Harminc ezüstpénz

Márai Sándor

Van Máraiban valamiféle olyan bölcsesség, amit csekély értelmemmel ugyan nem (mindig) tudok felérni, de fejet hajtok mindannyiszor előtte.
Úgy érzem, mindaz, ami(ke)t leír, nem holmi légből pottyant szavak egymásutánja, sokkal inkább tapasztalatok, előtanulmányok, olvasmányhátterek érett (vagy kevésbé érett) megfogalmazása... Nem tudom én ezt megmagyarázni. Ki vagyok én, hogy ezt megfejtsem? (Akarom-e egyáltalán?)

Harminc ezüstpénz. Júdás. Mindig ő jut eszembe erről. Akár Márait olvasom, akár más kontextusban bukkan elő. Júdások. Azóta is...

Aki így megmarad, test nélkül is valóság lesz, megnyeri perét a mulandóságban. Mert a többiek csak test voltak és nem maradtak meg az időben, hol vannak? Kevesebbek, mint a futó homokszem a sivatagban. És ettől félnek az emberek. Az egyik családot akar, hogy megmaradjon az időben. A másik épít valamit, egy nagy épületet vagy gondolatrendszert, vagy verssort ércnél maradandóbbat. És így reméli azt a másik, valóságosabb megmaradást. Aztán van, akinek nincs családja, sem képessége, hogy alkotással harcoljon az idő ellen, és mégis meg akar maradni. Mert ilyen az ember. Ezért elkövet egy tettet. És reméli, hogy a tettben él tovább. De ez csak keveseknek sikerül. És ha szörnytettet követ el - az emberek nem válogatnak, amikor félnek a teljes megsemmisüléstől, tehát az időtől, és néha szörnyszavakkal kiáltják bele emléküket az időbe -, akkor is többet akar, mint harminc ezüstpénzt. Alkotni akar valami szörnyűt, ami megmarad és őt jelenti az időben. Ez sikerült az embernek, aki egy napon eljött Kariótból, és belenőtt az időbe.

Megtévesztő lehet a fülszöveg, mert nem csupaszodik le csak az árulás motívumára. Megelevenedik a bibliai környezet (Júdea, Kapperneum...), élőbbé, emberivé válik az első négy, aztán a többi. Hétköznapi jelenetek. Hogyan is  lehetett mindez, Jézus (önnön) emberi mivoltának felismerése, és ugyanakkor a benne levő Messiás (felismerése a kívülállók számára)... Az asszonyok szerepe sem mellékes. A Jézust hallgató, az ebédet főző, a csak asszonyokra jellemző intuitív magatartással felruházott, a bűnös, a szerető, a mindenkori, a...  nők szerepe.
A táj, a zsidóság (az akkorié) bemutatása. Mind-mind olyan szépen vannak beleszőve a szövegbe, hogy miközben hallgattam, szinte látni véltem. Nem könnyed, de nem is (olyan) nehéz a szöveg.
Volt, van, amivel nem értettem egyet, de ez talán még szebbé teszi az egészet. Perspektívaváltásra, átgondolásra késztet. Vagy inkább, és talán pontosabb, ha ezt mondom, egy másik (lehetséges) értelmezést kínál fel (nekem). Nagyon tetszett!

[Köszönöm @n. -nek a lehetőséget!]

Bónusz 
[(mer' néha jólesik kicsi ráadással terheli a nyájas olvasót :))]:

S ha százszor is becsapnak, és ezerszer
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha épp az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
és ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek,
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hizlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,
akkor se mondom, hogy nem érdemes!


Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen
magányban, mert irgalmatlan az élet.


De csöndes szóval, eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárult kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;


ki-be jár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!


Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt,
megtisztálkodva ma betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma,
köszönthet holnap tiszta öleléssel! (...) [Garai Gábor: Bizalom (részlet)]