Minden egybetartozik

A kontemplatív ima ajándéka
Richard Rohr

 












Ursus Libris, Bp., 2006.
Fordította: Lisztes Gábor



Igen, nehéz meglátni, ami előttünk van. Úgy értem, Isten igazából azt látni... Az egó szereti, ha minden neki hódol. Nincs semmi baj az egóval, csak éppen imádja, ha valahol bekavarhat, ha hajladozásra bír bennünket... Így, ezzel a dominanciával (értsd. kizárólag az egó dominanciájával) vajon képesek vagyunk maradéktalanul tisztelni azokat, akik ne adj' Isten nem oda tartoznak, ahova mi? Hát imádkozni tudunk-e? Vagy mondjam inkább azt, imában élni? Merthogy az ima "elsősorban nem a kimondott szó, és nem a végiggondolt gondolat. Inkább egyfajta beállítottság, a Jelenlétben létezés sajátos módja."
Szükség van hát az egóra, de szükség van valami másra is, ami talán több ennél. Mélyebb. Logikán túlmutató, azzal nem magyarázható. Szép ez így. Számomra érthető is. Meglehet csak azért, mert érdekel. Meglehet csak azért, mert jó ideje igyekszem(?!) gyakorolni. Sose állítottam, most sem teszem, hogy könnyű, de valahogy mintha egyszerűbbé válnának így a dolgok. Nem miattad, miatta vagyok jól --- de magamért, és szerintem ez, kezdetnek nem is olyan rossz. (Vannak gondolatok, amiket nem tudtam elfogadni, de hát miért is kéne mindent elfogadni :D)

Roppant jólesett olvasni. Ez egy más világ, no.

"Legyél csendben, és tudd, hogy én vagyok Isten.
Legyél csendben, és tudd, hogy én vagyok.
Legyél csendben, és tudd.
Legyél csendben.
Legyél."