A Foucault-inga

Umberto Eco 

 












 Európa Könyvkiadó, Bp., 2008.



Egy-két mondatban belefér(het), amit erről a könyvről gondolok.. Az egyik az, hogy zseniális, úgy ahogy van! A másik pedig: számomra az értelmezések értelmezése.

Nem óhajtok több kommentet hozzáfűzni, álljon itt a fülszöveg, és a legkedvesebb idézeteim belőle. A döntés a tied: elolvasod, vagy kihagyod :)

A fülszöveg: Három kiadói szerkesztő megunja az okkult könyvek „ördöngös" szerzőinek pancserságát, és egy Abulafia nevű számítógép segítségével nekilát, hogy egy tökéletes Tervet kovácsoljon. Az állítólagos Terv értelmében az emberiség sorsa a Világ Urainak kezében van; ez pedig valamiképpen összefügg azzal a gyanúval, hogy Szép Fülöp francia királynak talán mégsem sikerült felszámolnia annak idején a templomos lovagrendet. Hőseink remekül szórakoznak, ám egyszer csak hátborzongató sejtéseik támadnak… Annyi bizonyos, hogy bajba kerültek. A Foucault-inga a második nagy sikerű regénye Eco professzornak, a világhírű olasz szemiotikusnak. Ezúttal már nem egy gyilkosságsorozat tettesét s a tettes indítékait, tervét kutatja a detektív, mint A rózsa nevében, hanem végső soron maga a Terv: az emberi történelem, sőt a Mindenség tervszerűsége válik meghökkentően kérdésessé. Ha van Terv, akkor minden mindennel összefügg. Ha van Terv, akkor nem kétséges, mi közük a templomos lovagoknak a hasszaszínokhoz, az alkimistáknak a párizsi metróhoz, a titokzatos Saint-Germain grófnak Shakespeare-hez,a rózsakereszteseknek Arséne Lupinhez, a druidáknak az Eiffel-toronyhoz, a Föld forgását bizonyító Foucault-ingának… Kihez-mihez is? Ha van Terv, minden kiderül.

És íme kedvenc idézeteim a könyvből:
1. "Az ember mindig rossz csillagzat alatt születik, és csak akkor járhat emelt fővel a világban, ha naponta javít valamit a horoszkópján."

2. "Valószínűleg tovább ringtam a testedhez simulva, de közben éreztem, hogy mindjárt repülsz, arannyá változol, zárt ajtókat nyitsz, tárgyakat lebegtetsz. Hogy behatolok a te sötét öledbe, Megale Apophasis. Angyaloknak fogja. Talán nem téged kereslek? Talán azért vagyok itt, hogy örökké rád várjak. Azért vesztettelek el mindig, mert megismertelek, és nem volt merszem? Azért vesztettelek el mindig, mert megismertelek ugyan, de tudtam, hogy el foglak veszíteni?
Hová tűntél tegnap éjjel? Fejfájásra ébredtem."

3. "Vigyázz, ha színlelsz, mert mindenki hisz neked. Az emberek nem hittek Semmelweisnek, aki azt mondta, hogy az orvosok mossanak kezet, mielőtt hozzányúlnának a szülő nőhöz. Túl egyszerű dolgokat mondott. Az emberek annak hisznek, aki hajnövesztő szert árul. Ösztönösen érzik ugyan, hogy nem logikus és nem jóhiszemű. De azt mondták nekik, hogy Isten bonyolult, és kifürkészhetetlen, és ezért úgy érzik, hogy az összefüggéstelenség hasonlít a leginkább Isten természetéhez. A valószerűtlenség pedig a csodához. "

4. "- Pim - mondta Lia -, én láttam a céduláidat, mert én szoktam őket visszarendezgetni. Amit a híres ördöngöseid felfedeznek, az már mind-mind megvan, itt, ni - azzal megpaskolta a hasát, a csípőjét, a combját és a homlokát. Ahogy így ült, szétterpesztett lábbal, feszülő szoknyában, szemtől szembe, úgy festett - pedig milyen karcsú és hajlékony volt! -, akár egy masszív, egészséges dada: anyai tekintély sugarát vonta köré valami derűs bölcsesség.
  -  Nincsenek ősminták, Pim, csak a test van. A pocakban minden szép és jó, mert baba nő benne, és a te vidám fütyid is befelé furakszik, és a finom, jóízű étel is a pocakba kerül, és ezért szép és fontos a barlang, a szurdok, a vágat, az alagút és még a labirintus is, ami olyan, mint a mi jóságos és szentséges beleink, és ha valaki valami fontosat akar kitalálni, hát biztos, hogy onnan bentről származtatja, mert te is bentről jöttél ki, amikor a világra jöttél, és a termékenység mindig egy lukban van benne, ahol előbb bomladozik valami, és aztán ni egy kis kínai, egy datolyapálma, egy majomkenyérfa. De fent jobb, mint lent, mert ha tótágast állsz, vér megy a fejedbe, mert a lábunk büdös, a hajunk meg nem annyira, mert jobb felmászni egy fára és gyümölcsöt szedni, mint a föld alá kerülni és kukacokat hizlalni, mert fölfelé rugaszkodva ritkán üti meg magát az ember (hacsak nincs közvetlenül a tető alatt), és viszont általában megüti magát, ha lefelé esik, és ezért angyali, ami fent, és ördögi, ami lent van. Viszont az is igaz, amit az előbb a pocakomról mondtam, úgyhogy ez is igaz meg az is: ha így nézem, az a jó, ami lent és bent, ha meg úgy, akkor az, ami fent és kint van, és ehhez semmi köze Mercurius szellemének és az egyetemes ellentmondásnak. A tűz melegít, a hidegtől meg tüdőgyulladást kapsz, különösen, ha négyezer évvel ezelőtt élsz, mint tudós, úgyhogy a tűzben titokzatos erők lakoznak, már csak azért is, mert megfő rajta a tyűkhúslevesed. A hideg viszont tartósítja ugyanezt a atyúkot, a tűztől meg ekkora hólyag lesz a kezeden, ni, ha megfogod, tehát ha olyasmire gondolsz, ami sok ezer évet elállt már, mint például a tudomány, akkor azt úgy kell elképzelned, hogy hegyen van, fent (ami, mint megállapítottuk, jó), ráadásul barlangban (ami szintén jó), és Tibet havának örök hidegében (ami több, mint jó). És ha még arra is kíváncsi vagy, hogy a tudás miért Keletről jön, és nem a svájci Alpokból, elárulom, hogy azért, mert az őseid teste hajnalonta, ha még sötétben fölébredt, hát keletnek fordult, remélve, hogy ismét felkel majd a nap, és nem fog esni, a fene egye meg.
 - Igenis, mama.
 - Hát persze, kicsikém. A nap jó, mert jót tesz a testnek, és mert reggelente szépen újra és újra felkel, és ezért mindig az a jó, ami visszatér, nem pedig az, ami csak úgy jön, és már tűnik is el, alászplajbász. Aki pedig nem akarja kétszer ugyanazt az utat megtenni, úgy térhet vissza a legkényelmesebben valahová, hogy körben jár. És mivel a kígyó az egyetlen állat, amelyik karikába tud tekeredni, világos, hogy miért olyan sok a kígyókultusz és - mítosz, mert hát, ugye, mégiscsak nehéz volna a nap visszatérését egy karikába tekeredett vízilóval ábrázolni. Ezenkívül, ha szertartást akarsz végezni a nap tiszteletére, szintén körbe-körbe tanácsos mozognod, egyrészt azért, mert ha egyenes vonalban mozogsz, akkor egyre távolabb kerülsz, és a szertartás nagyon rövid lesz, másrészt pedig azért, mert a kör formájú szertartás a legkényelmesebb, tudják ezt az utcai tűznyelők is, mert körben állva mindenki egyformán látja azt, aki középen áll, ha viszont egyenes vonalba sorakozna fel egy egész törzs, úgy, mint a katonák, akkor azok, akik a legmesszebb állnak, más semmit se látnának, na, szóval, ezért alapvető a kör és a körmozgás meg a ciklikus ismétlődés minden kultuszban és szertartásban."

5. "(...) Most pedig térjünk rá a mágikus számokra, a szerzőid kedvencére. Egy vagy te, mert egy van belőled és nem kettő, egy a micsodád, ni, és az én micsodám is egy, ni, és egy az orrod meg a szíved, szóval egy csomó fontos dolog, ugye. Aztán kettő a szem, a fül, az orrlyuk, nekem a mellem, neked a golyóid, a láb, a kar, a popó. A három a legmágikusabb, mert a testünk nem ismeri, semmink sincs, amiből három volna, úgyhogy a három elvileg egy borzasztó titokzatos szám, amit Istennel hozunk összefüggésbe, akárhol élünk. De gondold meg: nekem is egy izém van, meg neked is csak egy izéd van (na, ne hülyéskedj most), és ha összetesszük ezt a két izét, egy újabb izé jön ki a dologból, és akkor három lesz belőlünk. Hát egyetemi professzornak kell azt kiderítenie, hogy minden népnél megvannak a hármas szerkezetek: szentháromság meg ilyesmi? A vallásokat nem kompjuterrel csinálták ám, hanem csak úgy, tisztességes emberek, akik nagyokat dugtak, és a háromság-szerkezetben nincs semmi titok, azok arról szólnak, amit te is csinálsz, amit ők is csináltak. Két kar és két láb viszont összesen négy, és hát a négy is jó szám, különösen, ha arra gondolsz, hogy az állatoknak négy lábuk van, és négykézláb másznak a pici gyerekek is, a Szfinx meg pláne. Az ötről beszélni is kár: annyi ujj van a kézen, két kéz ujjai pedig a másik szent számot, a tízet adják ki, és naná, hogy parancsolatból is tíz van, mert képzeld el, mi lenne, ha tizenkettő volna, és a pap az ujjain számolná, hogy egy, kettő, három: amikor az utolsó kettőhöz érne, kénytelen lenne a sekrestyés kezét kölcsönkérni. Vedd az egész testet, és számolj össze mindent, ami kiáll a törzsből: a két kar, a két láb, a fej meg a pénisz az hat, a nőknél viszont már hét jön ki, úgyhogy azt hiszem, a szerzőid körében a hatot sose vették komolyan, legfeljebb úgy, mint a három dupláját, merthogy csak a férfiakra érvényes, akiknek sehogyse jön össze a hét, és ezért amikor ők dirigálnak, inkább szent számnak tekintik, és közben elfelejtik, hogy az én két cicim is kiáll, na, mindegy. Nyolc... szent Isten, semmiből sincs nyolc darabunk... illetve várj csak, ha egy-egy végtagunk nem egynek, hanem kettőnek számít a térd- meg a könyökhajlatok miatt, akkor nyolc hosszú csontunk himbálózik a törzsünkön, amit adj hozzá a nyolchoz, és megvan a kilenc, plusz a fej, az már tíz. És így tovább és tovább, bármelyik számot ki tudod hozni a testből, amelyiket csak akarod. Gondolj például a lukakra.
 - A lukakra?
 - Igen. Hány luk van a testeden?
 - Hát... - kezdtem el számolni -, szem, orr, fül, száj, segg: összesen nyolc.
 - Látod? Már csak ezért is szép szám a nyolcas. Nekem viszont kilenc lukam van! És a kilencediken át eresztelek a világra, és ezért istenibb természetű a kilenc, mint a nyolc. Parancsolsz magyarázatot más ismétlődő figurákra is? Anatómiai elemzést, mondjuk, a menhirekkel kapcsolatban, ha már annyit emlegetik őket a szerzőid? Nappal állunk, éjjel meg fekszünk... de igen, a micsodád is, ne gyere most nekem azzal, hogy mit csinál a micsodád éjszaka, az a lényeg, hogy állva dolgozik, és fekve pihen. Ezért aztán a függöleges helyzet maga az élet, és a naphoz van köze, és az obeliszkek úgy magasodnak, mint a fák, a vízszintes helyzet és az éjszaka viszont az álommal, tehát a halállal azonos, és az emberek mindig menhireket, piramisokat, oszlopokat imádnak, és sohasem erkélyeket meg balusztrádokat. Hallottál-e valaha ősi szentkorlát-kultuszról? Ugye, hogy nem. Már csak testi adottságok miatt sem, mert ha egy függöleges követ imádsz, azt akkor is mindenki látja, ha sokan vagytok, de ha valami vízszinteset, azt csak azok látják, akik az első sorben állnak, a többiek meg csak tülekszenek, hogy én is, én is, és az ilyesmi nem jól veszi ki magát egy mágikus szertartáson...
 - Na de a folyók...
 - A folyókban nem az a pláne, hogy vízszintesek, hanem az, hogy vízből vannak, azt pedig neked nyilván nem kell magyaráznom, hogy mi köze egymáshoz a víznek és a testnek... Hát szóval, ilyenek vagyunk, ilyen a teste mindannyiunknak, és ezért még akkor is ugyanazokat a szimbólumokat találjuk ki, ha közben egymillió kilométerre vagyunk egymástól, és persze, hogy minden mindenre hasonlít, és érthető, hogy akinek egy csöpp esze van, az egy körös-körül zárt és melegre fűtött alkimistakemencét látva egy várandós kismama pocakjára gondol, és csak a te ördöngöseiddel fordulhat elő, hogy a várandós Szűzanyát látva azt mondják, hogy a Szűzanya pocakja az alkimisták kemencéjére utal. Így kerestek ők évezredekig valami rejtett üzenetet, pedig ott volt minden az orruk előtt, pedig csak be kellett volna nézniük a tükörbe.
 - Te mindig igazat beszélsz. Te vagy az én Énem, vagyis az én Azom, a Te szemeddel nézve. Fel akarok fedezni minden titkos testi ősmintát.
   Azon az estén neveztük először "ősmintázás"-nak a gyengéd közeledést.
   Már-már elszenderültem, amikor Lia megérintette a vállamat.
 - Valamit elfelejtettem - mondta. - Állapotos vagyok."

6. "Egyszerű a jelszó: gyakorolni, mindig csak gyakorolni."