Úgy gondoltam el eredetileg, hogy megvárom, míg befejezem a Napos oldal folytatását is (A megnyugvás ösvényein-t), de ha már kezemben vannak a könyvek, @cippo meg várja (nekem meg jólesik, h várja :D:D), akkor lássunk neki.
A Dacia Könyvkiadó köteteinek mindegyikében (tudtommal) van egy előszó az adott könyvről, illetve a végén beidézett kritikák és méltatások róla. Nos, a következőkben, ezekből a recenziókból fogok néhányat (kettőt-kettőt) megosztani. A sorrend a könyvek megejelenési évének alapján lesz, azaz első a Pjotruska, utána a Napos oldal, majd A megnyugvás ösvényein. (*Megj. Félreértés ne essék, nem csak ezt a három könyvet írta Karácsony, csupán én olvastam ennyit tőle eddig.)
Pjotruska (1927)
"A regény határozottan értékes. Irodalmunkban egész szokatlan új hang szólal meg benne. Zilált, izgatott dikciója, jó humorú párbeszédei, egy-egy szóval bámulatos sokat felvillantó jellemzései, leírásai lebilincselnek. Mégsem igazi nagy regény. Amíg olvasod, húz, mint a mágnes. Eltelik egy hét, s már fakul. Két hét múlva újra el kell olvasnod, hogy írhass róla. Ami epidermis, az csiklandoz, ingerel, szórakoztat, de belül, a mélyben mintha bizonytalanná válnának a formák. A felületen túl sok az egyéniség, az elgondolás és a világszemlélet mélységeiben túl kevés. Mindenesetre megint egy név, akinek minden írására figyelnünk kell. Aki Csermely János alakját megköltötte, még sok szépet mondhat el a szív-szegény gazdagjairól." (Németh László, In. Protestáns Szemle 1928 / 7., 532.)
"Állandóan szívesen térünk vissza Pjotruskához és a bolhaszínű felöltőjében kószáló és filozofáló elcsapott városi fogalmazóhoz, s szívesen olvassuk kesernyés, de végeredményben mégis harmonikus, derűs világnézetű kritikájukat a fennálló társadalmi rendről, mégis a századik oldal után kezdünk valami mást is várni. Várjuk, hogy a regény valami problémát vessen fel, amelyre megoldást ad. Ehelyett azonban mindvégig csak tények konstatálását és kritikáját kapjuk. Igaz, azt lehet ellenvetni, ez a kritika már felveti a problémát. De, hogy úgy mondjuk, megint túlságosan diszkréten és szerényen. Mintha a szerző nem igen akarna előhozakodni vele. Mintha azt mondaná: hiszen lássátok, így állván a dolgok, a világ tele van problémával, amelyet mind meg kell oldani, de én nem akarok rátok erőszakolni semmit, nézzétek meg a dolgokat, s magatok állítsátok fel a kérdéseket.
Végeredményben: rokonszenves írás, nagyon kellemes olvasmány, de nem nagy regény a Karácsony Benő könyve. Persze ez a megállapítás nem egy lokális mérlegelés konkluziója. Mert erdélyi, sőt magyar viszonylatokban az utóbbi évek legjobb prózai termékei közé tartozik a Pjotruska. S hogy európai viszonylatokban nem lett több, annak oka talán csak a szerző sokat emlegetett szerénysége. Mert egyes részleteiben olyan írói kvalitásokat árul el a könyv, amelyek sokkal nagyobb írói teljesítményekre látszanának feljogosítani a szerzőt." (Dienes László, In. Korunk 1928. III évf. / 4.sz., 316.)
Napos oldal (1936)
"Hősei a polgári társadalom szegélyére szorult emberek, művészek, lumpok, proletárok, akik nehezen vagy sehogy sem tűrik a társadalmi élet gyakorlatias kényszerét. Felnőtt lurkók, akik kézzel-lábbal igyekeznek szabadulni a polgári mérték gúzsaiból. Szamárfület mutatnak a polgári nagyképűségnek, és 'komoly' gondjai közben szembekacagják. Nem csoda, ha a polgári józanságot és tekintélyt képviselő munkaadók minduntalan 'kirúgják' őket, és hőseire szinte a változó évszakok szabályosságával köszönt rá a munkanélküliség böjttel és ciripeléssel töltött ideje." (Szenczei László, In. Erdélyi Helikon 1939 / 1.)
"... eleinte meglehetős nehezen indul. A századik oldal felé azonban kialakul idoma. A sehol erőre nem kapó szatirikus kezdet némi kellemes érzelmességbe oldódik, s tagadhatatlan érdekkel halad tovább. Az első fejezetek klisséfigurái elmaradnak, a keresett és kitaposott élcelődést eredeti hangú irónia, sok helyen pátosz váltja fel, s a kettő medrében egyenletesen ring a világnézeties célzatú mese, mely körülbelül arra válaszol, hogy ebben a mi rossz világunkban melyik életvitel, melyik meberi magatartás a helyesebb. S ebben a kérdésben a regény minden oldala válasz. Úgy azután határozottan pozitív a könyv kihangzása. Más kérdés azonban, hogy ugyanilyen pozitív-e a válaszok tartalma." (Gaál Gábor, In. Korunk 1936 / 5.)
A megnyugvás ösvényein (1946, posztumusz mű)
"(...) Nagy vonásaiban végiggondolva a regényt, úgy érzem: Karácsony Benőben már készen volt a nagy humorista, amikor megírta. Csak le kellett volna még faragnia a viccelőt, s tovább kellett volna haladnia a megértés, a megbocsátás útján.
Ebben megakadályozta a világ leghumortalanabb, tehát legembertelenebb szörnyetege." (Benedek Marcell: Ki a humorista? Gondolatok Karácsony Benő posztumusz könyvéről. Utunk, II. / 1947 /3. + *Megj. tőlem: ugyanő hasonlítja K.B.humorát a Karinthyéhoz...)
"Ez volt ő. Az embertelen világ miatt kétségbeesett humanista.
De írja már ekkor utolsó könyvét, s abban a 'megnyugvás ösvényein' egyengeti lépteit. Ebben a halála után megjelent regényben keserű hangon emlékezik meg a polgári társadalomról, amelyben a korlátoltság uralkodik, nem az értelem. Visszatekintve életére, hősével ezt mondatja: 'Tennünk kéne valamit, szerettem volna kiáltani a hóviharba... Fogjunk hozzá valamihez, ami kiragadja a sok fagyos lelket az éjszakából...' Gyáva lett volna? Nem! Csak nem volt harcos alkat. 'Az ember kompenzál, mondják a lélekelemzők. Ha nem tud rúgni, versben mondja el...'
És ő elmondta. Elmondta, milyen gonosz és buta és embertelen és lélekölő volt a városi polgárság társadalma." (Huszár Sándor, In. Korunk 1964 / 5., 657 - 658.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése