A nő

Dr. Csernus Imre

Jaffa Kiadó, 2007.



Na kérem, voálá, egy könyv, ami állítólag rólam szól. Furcsa, de azt hiszem eddig még egyetlen könyvvel sem fordult elő, hogy ennyire drasztikusan(?) átértéleljem...
Amikor először olvastam, annyira szerelmesnek hittem magam, hogy nem tudott zavarni az a szóhasználat, ami a könyvben van. Bedőltem a kollektív hatásnak, vagy valami hasonló. Ugyan kérem, Csernus híres, szókimondó stb. stb. Nem is vonom kétségbe, hogy híres, azt sem, hogy jó szakember, DE újraolvasva - két év után - el kellett ismernem magam előtt, hogy bizony, ha fejre állok, akkor sem tudok két csillagnál többet adni neki erre a könyvre.
Lehet, hogy a doktor úrnál úgy szokás, hogy a nőit balfasznak, kövér malackának stb. becézgesse, én viszont úgy gondolom, hogy ezzel a becézgetéssel, ahogy nagyon gyakran illeti a nőket a könyvében, megfosztja méltóságuktól. Én kérek elnézést, hogy nem érzem magam balfasznak vagy ribancnak vagy nem tudom még minek. Olyan érzésem volt végig miközben olvastam, hogy amennyiben ezt a könyvet elfogadom (elfogadnám), akkor tkp. nincs egy normális, kiegyensúlyozott nő ezen a földön. Hüpp-hüpp... Lehet, hogy éppen nem vagyok maximálisan kisugárzó, de attól még (teljes értékű) nőnek érzem magam.
Nagy poén volt számomra, hogy egy helyütt (vagy több is?) taglalja, hogy ha nem megy egy kapcsolat, kérem, tessék különtolni a batyut. Kerestem, nagyon kerestem olyan részt is, amiben meg azt taglalja, hogy álljunk meg egy szóra, beszéljünk róla. Modellértékekről beszél, amit látnia kéne a gyereknek. Vajon az a modellérték egy gyerek számára, ha a szüleit az első (netán második) összetűzés után szétmenni látja, vagy az, ha konfliktuskezelésből látja őket vizsgázni. Végül is, igaza van a dokinak, ha úgy veszem: a seperc alatt szétmenés is egy változata a konfliktus kezelésének. Miért is ne? :)
Nem hiszem, hogy az ötvenéves házasok azért házasok még mindig, mert a szerelem tüze ennyi éven át lángolt. Sokkal inkább gondolom azt, hogy közösen vállaltak valamit, ami megtartotta közöttük az egyensúlyt.
Egyik - általam igen tisztelt - bloggertársam említette, de nekem is feltűnt a bevezetésben már az első mondat bibije (azaz nem is egy, hanem startból kettő): "... bementem a kiadóba, és beszélgettünk a témáról az ott dolgozó nőkkel (?!). Kedves Olvasó láthatja...."  Megkérdőjelezi, hogy nőkkel beszélgetett?! Vagy mit akar mondani tulajdonképpen? Miért van a zárójelben a kérdő- + felkiáltójel? Nem tudja eldönteni, hogy akkor most milyen nemű emberekkel is beszélgetett vagy mi? Izgalmas lehetett... És hát igen, kedves bloggertársam meg más(ok) is, nem tudtam jómagam sem nem észrevenni, hogy a következő mondat elejéről hiányzik az "a" névelő: A kedves olvasó... Érdekes, hogy ezt  a két szót is nagy kezdőbetűkkel írja. És ha ott lenne az a névelő? Akkor már kérdéses lenne, hogy a nagyérdemű olvasónak kis- vagy nagy kezdőbetű jár(na)? Számomra ez bizonytalanságot árul el, no, akárhogy nézem.

Szó, ami szó, örülök, hogy újra belelapoztam. Már csak azért is, mert - ha már itt tartunk -, bazi nagy kérdőjellel maradtam a hitelességet illetően. Ha egy pszichológus, aki egy nőt tárgynak, ribancnak meg hasonlóknak titulál, számomra a gondolatai nem tudnak hitelesek lenni. Nem hiszem, hogy egy nő önbecsülését a trágár kifejezések magasabb szintre vinnék. Ha meg nem ez a célja, akkor mocsokul aláássa az egészet, és bármilyen hülyén hangzik, az első számú jelölt a puha pöcsök vircsaftjában.

Jókait idézve "ennyit jónak láttam elmondani" :)
P.S. Ha valakinek kell a könyv, szívesen megajándékozom vele :)