Nóra

Henrik Ibsen

Irodalmi Kk., Bukarest, 1962.
Fordította: Németh László

Amikor meghalt, Ady Endre a következőt írta: " Ha lesz a mi korunknak eldicsekedni valója a kultúrhistória előtt, a legelsők között majd Ibsenre mutat." (Gergely G., i.m. 141.)

S hát nincs, nem volt neki egy kis igaza azért? Nincs olyan olvasmányhátterem, hogy itt bővelkedjek a mondanivalóban, de bizonyára Ibsen tudta mit csinál. (El tudom képzelni), hogy nem véletlenül asszonyra esett a választása. DE, mint ő maga mondja (nyilván a premíer után jóval, 1898-ban):

"... el kell hárítanom magamtól azt a megtiszteltetést, hogy tudatosan segítségére akartam volna lenni a nőmozgalomnak. Nem is tisztáztam magamban teljesen ennek lényegét. Azt az ügyet, amiért a nők harcolnak, én általános emberi ügynek fogom fel." (idézi Gergely G., i.m. 151.)

Úgy gondolom, az, hogy nő a főszereplő, hatáskeltő(?) eszköz volt inkább, mert mint kitűnik a fentiekből is, a tulajdonképpeni mondanivaló nem a nőkérdésben rejlik, sokkal inkább a személyiség szabadságának, a teljes értékű ember kialakításának kérdésében.

         HELMER: (...) Nincsenek kötelességeid a férjeddel, gyermekeiddel szemben?

          NÓRA:  Más ugyanilyen szent kötelességeim is vannak.
          HELMER: (...) Miféle kötelességek volnának azok?
          NÓRA: A kötelességeim önmagammal szemben.
          HELMER: Legelsősorban is feleség és anya vagy.
          NÓRA: Nem hiszem többé. Azt hiszem, hogy legelsősorban ember vagyok, éppen úgy, mint te - vagy mindenesetre meg kell kísérelnem, hogy az legyek. Jól tudom, hogy a legtöbben neked adnak igazat, Torvald; valami olyasmi van a könyvekben is. De én nem törődhetek vele tovább, hogy a többség mit mond, s mi van a könyvekben. Magamnak kell a dolgot átgondolnom, s tisztába jönnöm velük.

Nem kell visszamennem a XIX. századvégi Norvégiába, hogy erről valami extrémet mondjak. Az egyszerű falusi (még a mostani is) asszony is fennakad azon, hogy mit mond a falu. Hogy a többség mit gondol. És lehet, hogy nincs igazam -- kicsi vagyok én ehhez --, de azt hiszem, mind a mai napig vannak Torvaldok és az ő babájuk.

Eszenyi Enikő (Nóra)

Roppant szeretem ezt a művet. Már akkor beleszerettem, amikor legelőször láttam.

Nem azért, mert nő a főszereplő(na jó, egy kicsit azért is), de mert minden látszat ellenére nem tartottam (nem tartom) gyámoltalannak. Okosabb és erősebb, mint gondolni lehet a darab elején. Csak éppen kell az a kovakő, ami kippatintja a szikrát, hogy aztán előbb csak füstöcske, majd teljes pompájában lobogjon az a tűz. Az igazi dráma. A határozottság, hogy igenis teljes értékű ember, van véleménye (dolgokról)...

Látni lehet, ahogy felnő ez az asszony. Ahogy igazán felnő és megérik... Egy percig sem tudtam (tudom) elítélni (sem őt, sem a hasonló helyzetűeket). Nem mindenben értek egyet vele, de érteni vélem, amit belül hordoz.
Merem hinni, hogy a nagy csoda megtörtént (megtörténik) vele (aztán). De ha nem, akkor sem baj. Majd máskor.

Ideje lenne nekem is pakolni aztán szép lassan.
[Ja, s ha valaha lesz majd lányom, holtbiztos, h Nóra lesz. Régi ügy :))]