Gary Chapman
Harmat K., Bp., 2009.
Fordította: F. Nagy Piroska
Először találkoztam Chapman doktorral. Még ha személytelenül is, jólesett, hogy megszólított. Nem hiszem, hogy van olyan: túl késő(n).
Mindig tudtam, hogy mi az, ami fontos számomra egy kapcsolatban, de soha nem gondoltam arra, hogy ez annyit tesz: ez az én szeretetnyelvem. És egyáltalán nem recept, hogy két ember ugyanazt a szeretetnyelvet beszélje. Csak éppen "meg kell találni azokat a szavakat, amikre neki van szüksége" (hogy már megint Hervayt idézzem). Vagy nem is biztos, hogy szavakat keres. Kinek mi: ölelés, elismerő szavak, szívességek... Ahogy mondom, mindannyian más nyelvjárást használunk (olykor).
Nem csak házastársaknak szóló batyu ez. Mindünknek, akik úton vagyunk (vagy megérkeztünk?) egy-egy (emberi) kapcsolatba(n), vann benne pogácsa. HA érdekel, ha egyirányba tartunk (szeretnénk tartani).
Egyetlen kérdés merült fel igazából bennem, miután befejeztem: honnan tudom, hogy aki nagyon jól beszéli az én szeretetnyelvemet, valóban szeretetből teszi azt (?). A válasz bennem volt, régebbről (és mégcsak nem is én fogalmaztam meg): "Aki szeret minket, annak nem tudunk hazudni"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése