Jelenkor Kiadó, Pécs, 2005.
Valahogy nincs szavam. Nem állnak össze a mondatok.
Olvastam, hallgattam (a szerző előadásában) és minduntalan végigfutott a hideg a hátamon. Ezt a könyvet el kell olvasni! Döbbenetes! Már sok helyen olvastam, hogy Polcz tárgyilagosan beszél a múltjáról... Igen, azt hiszem van ebben igazság. Valahogy úgy tudja az egészet előadni, leírni, hogy azt hinnéd, nem is róla volt / van szó. Tényként. DE(!) számol azzal, hogy idővel más lesz minden. Nem a múlt. Nem, az nem változtatható meg! Ami változik, a távolság. Az eseményektől. Még mindig benne él a háború egész történése, a számos megerőszakolás... (brutális...), a menekülés, az életveszély, a kiszolgáltatottság... Emlékként. Talán ezért nem átkozódik. Bevallja, volt idő, megtagadta Istent, mert képtelen volt elhinni, hogy mindezt megengedte. De azt is bevallja, erősebb lett. Amikor arról mesél, hogy azokat az orosz katonákat, akiket "beazonosított" áldozatuk, lelövik, kiderül, hogy ez a nő mennyire ember! Nem, nem bírja elküldeni a fiatal katonát a vesztőhelyre, hiszen alig lehetett tizennyolc éves - mondja. Hihetetlen mennyi alázat, emberszeretet, erő volt ebben az asszonyban.
És mégis. Van valami, amitől azt mondod, ez nem tárgyilagosság. Olvasáskor talán nem jön át annyira, de hallgatod, és hallgatod, aztán amikor beáll a másodperces csönd, utána pedig hallszik a könnyek visszanyelése… érzed, hogy ott vagy mellette. Önkéntelenül hallgatod a másodpercnyi csöndet…önkéntelenül visszanyelsz vmit…
Ajánlom mindenkinek! Nőként, emberként van, mit okulni belőle!
Kata, ugyanazt éreztem mint te amikor ezt a könyvet olvastam, nagyon megfogott. Látom te már többet is olvastál tőle, én is ezt fogom tenni, kedvet kaptam ismét hozzá.
VálaszTörlésÉn úgy gondolom, hogy ennek a nőnek, asszonynak az írásait mindenkinek olvasnia kellene. Nem mindet, de annyit igen, hogy nyilvánvalóvá váljon, mennyire ember lehet valaki adott helyzetekben.
VálaszTörlés