A boldog ember

Móricz Zsigmond


Előljáróban mesélnék egy nagyon-nagyon rövidke történetet:

Egész kicsi voltam, amikor apai nagyapám mesélte, hogy valamikor a két világháború között (?) történt egyszer, hogy valamelyik legény halat fogott. Az akkor nagycsaládban élők bizony sokan ültek egy-egy ebéd-, vacsorához. Egyetlen hal. Hogy lehet ezt annyifelé osztani? Megsütötték, és a farokuszonyától a mestergerendától lógatták le. Az asztalnál ülők puliszkával dobálták, és ami a halról rátapadt, annyi volt. Az íze. És egyáltalán. Az a vacsora.

Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy (ellentétben egy szerzővel, aki azt állítja Móricz kapcsán, hogy nehezen hihető - már-már ellenszenvet vált ki belőle - az a szegénység, amit az író bemutat olykor novelláiban - mondjuk -) számomra hihető. Hogy volt ilyen szegénység. Legyen az Erdélyben vagy éppen a tiszaháti Magosligeten. 


Jóó György alakja számomra borzasztó sokat mond. A tisztesség, a becsület, a megmaradás értékét közvetíti. Az otthonét. A paraszti beszéd ízessége roppant intenzíven érvényesül az előadó - Bodor Tibor - által. 
Ez az 1935-ben megjelent regény szociográfia, önvallomás és riport is egyben. Nagy Endre a Nyugatban* azt mondja: "Móricz Zsigmond megelőzi a kritikát és maga vádolja be önmagát: regényét egy valóságos élő paraszt elbeszélésének keretébe állítja (...)"


Engem lenyűgözött mindenképp. Két kérdés is megfogalmazódott bennem: Miért nem tanítják ezt (a regényt) az iskolákban? Nem emlékszem, hogy tanultam volna róla.
A másik pedig - immár innen, a huszanegyedik századi perspektívából nézve -, vajon, ha a századelőn (20. sz.) lett volna már hangoskönyv, mi lett volna ha (már akkor) olyan formában (is) megjelenik? Mert ti. annyira életszerűvé, hűségessé (a paraszti nyelvhez) tette azt az életformát, hogy beleborzong az ember hallgatása közben. Egy percig sem állítom, hogy olvasva nem ugyanilyen jó, de merem állítani, hogy eddig egyik olyan regénye életemnek, amit más formában (mint hangoskönyv) nem tudok, nem akarok elképzelni. (Persze, óriási érdeme van ebben az előadónak is!) És pontosan amiatt, mert olyan élményt kapok, ami törhetetlen. Joó György nem is Zsiga bácsinak meséli életét - nekem. Nekem, aki itt vagyok, és cak elképzelésem, halvány sejtelmem lehet / van(?) arról, hogy s mint is lehetett azokban az időkben.

[*Ugyancsak A boldog ember kapcsán /Nyugat/ Tersánszky J. Jenő írása]


Idézetek helyett pedig Ady-val köszönöm meg Móricznak, hogy újra rámtalált (hosszú idő óta):
...................................................

Móricz Zsigmond (Rippl-Rónay József, 1923.)

Boldog Móricz Zsigmond, ki nem korán kezdted,
Aszúra fog érni minden szép gerezded,

Rajtad már nem ülhet rohadt, magyar átok:

Ez okos elkésés: ez a magyarságod.
És mégis siettél: meglepődve vitted
Súlyát az ujságos, magyaros, szent hitnek,
Dölyffel, feleséggel, gyermekkel, várással,
Sok, most ébredező, ó kitalálással.
És ha hébe-hóba talán másként véled:
Erős vagy, mert erős lelkedben az Élet.
........................................................
Öreg-ifjú Zsigám, sok mindent hallhattál,
Hallva, nézve, írva sok-sok-sokat adtál.
De amíg rossz fogunk végleg el nem vásik:
Mégiscsak a legszebb, a legjobb: a másik.
Gondolom, te voltál ez a "másik" nálunk,
Egy kicsit életünk, egy kicsit halálunk,
Egy kicsit undorunk, egy kicsit örömünk,
Szóval: az Életet, mely tőlünk messze tünt,
Édes Móricz Zsigánk, te hoztad volt vissza, 
Kedves magyar részeg, kedves bornemissza.
(Ady Endre - Levél-féle Móricz Zsigmondhoz /részletek/)