Pixel

Tóth Krisztina

Magvető Kiadó, Bp., 2011.

"A világ csendéletszerű; kicsi, és minden részletével, zsúfoltan összetartozik."

És mindezt Márai fogalmazta meg. Egyik kedvenc idézetem, és ez volt az egyik első gondolat, ami eszembe jutott, miközben a Pixelt olvastam.

"Egy-két méter közelségből az ember csak pixeleket, kiszáradt teafiltereket lát, távolabbról azonban mindez egyetlen testté mosódik össze."

Ühüm. A szövegek testet raknak össze, a testrészek (történetei) szöveget. Odavissza hatás. És ráhatás. A lelkemre. Mondjuk. Talán így összehangolható már a Márai-idézettel ez a posztmodern irodalmi szövegtest. Számomra még inkább felértékelődik a jelentősége, a mondanivalója a hivatkozott idézetnek, mert a Köldök története akarva akaratlanul előhívott bennem egy Kar történetet. Ami szorosan tart (mondjuk egy lakodalmi táncban). És ami összeköt a múlttal. És egy másvalakivel.

A könyv, igen. Ő is ezt teszi. Összeköt embereket, miközben felépít egy testet. Borzasztó jól kigondolt az egész. Amit nem tudok, de nagyon érdekelne, hogy van-e jelentősége a harmincas számnak? Harminc történet. "Az van odaírva a fekvő férfitestre, hogy Thirty years". Két női szereplő is (akik hirtelen eszembe jutnak) harmincéves (pl)... Hmmm...

Újraolvasós könyv ez (is). De csak finoman. Mert ütős. Amilyen rövidek a történetek, olyan ütősek.
(Teszem a lakásban vándorló könyveim közé: József Attila, Márai társaságában kitudja mikről mesélnének éjszaka egymásnak - ha mondjuk életre kelnének -.A szövegek. És hát a szerzők, persze.)