képzelt gyermekem... :


1. "Mindig az újrakezdés az igazi folytatás." (Vass István idézete)

2.  "Szerelemben a férfi király, és a nő királynő. Egymás méltósága mulattatja őket. De egymás méltóságára vigyáznak. Igazából mi emberek eleve királynak és királynőnek születünk mindannyian. Hercegkisasszonynak és trónörökösnek.
(…)
A jó nevelés, felkészítés az örömteli uralkodásra, népem, szeretteim példaadó szolgálatára.
A baj az, hogy csak azok fogadják a gyermekeiket úgy, ahogy kell, akik egykor maguk is hasonló fogadtatásban részesültek szüleiktől.
(…)
Első szerelmemmel akkor kezdtem káprázatosan jóban lenni, amikor egy szép napon kijelentette: a királynak mindent szabad! Azonnal éreztem, a lényegre tapintott. Nyomban biztosítottam róla, ha már találkozásunk törvénykönyvének ez lett az első pontja, a második így hangozzék: a király nem tesz olyat, amire a királynő nem bólint. Vagyis a királynőnek vétójoga van. Legyen. S mindketten abban a pillanatban ébredtünk rá, hogy a másik kiváltságainak a biztosítása, egyúttal a mi szabadságunk első mozdulata. Királyságunkat a MI szócska alapította meg.
Királynak lenni jó. Méltóságunk tiltja, hogy tiltsunk, de nagyon szívesen engedélyezünk. Az ugyanaz, de adni, engedni, sokkal nemesebb."

3.  "Bármire képes vagy. Ezt se felejtsd el. Mindenki tud valamit, amit ő tud a világon a legjobban. Azért született meg."

4.  "A házad hiába lesz mind nagyobb, ha a lelked egyre kisebb."

5. "Korunk sikerélményről beszél és zsíros bankókat ért rajta. Sokan úgy vadásszák a sikert, mint a Corsón hajdanán az arszlánok a csitriket. Mindig új kell, friss, több, még több. Mintha a siker valamiféle jelvény lenne, gyűrű az orrban, egymásból következik láncként lóg le, ráborul a mellre, zörög, feltűnést kelt, botrány, reklám. Be lehet cserélni emeletes villára, szilikonnal tömött leánykára, összeköttetésre, nívós temetésre. Ez nem a siker jutalma, hanem a siker átka. Kerüld az ilyen jutalmakat, rövid élet jár vele.
(…)
Ne ülj fel a világ luxuskirakataiban található kézzel fogható jutalmak ígéretének, ha fölébe akarsz kerekedni sorsodnak. Az igazi siker nyugalmat ad. Innen fogod tudni először, ha bármi sikerült igazából. Odabentről nagy elégedett csendet érzékelsz. Nem azonnal, hetek, hónapok múlva. Igen, mondja a belső hang."

Abigél

Szabó Magda














Móra Könyvkiadó, Bp., 1973.




"... nem kell mindig mindent megfogalmazni."

De ezt most megpróbálhatom, megpróbál(hat)nám. Az írónővel azt hiszem tizenegyedikesként  találkoztam először. A Pilátust ajánlották tőle. Akkor - olvasás közben - csak bámultam ki a fejemből, hogy honnan ez a tehetség, honnan ez az igényesség, hogy a feszülőt, a ráncost ki tudja simítani. El tudja mondani úgy, hogy fájjon, ha kell, de szépen, hogy aztán újra merszem legyen hozzá. Az erős, néha kíméletlen gondolatokhoz. Igen, ő az egyik kedvencem. Nem tudom nem szeretni!

Bevallom, nehezen indult az olvasás. Veszettül idegesített Gina az undokság határát súróló magatartásával. De olvastam tovább, és közben arra gondoltam (nem tudtam nem gondolni), hogy azért zavar(hat) ennyire ez a jellem, mert a saját - olykori - magatartásom elemei  tükröződnek benne / általa. Úgy emlékszem, erre a "szindrómára" mondta anno az irodalomelmélet tanárunk: plátóni dühöngés.
Nem érzékeltem, hogy lenne benne fölösleges mondat, hogy eltereli a figyelmem valami egyébre. A tizenötéves leányzó egyik napról a másikra felnőtt lesz. Apja beavatja a titokba: a háborút elvesztettük. Nem hősi halottak vannak, hanem áldozatok. 1943 ősze és 1944 március vége közötti időszak. Abigél, akiről nem tudni kicsoda, szüntelenül figyel rá. (Meg)védi, nem is egyszer. Abigél, akiről kiderül, hogy minden látszat ellenére, az egyik legkarakánabb egyéniség. Kőnig tanár úr. Ginával ellentétben, első perctől nagyon kedveltem.

Egymásnak feszül a jó és a rossz, a rend és a zűrzavar, a látszat és a valóság... Végig. Jó tisztában lenni azzal, hogy a látszat ugyan nem mellékes, de közel se mindig a valóságot tükrözi. Hogy ez a polaritás szükséges, hogy különbséget tudjunk tenni, hogy nevükön tudjuk nevezni a dolgokat. Tükrözés.

Valahogy így, még ha "...nem (is) kell mindig mindent megfogalmazni." Remek olvasmány, merem ajánlani (és nem írom alá, hogy ez kifejezetten ifjúsági regény lenne, kéne legyen)!

És még valami: jó lenne tudni, hogy van egy Abigél valahol itt is, a közelemben. Vagy talán van is, csak én vagyok vak?

Néhány gondolat:

1. "Az élethez kétségtelenül kell bizonyos emberi méltóság és fegyelmezettség, és az is, hogy az ember normálisan reagáljon arra, ami éri, mindig tudva, mi igazán baj, és mi csak bosszúság..."

2.  "Volt abban valami kétségbeejtő, hogy nem képes megszegni a szavát még akkor sem, mikor mire kezet adott, érthetetlen, embertelen és elfogadhatatlan."

3. "Tudhatná, hogy sose hozná olyan helyzetbe idegenek előtt, hogy kényelmetlenül kelljen éreznie magát, és sose tárná fel mások szemének azt, ami csak kettőjükre tartozik."

4. "– Próbáld meg újra. Nincs harag, ami örökké tartana."

5. "El próbálta képzelni, milyen az, mikor minden ablakot ki lehet nyitni, és minden utcán árad a fény, nincs háború, és nincs halál, és nincsenek súlyos titkok, veszély és pusztulás."

6. "Mindig a részletek a legizgalmasabbak..."

2011. május 13., péntek

Fejvesztett kakas

Eginald Schlattner











Koinónia, Kolozsvár, 2006.
Fordította: Hajdú Farkas-Zoltán
                 Hajdú Iringó




Valahonnan nagyon nagyon magasról nézve le, csak egy pont. Neve is van: Erdély. Aztán, ahogy a földhöz közeledünk, élesedik, tisztul a kép. Igen, ez Siebenbürgen  (ahogy a szászok fordították le maguknak: hét szék, hét vár). Ahol elidőzünk: Fogaras.

(1944 augusztus 23.)
Amikor megállni látszik az idő. Egy szász család rezidenciáján vagyunk, és együtt nézzük nagyapa utasítására az esőfelhőket. Fonott karosszékbe süppedünk. Közben résen vagyunk, mert cikáznak a gondolataink a múlt és a jelen (1944) között. Azazhogy nem is nekünk, a tizenötéves szász fiúnak, aki elmondja a történetet. Mi csak egyszerűen résen vagyunk…

A második világháború javában zajlik. A szászokat (németeket) behálózza a náci ideológia. Az iskolából kitiltanak egy lányt, mert zsidó. Az örmény család állítólag nincs veszélyben, mert most nem ők vannak soron. Egy román édesanya kereken kijelenti, hogy most német a férje (a fotográfus), de ha kell, akkor orosz is lehet akár. A cigányok azt mondják, mintha könnyebben tudnák venni – a zsidókhoz viszonyítva magukat –, mert ők (amúgy is) így élnek, jönnek-mennek… Együttélés. Alapvetően erről szól a könyv.
Aki már járt Erdélyben, tudja vagy tudni véli, hogy ezek az etnikumok – az együttélés során – nem csak egymás nyelvét tanulták meg, hanem legendáikkal, hiedelmeikkel, folklórjukkal beszínezték (vagy inkább beszőtték / átszőtték?) egymás életét. A fejvesztett kakas számos magyarázatot kap. Nem tudok róla, hogy ez valóban benne lenne (benne lett volna) a szász népi kultúrában, de a cigány vajda, a magyar házmesterné, a magát néha kínai császárnak képzelő /valló Próféta, a szász leányka szájából annyira hitelesnek tűnik, hogy elhiszed, nem is legenda ez. Hogy elűzi a rossz szellemeket…Mi más lehet biztosíték, hiteles egy tizenötéves fiatalnak?Aztán a könyvek. Thomas Mann hatása, Karl May… és az istenhit, ami ingatag. Ott a Biblia, és ott a passzusok, amik megkérdőjeleződnek, mert a valóság mást mutat. Mert a legjobb barátból ellenség lesz, mert „a földre leköltöző mennyország… jól kifundált hazugság”, mert…

Tarka világ ez. Nyelvek kavalkádja. Nevek, amiket németesítenek, aztán visszaváltanak. Még (az oroszos) Litvinov kutya is új nevet kap, Ingeborg lesz, mert nagyapa szerint a kutyáknak a magánhangzók a fontosak (ahogy a németeknek a hangzás).A németség előkelőségének, kiváltságának hangoztatása, miközben zsidó szófordulatokkal élnek.

Néha az az érzésünk támad(hat), hogy muszáj valaki mellettünk ülőnek is felovasni belőle. Mert muszáj együtt nevetni (nagyszerű humora van) néha, és muszáj  – csak úgy, szavak nélkül – egymásra meredni is, mert nehéz elhinni, hogy az a népcsoport, ami 800 éven át helytállt, eltűnőfélben van, azaz volt. És egybeket is nehéz elhinni, mert időben távol vagyunk az egésztől. Most más idők járnak…

[Ez a Fogaras - a mai - bizonyára már nem ugyanaz, ami ’44-ben volt, de akkor az sem volt már ugyanaz (gondolom én), aminek még korábban Mikszáth képviselője volt, ahol Babits tanított.]
Fantasztikus olvasmány! (Csak ajánlani tudom!)
Exitus.

Néhány gondolat: 

1. „Igent mondtam, pedig nem hittem benne. De vannak pillanatok az életben, amikor rögtön rá kell vágni, hogy igen. Teli torokból, szempillantásnyi habozás nélkül, csillogó szemekkel – akkor is, ha nem igaz – ki kell mondani az igent. Mert ez valami egészen sajátos dolog megtapasztalása. Van olyan igenlés, amely idővel megteremit saját igazságát: beteljesedik."

2. "Ám legyen, szerelem első látásra. Ádám és Éva óta ugyanaz az unalmas mese. Számomra szeretni annyi, mint meghalni!
– Miket beszélsz! A halál azt jelenti, hogy vége. Se tortaevés, se barátok, se kedves szavak, se semmi.
– Amiről te beszélsz, az a külső, a magányos halál. Én a bennünk lakozó halálról beszélek. Ezt csak akkor érezzük, ha valakibe reménytelenül beleszeretünk. Mert igazán szeretni azt jelenti, hogy beleveszünk a másikba, hogy feloldódunk az odaadásban. Ezért félnek az emberek az igazi, nagy szerelemtől. Miközben egyfolytában vágyakoznak utána.
– Akkor szerinted szeretni annyi, mint meghalni.
– A fenébe ezzel a bosszantó teóriáddal! A dolgok megsértődnek, ha a világot matematikai képletekre akarjuk visszavezetni. Mert más a titokztos, a megfogalmazhatatlan gondolat, és más a borotvaéles, rideg képlet."

3. "– A paradicsomban három meglepetés éri az embert – jegyezte meg a tiszteletes. – Az első az, hogy mennyien hiányoznak. A második, hogy tele van nemkívánatos elemekkel. A harmadik, hogy magunk is bekerültünk ebbe a tisztes társaságba."

4. "Az egymásra fordított idő a szeretet igazi mértéke."

5. ” Egyik németországi nénikém szerint mi, erdélyiek nem is tudunk beszélgetni, mindig csak mesélünk. Mindenből mesét kerekítünk."

6. „Soha nem lesz olyan, amilyen volt, de úgy sem marad, ahogy éppen van. Már a jövő sem a régi."

7. ” – Törékeny hátad mögött a híd.
      – Egy függőhíd – mondtam.
      – Úgysem látod, amit én látok – felelte.
      – Én az önmagát nem látó tégedet látlak."

2011. május 11., szerda

Sziddhárta

Hermann Hesse


















Úúúúúúúú...! Egy nyugodt, kellemes férfihang mesél, mesél és mesél. Hallgatod, és egy idő után úgy érzed, minden bajod eltörpül. Mintha meg lennél emelkedve a földtől. Belezuhansz Sziddhárta világába, távolodsz és ugyanakkor egyre közelebb kerülsz saját magadhoz (általa). Belezuhansz önnön világodba (is). Mindabba, ami volt, van. Nem lehet, nem gondolni arra, aki (te) vagy!
Számomra felért egy meditációval - ha lehet ezt így mondani. Soha jobbkor nem jöhetett volna. Olyan, amit időnként újra és újra be lehet, be kell kapcsolni, és nem tenni semmi mást, csak végezni a teendőket, és közben hagyni, hogy ez a nyugodt hang, a szöveg és egyáltalán odabújjon, be a bőröd alá. Mert azt teszi.

Azt hiszem, kicsi vagyok én ahhoz, hogy Hesset méltassam.
Demian kapcsán már sejteni véltem, hogy van egy nyelvezet, ami csak Hessére jellemző, amitől tudod, hogy ez ő. Most - a második könyve után - megkockáztatom azt mondani, ez az ember tudott valamit...

Talán téged is olvasásra késztet:

1. "Lelked az egész világ - ez volt ott olvasható. És az is, hogy az ember álmában, a legmélyebb álmában jut el önmaga mélyére."

2. "A tudás átadható, a bölcsesség azonban nem."

3. "A víztől szakadatlanul tanult. Legfőképpen azt, hogy figyeljen másokra, csendes szívvel, türelmes, nyitott lélekkel, szenvedélyek nélkül, óhajok nélkül, ítélkezés nélkül, vélemény nélkül."

4. "A véleményeken nem múlik semmi. Akár jók, akár rosszak, akár bölcsek, akár ostobák, bárki el is fogadhatja, el is vetheti őket..."

5. "Mert az okokat megismerni - úgy tűnt fel szemében - az nem más, mint maga a gondolkodás. Egyedül ezáltal válnak az érzések ismeretekké, így nem vesznek el, hanem lényegszerűvé válnak és sugározni kezd belőlük az igazi tartalmuk."

6. "Az én volt az, amelynek értelmét és lényegét meg akartam tanulni. Mégsem tudtam legyőzni, csak becsaptam ideig óráig. Menekültem tőle, rejtőzködtem tőle. Való igaz, semmi nem foglalkoztatta annyit a gondolataimat, mint az én énem. Az a rejtély, hogy élek, hogy egyetlenegy vagyok, és mindenki mástól eltérek és különbözök... És mégis nem sok dolog van a világon, amiről kevesebbet tudok, mint magamról."

Bridget Jones naplója

Helen Fielding

















"Belső tartás! Belső tartás! Belső tartás!" - mondja, mondogatja Jones kisasszony. Mondom, mondogatom én is olykor... Már látva a filmet, nem tudtam nem magam előtt látni a jeleneteket, ahogy Bridget (a filmben Renée Zellweger) kapkodik, aggódik, frusztrált vagy éppen köszöni, jól van és nemes elhatározás(okk)al vág neki egy-egy új napnak. Udvaros Dorottya előadásában még inkább látni véltem az egészet.
Nem biztos, hogy könyvformátumban türelmes lettem volna hozzá. Hogy lekötött volna. Hallgatva, ahol a hangszín módosult, előfordult, hogy felkaptam a fejem. Volt, hogy hiába, és volt, hogy megérte. Néhol akadt egy-egy gondolat, aminek hallatára úgy éreztem, ez a lány megérinti a múlt(am) és a jelen(em) határát. [Igen, így kellene, így fogok tenni, aztán jön az ellágyulás és a megadom magam-szindróma :))]

Remekül szórakoztam. 
Ha másért nem is talán, egy(etlen) gondolatáért, ami nálam (is) aktuális, megérte esélyt adni neki: "A lelki gazdagodás kioltja a dohányzás szükségét. Hatalmas áttörés."

2011. május 4., szerda

Koldus és királyfi

Mark Twain














Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1990.
Fordította: Jékely Zoltán



Ez lenne az első, amivel a Nagy Könyv-projektem kiegészítését elkezdém, kérem alássan. :)

  Tizenhatodik század eleje, Anglia. A koldusgyerek Tom Canty, miközben végeérhetetlen verésadagjait megkapja hol apjától, hol zülött nagyanyjától, arról álmodik, hogy életében lásson egyszer egy igazi királyfit. Nyilván, a történetben, mindez sikerül, a királyfival való találkozásakor ruhát cserélnek egymással... És nem csak, a szerepek is felcserélődnek. Királyból koldus, koldusból király lesz. Aztán persze,minden jó, ha vége jó. Mindenki helyre kerül és élnek boldogan, míg meg nem halnak.
  Ha visszaemlékszem, hogy gyerekszemmel hogyan láttam anno egy gyerekműsorban ezt a történetet, az jut eszembe, hogy elkápráztatott. Drukkoltam a koldusnak, sajnáltam és sírattam a folyamatos verésekért, szidásokért (stb.), de ugyanekkora energiával ugyanezt tettem a királyfival szemben is. Szerettem volna, hogy valahogy hamarabb találkozzanak ruháváltás után, hogy barátok legyenek. Közben, persze, sokszor felháborított viselkedése. Mintha nem gyerek lett volna ő maga is (még ha királyi ivadék, akkor is)....
   Na igen. A szívemhez még mindig közelebb áll a koldusgyerek, és Miles Hendon is társul hozzá (rá nem emlékeztem a múltból). A leginkább Tomnak az álmodozásai tetszettek, amik aztán egész lényét kitöltötték, és éjszakai álmait nyugalomba bugyolálták. [Igen, tudom, ez csak mese, de elgondolkodtam rajta, mert nem csak gyerekként, de most is, ha valamit nagyon szeretnék, álmodok róla, vágytablóvá növesztem.] Ezt gyerekként nem tudtam megfogalmazni, de tudom, hogy borzasztóan megörvendtem neki, amikor Tomnak sikerültt végre találkoznia a királyfival, álma valóság lett....
Miles Hendon nem azért bűvölt el, mert segített Edwardon, mert óvta őt (persze ez is benne van), hanem inkább az, hogy még ha nem is hitte, hogy ő valóban egy királyfi szolgálatában áll, akkor sem árulta el a gyereknek. Nem azért, mert nem hitt az őszinteségben, hanem mert tisztában volt azzal, hogy egy gyerekkel néz szembe. És egy gyereknek védelemre, simogatásra van szüksége...

Úgy gondolom, egész jó olvasmány egy gyerek / ifjú számára! Nekem is jólesett olvasni!

Néhány idézet a könyvből:

1. "... mit ér a teli gyomor, ha az ész és a szív koplal?"

2. "Minden, ami nem igaz, hazugság, ha hiszed, ha nem!"

3. "Isten akarata történik: nem sürgetheted és nem változtathatsz rajta; tehát csak várj és légy türelmes, ne félj, eljön a megtorlás és az öröm ideje, ha majd megtörténik, aminek meg kell történnie!"

4. "A királyok előbb saját törvényeik iskoláját kellene, hogy kijárják: hadd tanuljanak emberséget!"

5. "... az ember úgysem mehet addig át a hídon, míg oda nem ér."