Abigél

Szabó Magda

Móra Könyvkiadó, Bp., 1973.




"... nem kell mindig mindent megfogalmazni."

De ezt most megpróbálhatom, megpróbál(hat)nám. Az írónővel azt hiszem tizenegyedikesként  találkoztam először. A Pilátust ajánlották tőle. Akkor - olvasás közben - csak bámultam ki a fejemből, hogy honnan ez a tehetség, honnan ez az igényesség, hogy a feszülőt, a ráncost ki tudja simítani. El tudja mondani úgy, hogy fájjon, ha kell, de szépen, hogy aztán újra merszem legyen hozzá. Az erős, néha kíméletlen gondolatokhoz. Igen, ő az egyik kedvencem. Nem tudom nem szeretni!

Bevallom, nehezen indult az olvasás. Veszettül idegesített Gina az undokság határát súróló magatartásával. De olvastam tovább, és közben arra gondoltam (nem tudtam nem gondolni), hogy azért zavar(hat) ennyire ez a jellem, mert a saját - olykori - magatartásom elemei  tükröződnek benne / általa. Úgy emlékszem, erre a "szindrómára" mondta anno az irodalomelmélet tanárunk: plátóni dühöngés.
Nem érzékeltem, hogy lenne benne fölösleges mondat, hogy eltereli a figyelmem valami egyébre. A tizenötéves leányzó egyik napról a másikra felnőtt lesz. Apja beavatja a titokba: a háborút elvesztettük. Nem hősi halottak vannak, hanem áldozatok. 1943 ősze és 1944 március vége közötti időszak. Abigél, akiről nem tudni kicsoda, szüntelenül figyel rá. (Meg)védi, nem is egyszer. Abigél, akiről kiderül, hogy minden látszat ellenére, az egyik legkarakánabb egyéniség. Kőnig tanár úr. Ginával ellentétben, első perctől nagyon kedveltem.

Egymásnak feszül a jó és a rossz, a rend és a zűrzavar, a látszat és a valóság... Végig. Jó tisztában lenni azzal, hogy a látszat ugyan nem mellékes, de közel se mindig a valóságot tükrözi. Hogy ez a polaritás szükséges, hogy különbséget tudjunk tenni, hogy nevükön tudjuk nevezni a dolgokat. Tükrözés.

Valahogy így, még ha "...nem (is) kell mindig mindent megfogalmazni." Remek olvasmány, merem ajánlani (és nem írom alá, hogy ez kifejezetten ifjúsági regény lenne, kéne legyen)!

És még valami: jó lenne tudni, hogy van egy Abigél valahol itt is, a közelemben. Vagy talán van is, csak én vagyok vak?

Néhány gondolat:

1. "Az élethez kétségtelenül kell bizonyos emberi méltóság és fegyelmezettség, és az is, hogy az ember normálisan reagáljon arra, ami éri, mindig tudva, mi igazán baj, és mi csak bosszúság..."

2.  "Volt abban valami kétségbeejtő, hogy nem képes megszegni a szavát még akkor sem, mikor mire kezet adott, érthetetlen, embertelen és elfogadhatatlan."

3. "Tudhatná, hogy sose hozná olyan helyzetbe idegenek előtt, hogy kényelmetlenül kelljen éreznie magát, és sose tárná fel mások szemének azt, ami csak kettőjükre tartozik."

4. "– Próbáld meg újra. Nincs harag, ami örökké tartana."

5. "El próbálta képzelni, milyen az, mikor minden ablakot ki lehet nyitni, és minden utcán árad a fény, nincs háború, és nincs halál, és nincsenek súlyos titkok, veszély és pusztulás."

6. "Mindig a részletek a legizgalmasabbak..."