Esténként almát hámozott a kötényébe, én hallgattam. Mesélt háborúról, bunkerekről, táncról..., sokmindenről. Mama már nem él. DE ez a könyv mintha őrizni (megmenteni) akart volna az ő idejéből valamit. Tar Sándor mesél itt tovább.
A teher lassúvá vált időközben. Muszáj volt sok szünetet tartsak a történetek között. Mert olyanról beszél, ami az én (kisember) világom is lehet(ett volna). Mert fontos, hogy ilyenekről is tudjon az ember. Hogy én tudjak. És itt akadok el: amikor minden szavam összetörik (és nem tudom elmondani, ami van, amit látok néha), amikor sehogyan sem tudok emlékezni azokra a dolgokra, amiket mama mesélt, megszólalnak a novella-szereplők...
Nem furcsa ez?!
Ma valami történik. Az ember megérzi azt - mondja.
Igen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése