Eszter hagyatéka és három kisregény

Márai Sándor

Helikon Kiadó




@havas hagyatéka (avagy négy kisregény olvasatának árnyékában)

A mészáros

Fúúú, aki esetleg ismeri a Gyilkos elmék sorozatot, érteni fog. No, hát az van, hogy nekem elkéne most az a csapat, hátha ők fel tudnák állítani ennek a mészárosnak a profilját.
Ez egy beteg ember. Gyilkos hajlamokkal. Rázott a hideg, amíg végigolvastam ezt a miniregényt. Van benne egy mondat, miszerint ennek az embernek "az életről személyes tudata nem volt, s ezért a halálról sem: nem tudta, hogy él, s így sohasem gondolhatott arra, hogy meg is halhat." 
Mit mondjak? Márai huszannégy éves korában jelent meg. Lehet, hogy ez egy kísérleti regénye? (Honnan tudjam?! Persze, csak kockáztatom a kérdésfeltevést én is, hogy ne hallgassak) Soha többet nem óhajtom újraolvasni!

Eszter hagyatéka

Volt, igen, volt több mély gondolat benne: kapcsolatokról, viszonyokról... Egyetlenegyet ragadnék ki, amire igazán felkaptam a fejem. Úgy értem, isten igazából (na): "... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra..." 
Mégis, nem tudtam azonosulni egy szereplővel sem. Aki rokonszenves volt, Nunu. Volt benne valami józanság, és ez tetszett.
Ez a regény játszott az idegrendszeremmel. Nem vagyok annyi idős, mint Eszter, de már nevetséges lenne, ha még kitenném a szemtelenül jelzőt a fiatalságom elé. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy húsz év. Ennyi idő telt el, s ez a felnőtt, érett nő (még mindig) őriz egy bódulatot. Egy vonzalmat a szélhámosság netovábbja iránt. Bűvkörébe sodródik és nincs kiút. Vagy mittudomén mi van, mi nincs, tény, hogy ez sajnos nekem nem jött be.
(Nem akarom részletezni.Újraolvasás? Talán nyugdíjas korom első éveiben. De lehet, hogy elmarad, addig veszek magamnak egy pónilovat és vagánykodok vele. Vagy az is lehet, megvalósul az álmom, és lesz egy Milkafám, ami alatt legeltetem Riskát)
Ettől függetlenül, nagyon jó regénynek tartom!

Déli szél

Na. Ez tetszett. Mondhatni. Tényleg. Egy fiatal lány beavat(ód)ása az életbe. (Én így akarom értelmezni. MOST ez inponál nekem :) ) És önmagának felfedezése. Az a pont, amikor rádöbben, hogy az ember saját magától is fél(het). Aztán a részvét és végül afféle csendes nyugtázás, rábólintás arra, hogy immár ilyenek vagyunk: így vagy úgy nyomot akarunk hagyni magunk után. (Ha nem tévedek, ez a motívum a Harminc ezüstpénzben is nagyon ott van)

Szívszerelem

Ez gáz. Rendesen féltem, hogy előbb fogok leragyázni, mint befejezni ezt az alig százoldalnyi regénykét.
Asszongya, krimi (de azt is mondja, kísérlet erre - lásd jegyzetét a kötet végén :D) Lehet na, de hogy akkor ehhez fölösleges volt ez a száz oldal körítés, az is száz.
Én kérek elnézést, de mire nagy nehezen végigszenvedtem, az jutott eszembe legelsőre, hogy drága Máraimban még benne volt a soksok tudásból egy szelet, és valahova be kellett tenni még. (Persze, az se mindegy, gondolom, hogy ezekben az időkben, már igencsak elkezdődött a lejtős út neki)
PS. Jut eszembe: a végén azért volt egy párbeszéd, amit nem bántam volna, ha továbbtart...

Így jártam.
Alulírott
@h