Harlekin milliói

Bohumil Hrabal

Európa Könyvkiadó, Bp., 1990.



Fülszöveg:
A Harlekin milliói Bohumil Hrabal „kisvárosi történeteinek", a Sörgyári capricció-nak és a Díszgyász-nak a folytatása, illetve befejezése. A jól ismert hősöket, Maryska anyut, Francin aput és Pepin bácsit ezúttal egy nyugdíjasotthonban látjuk viszont – igencsak megváltozva. A hajdan sugárzó szépségű, rátarti, életvidám Maryskából ősz hajú, fogatlan öregasszony, a gáláns, félszegen szerelmes Francinból a közvetlen környezetével mitsem törődő, megkeseredett, mániákus rádióhallgató, az örökmozgó és örökfecsegő Pepinből pedig súlyosan beteg, magatehetetlen báb lett. De Maryska emlékeiben ismét újjáéled a mágikus múlt: önnön múltja és a városkáé, ahol immár örökre megállt az idő. És nemcsak Maryska mesél. Mesél a nyugdíjasotthon, a szobrokkal díszített, freskókkal ékes egykori grófi kastély és a múlt Csipkerózsika-álmába merült kisváros minden zuga, szeglete, köve, egy letűnt, békebeli, már-már idillien nyugalmas és emberséges világ, a sokszor visszavágyott régmúlt aranyidők képét idézve meg. Mosolygós bölcsesség, szelíd irónia, megkapó nosztalgia, töretlen-törhetetlen életszeretet árad a világhírű cseh író őszikéjéből, ebből a mesevarázsos, utánozhatatlanul-hamisíthatatlanul hrabali műből.

Kedvenc idézeteim a könyből:
1."Ma álltam itt először olyan emberként, aki addig lakik majd a kastélyban, amíg nem történik vele valami, egy nap eljön majd hozzám valaki, gyöngéden a fülembe súgva megígér valamit, és aztán kienged, ki a szabadba, a határtalan, se vége, se hossza térbe."

2. "...mi is az emberi boldogság. Aminél lesben áll a boldogtalanság..."

3. "Egy kézimunka-kiállítás darabjai feküdtek az asztalkákon, s nem arról tudósítottak, mi mindent fabrikáltak otthonunk lakói, hanem arról, amiről sohasem tudtak lemondani, az elfojtott s ezért kiirthatatlanul örök szükségletek voltak itt szétteregetve, a másokról való gondoskodás, a másokért való munkálkodás szükséglete, ami nélkül egyetlen nő sem élhet."

4. "...a mennyezetet meztelenül táncoló nők és férfiak freskói díszítik, a freskókon tucatnyi ifjú test kígyózott-kavargott a tánc tarka forgatagában, égő tekintettel, úgy belefeledkezve a táncba, hogy ezek közül a nimfák és faunok közül egy sem tudta, mi történik körötte, a kezek összekulcsolódtak, és a táncolók mezítelen teste hangtalan dübürgéssel lendült jobbra, balra, s közben mégis mozdulatlanok maradtak az egymásba mélyedő sóvár szemek." 

5. "Így álltam és mustráltam azokat az arcokat és testeket, csak a szemem sarkából láttam, hogy amit azok a szobrok a kezükbe tartanak, annak valami mélyebb értelme van, hogy voltaképpen azok a szobrokat kísérő faragott tárgyak kiegészítik, sőt, helyettesítik az egész emberi fajt, mindazokat a fázisokat, amelyek együttesen a természetet, a tavaszt, nyarat, őszt, telet alkotják... Álltam a május szobra előtt, és egyszeriben tudtam, hogy el kellett jönnöm ide, ilyen öregen, amilyen vagyok, hogy (...) felfedjem minden egyes szobor titkát, sőt, egyszer tán az összes szoborét, melyek bizonyára nem másról beszélnek, mint arról, hogy mi az emberi lét, a lét ciklusa (...)"

6. "A Harlekin millióinak dallama volt ez , ami a rémúlt időkben a némafilmek, a szerelmi jelenetek, vallomások, csókok kísérőzenéje volt (...)"

7. "...együtt lélegeztem fel a halakkal, és boldog voltam, szertelenül boldog, útirányunktól, szerelmünktől, amire felcsévéződvén újabb gátak felé tartottak, mint ahogy minden szerelem újabb és újabb akadályokat győz le."

8. "...miért nézzek olyasmit, ami fájdalmat okoz. Az embereknek valahogy csak azt kell kiválogatnia az életéből és az emlékeiből, ami sugaras, ami boldogítja, ami talán nem is igaz, de amiben olyan régóta hisz, hogy végül valóra válik..."

9. "Mosolyogva állapítottam meg magamban, hogy milyen kellemes dolog évek múltán viszontlátni a fenyegető eseményt, melynek során az embernek résen kell lennie, hogy meg ne haljon, milyen kellemes dolog valami szőrnyűség tanújának lenni, valaminek, amitől mindenki fél, mégis idővel, amikor nem fájdítja többé a szívet, az ember végeredményben örül, hogy olyan dolgot látott és élt meg, amiért önmagával kellett megfizetnie, azzal, hogy alázatot tanult, hogy megjuhászkodott..."

10. "Mi is az élet? Mindaz, ami volt, mindaz, amire emlékszik és amit emleget az öreg ember, ami nem helyénvaló és mindörökre elszalasztatott."

11. "Másutt vagyok és más vagyok, és más a kor, és ennek szintén megvannak a maga szokásai (...)"