Tíz üveg borvíz

Tűnődés séta közben

Fodor Sándor

Kriterion Kk., Bukarest, 1979.

"A vele [Nagy Imrével] folytatott beszélgetéseim vezettek rá, hogy vannak dolgok a művészetben, amelyeket szóval igen nehéz, néha egyáltalán nem lehet kifejezni, vagy kimondásuk egyszeri - az irodalomban. Éppen ezért legtöbbször a magyarázat, a mégoly okos elemzés is - hacsak a műből kiindulva önálló, a műből csak áttételesen következő gondolatokig nem jut el - csupán tetszetős szellemi torna és nem egy esetben a művészi alkotásban tömören kifejezett gondolat langyosító felhígítása."

Volt egy mondata, egy gondolata, ami hirtelen szinte ellenszenvet váltott ki, de beláttam, az én elfogultságom netovábbja az egész, és nem nem engedhetem meg magamnak, hogy vád- vagy védőbeszédet tartsak egyik vagy másik író (munkája) mellett pusztán a fenti okra süppedve.
A hatodik Sanyi bácsi-könyv lenne ez. Egyre közelebb kezdem érezni magamhoz. Érteni kezdem, érteni vélem már jó néhány korábban olvasott novelláját, kisregényét. Picurka utalások, életrajzi elemek akaratlanul asszociálódni kezdtek a fejemben. Minden írásában van valami, ami vele történt, amit ő élt át (nyilván más nevekkel, időponttal...)

Olyan ez a séta közbeni tűnődése, visszaemlékezése (na meg hozzáolvasva ez az interjú), ami immár minden elismerésemet kivívta iránta. A szülőföldről, az anyanyelvről, az útját igazító / elindító emberekről tett vallomásai / visszapilantásai (ezekhez való viszonyáról) akkora emberségről árulkodnak, ami - azt hiszem - soha többet nem törlődnek ki belőlem. Egyszer s mindenkorra megőrzöm magamnak ezt a talákozást Sanyi bácsival. (Szándékosan nem tartalmizok most, nem akarok árulkodni, igazibb az egész úgy, ha az ő tollából, első kézből mászik be az összes tudnivaló az olvasó igényes lelkébe)

"... az én testet öltött, mesebeli őzemnek köszönhetem azt a felismerésemet, hogy ami nagyon szép volt az életünkben, arra - bármennyire szeretnők is - sohasem duplázhatunk reá. Hiába próbáljuk újra, ugyanúgy felidézni..."

(Csak zárójelben jegyzek / osztok meg egyetlenegy érdekességet - a könyvben csak utal rá, de kutakodtam kicsit, és ehhez az utaláshoz roppant izgalmas dolgot találtam: "...az öreg Wéger házaspár abban a reményben halt meg - előbb Jani bácsi (...), majd írói reményeket dédelgető özvegye -, hogy előbb-utóbb elő kell kerülnie a háborúban eltűnt egyetlen fiuknak..." 
Egyik, amiért említem az, hogy ez és az ehhez kapcsolódó további részecske adta aztán a kulcsötletet a Csipike harmadik részéhez.
Másrészt pedig Wégerné lenne - ehh, de tessék inkább megnézni, elolvasni, és egyből kiderül, miről van szó -.)