Magyar Könyvklub Rt., Bp., 2006.
Fordította: Bán Anikó
Sejhaj! Pók. Pókocska. Tudja a manó, de eszembe juttatta a pókábrát (tanulási módszer, főleg diszlexiásoknak). Jómagam nem egyszer használtam, használom. Van a központi fogalom, aztán ebből több irányba szertefutnak a szálak. A fogalmat felkarolók (magyarázók...) Csakhogy itt is, ahogy A történetárusban is, bonyolulttá válik (válhat) az egész, mihelyt a kifutó szálak egymással (is) érintkezésbe kerülnek. Veszélyes lehet, nem annyira áttekinthető talán.(A többit tudjuk, vagy sejthetjük. Hogy mi lesz / lehet ebből)
Icipicit emlékeztetett a Zabhegyező stílusára. Mond, mond, mond, és miközben felviszi sokszor a cukromat, mert annyi beképzeltség szorult ebbe az emberbe, irigylem. Művelt, túlolvasott, magabiztos... DE csak egy ideig, mert ugye, mégiscsak ember, és hát azért nem lát be mindenki fejébe.
Nagyszerű alapötletnek tartom az egészet. Jómagam is tele vagyok ötletekkel, de kit érdekel?! Meghát, és ez közös bennünk, veszettül unnám leírni őket. Én mondjuk túlteszek rajta, merhogy ti. még a szüzsék lefirkantására se vagyok hajlandó :)))
Jó könyv. Tetszett.
Az Ige, igen.
Tudás, sejtelem, bölcsesség, megérzés.
Az Ige mocorgott, világra vágyott - vagy csak világgá? Sebaj:
mocorgott.
S szelídült a Világ!
Jó-e? Rossz-e? - Ez is, az is.
Szép? Csúnya? - Ahogy akarom. Igen,
ahogy akarom! Rajtam áll! (Szisz)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése