Dacia Kk., Kolozsvár, 1978.
"A polgár nyugtalansága és önvádja sivítottak át rajtam néhány percig, meghajoltak a fáim, zörögtek lelkiismeretesen elszáradt gallyai. Aztán minden elmúlt, lelkiismeretem új álomra hajtotta fejét. Tennünk kéne valamit, szerettem volna kikiáltani a hóviharba, mielőtt bennem újra elcsendesedett volna a kavargás, tennünk kéne valamit! Fogjunk hozzá valamihez, ami kiragadja majd a sok megfagyott lelket az éjszakából. Bennem megvan a jóakarat. Szegény is vagyok, igaz, talán nem elég szegény. De ne hagyjuk ezt az éjszakát olyan hosszúra nyúlni... Reggelre elfelejtettem mindent. Kis műkedvelő forradalmamból semmi sem maradt."
Posztumusz mű, "síron túli üzenet", ahogy Sőni Pál mondotta. A Napos oldal folytatása tulajdonképpen, és gondolom, nem a véletlen számlájára írandó, hogy tíz évvel később jelent meg... Felméri visszatér. A malomhoz, az otthonhoz. Igen, azt hiszem Tamásinál ragadható még ennyire meg a szülőföld szeretete. Az otthon, mint olyan.
Itt sem lesz "zászló" belőle, de mintha letisztultabb lenne az egész. Valahogy érettebb. Elmélkedőbb, felelősségtudóbb. Talán a fia miatt is. Talán a kora, talán csak önmaga végérvényes vállalása miatt úgy, ahogy van. A tenni akarás először lobban fel, először lesz kimondva, de tudjuk, egy fecske...
Érzelmek, érzések kimondása, megélése, vállalása teszik többé számomra ezt a könyvet. Igazából ezt a karaktert. Még szimpatikusabb, de ugyanakkor még inkább szánalmas... Valahogy hiányzik ebből a fonal többi része. Mintha elfogyott volna, a gomolyag kész. Zsebre vele!
Isten áldjon, Felméri! Alkotód szívembe lopta magát! Bízom benne, lesz még, aki figyel majd rád, mert kár lenne nem részt venni abban a világban, ami a tied (volt)...
Néhány gondolat:
1. " - Istenem, hát semmit sem változott, Kázmér úr.
- Nem is volt szándékomban. Elfelejti, hogy egyedüli példányok vagyunk. Valamennyien. Az ember tartson ki ritkasága mellett."
2. "Azt mondta, kemény szívem van. Haboztam, megmondjam-e neki, hogy mindig is csak játszottam a keményszívűt, mert mulattatott a mások elképedése..."
3. "Nagy hősöknek álmodjuk magunkat, ha magunkra húzzuk a paplant, de reggelre kelve mégiscsak nyeszletten és behúzott nyakkal mászunk ki az ágyból. Micsoda elviselhetetlen farsang-járás volna, ha gyanútlan utcáinkon egy nap csupa hősök és jellemszilárd lények tolonganának."
4. "Sokáig fonták át egymást karjaink. Az ember úgy ölelkezik, mintha a világ össze akarna dőlni a lábai alatt. Támasztékot keres, megkapaszkodik. A földrengés összedönti a világot, de ő megmarad. Legalább is az utódaiban, akiket az ilyen ölelésekkel suttyomban létrehoz."
5. "A régi utcákat jártuk végig. Az ember egy kicsit mindig vérző orral mászkál a múltjában. Valaki ott járt közben, de egyet-mást elrakott a helyéről. Ismeretlen és diszharmonikus pofák tolakodtak be a szép enyészetbe, s lelked általános sajgásába belegázol egy új vendéglő zeneautomatája..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése