2010. július 21., szerda

A legrégebbiek egyike

F.M.Dosztojevszkij
              A Karamazov testvérek

1. "Ahhoz, hogy megszerethessünk valakit, az kell, hogy rejtve maradjon előttünk, mert mihelyt megmutatja az arcát, máris oda a szeretet."

2. "Az igaz ember eltávolódik, de a fénye megmarad."

3. "Élni vágyom, és élek minden logika ellenére is. Ha nem hiszek is a dolgok rendjében, azért drágák nekem a tavasszal kifeslő, ragadós kis levelek, drága a kék ég, drága némelyik ember, akit - hidd el - néha nem is tudjuk, miért szeretünk, és drága némely emberi hőstett, amelyben talán már régóta nem hiszünk, de a szívünkkel csupa megszokásból, mégis tiszteljük."

4. "...a szeretet nagy tanítómester, de érteni kell hozzá, hogyan szerezzük meg, mert nehéz szert tenni rá, drágán lehet hozzá jutni, hosszú munkával és hosszú idő múltán, mert nemcsak pillanatnyilag, alkalomszerűen kell szeretni, hanem örökre. Egy-egy alkalommal ugyanis bárki tud szeretni, akár a gonosztevő is szerethet."

5. "Nos, a szívfacsaró szavakat meg kell bocsátani, feltétlenül. A szívfacsaró szavak könnyítenek az ember lelkén, azok nélkül túl nehezen viselné el a bánatot."

6. "Szerintem a közelieket nem lehet szeretni, legfeljebb a távoliakat."

7. "...mivel az ember nem tud meglenni csoda nélkül, teremt magának újabb és újabb, immár saját csodákat, és mostmár kuruzslók csodája, vénasszonyok varázslata előtt hajol meg, akkor is, ha százszor lázadó, eretnek és istentagadó."

8. "...az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy csak éljen, hanem, hogy miért éljen. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy a földön maradjon."

9. "Szeretni Isten összes teremtményét, homokjának legkisebb szemcséjét is. Szeretni minden egyes levelet, Isten világosságának minden sugarát. Szeretni az állatokat, a növényeket, szeretni mindent. Ha mindent szeretünk, akkor felfogjuk a dolgok isteni lényegét. És ha felfogtuk, akkor napról napra jobban fogjuk érteni..."

1 megjegyzés:

  1. Meglehetősen jó időszakunk volt az FMD-éra. :) Szerettem nagyon... Ma is szívesen olvasgatom a fentieket. Jókor voltunk jó helyen. Ő is, mi is. S így találkoztunk. :)

    VálaszTörlés