Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2007.
(…)
Én nem tudom, hogy meddig tart a szőttes,
és meddig sajog minden kegyetlenség,
és meddig fogad mindegyik megálló,
és meddig borulok le a szerelem előtt.
De azt tudom, hogy nincsen pillanat,
amikor belül ne lennék magammal,
és ne örülnék, hogy én én vagyok,
és ne fájna, hogy örülök neki. (Válasz egy szemrehányásra)
Szinte látom magam előtt Pétert, ahogy kezében megmozdul a toll, aztán balról jobbra látható formát öltenek a gondolatai.
Hmm, valahol azt olvastam (nem tudom, igaz-e), hogy a profán a pro fanumból (azaz a templomon kívüli) származik. Nem tudom miért, de ez jutott eszembe ezekről a versekről. Mindennapi szavaink tákolmányai, szakaszokká, sorokká sűrítése. Volt, amelyikre felszisszentem, de volt, amelyik kifejezetten zavart (illetve valami benne).
Nem tudnék így írni, de nem szédültem bele ebbe a költészetbe.
Maradok minden tiszteletemmel és elismerésemmel kedves, tanár úr!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése