Vigasztalások könyve

Kornis Mihály

Szilencium! Tanulok. Már megint. Azazhogy még mindig, unos-untalan, önmagam. Ha nem Sziddhártával, akkor Kornissal, mondjuk. "Én képzelt gyermekem"-nek szólít. Beszél hozzám. Én meg nem tudok válaszolni neki, mert szóhoz se jutok. Mit is mondhatnék neki?! Ugyan mit?! Mondjam azt, hogy egy lázadó, makacs teremtés vagyok? Hogy nehéz, sokszor nehéz szembenézni magammal? Elfogadni, hogy gyakran (netán csak néha?) kibírhatatlan vagyok, hogy a csendet jobban szeretem, mint a dübörgést, hogy…? De hiszen ő ezt mind tudja. Azt hiszem, ezért szólít meg ilyen kedvesen. Hogy észrevegyem, így vagyok jó(l), ahogy vagyok. És nem csak. Azt is vegyem ám észre, hogy néha jobb hallgatni, mint kölcsönkenyért visszaadni. Sőt, még azt is, hogy a csodát nem kell száműzni csak azért, mert nincs logikája, mert nem lehet megmagyarázni. Ja, és még azt is, hogy néha kell egy olyan hely, ahol nincs körülöttem senki - mondjuk jópár méter közelbe -, és itt üvöltsem ki a fájdalmat, az indulatokat (itt) ne tartsam kordába... Sokat is...
Szilencium! Tanítanak. Nem lettem szófogadóbb, se különösen toleránsabb, de lettem határátlépő (közben) a múltam és jelenem között. Lettem elfogadó-m, és vállaló-m.... (Mittudomén mi lettem még, de időnként szilencium!)

(Jóllehet befejezett olvasmánynak jelentem, de a jelentés nem fedi a teljes valóságot: folyamatosan visszatérek hozzá. Mert jó, és mert igaznak hiszem. Ahogy a szerelmet / szerelmem is. Hát nem szép ez így? Talán nem is kell már az a hely mindig, ahol senki nincs körülöttem...)

Én képzelt gyermekem... :


1. "Mindig az újrakezdés az igazi folytatás." (Vass István idézete)

2.  "Szerelemben a férfi király, és a nő királynő. Egymás méltósága mulattatja őket. De egymás méltóságára vigyáznak. Igazából mi emberek eleve királynak és királynőnek születünk mindannyian. Hercegkisasszonynak és trónörökösnek.
(…)
A jó nevelés, felkészítés az örömteli uralkodásra, népem, szeretteim példaadó szolgálatára.
A baj az, hogy csak azok fogadják a gyermekeiket úgy, ahogy kell, akik egykor maguk is hasonló fogadtatásban részesültek szüleiktől.
(…)
Első szerelmemmel akkor kezdtem káprázatosan jóban lenni, amikor egy szép napon kijelentette: a királynak mindent szabad! Azonnal éreztem, a lényegre tapintott. Nyomban biztosítottam róla, ha már találkozásunk törvénykönyvének ez lett az első pontja, a második így hangozzék: a király nem tesz olyat, amire a királynő nem bólint. Vagyis a királynőnek vétójoga van. Legyen. S mindketten abban a pillanatban ébredtünk rá, hogy a másik kiváltságainak a biztosítása, egyúttal a mi szabadságunk első mozdulata. Királyságunkat a MI szócska alapította meg.
Királynak lenni jó. Méltóságunk tiltja, hogy tiltsunk, de nagyon szívesen engedélyezünk. Az ugyanaz, de adni, engedni, sokkal nemesebb."

3.  "Bármire képes vagy. Ezt se felejtsd el. Mindenki tud valamit, amit ő tud a világon a legjobban. Azért született meg."

4.  "A házad hiába lesz mind nagyobb, ha a lelked egyre kisebb."

5. "Korunk sikerélményről beszél és zsíros bankókat ért rajta. Sokan úgy vadásszák a sikert, mint a Corsón hajdanán az arszlánok a csitriket. Mindig új kell, friss, több, még több. Mintha a siker valamiféle jelvény lenne, gyűrű az orrban, egymásból következik láncként lóg le, ráborul a mellre, zörög, feltűnést kelt, botrány, reklám. Be lehet cserélni emeletes villára, szilikonnal tömött leánykára, összeköttetésre, nívós temetésre. Ez nem a siker jutalma, hanem a siker átka. Kerüld az ilyen jutalmakat, rövid élet jár vele.
(…)
Ne ülj fel a világ luxuskirakataiban található kézzel fogható jutalmak ígéretének, ha fölébe akarsz kerekedni sorsodnak. Az igazi siker nyugalmat ad. Innen fogod tudni először, ha bármi sikerült igazából. Odabentről nagy elégedett csendet érzékelsz. Nem azonnal, hetek, hónapok múlva. Igen, mondja a belső hang."