Magvető Kiadó, Bp., 2002.
Kiderül, hogy édesapja, Esterházy Mátyás, ügynök volt. Előzmény: megkapja az apja dossziéját. 1957 - 1980 közötti jelentései a könyvbe íródnak, de ez a szöveg nem csak irodalom. Nyelvhasználata naplós jelleget kap, publicisztikust. Olyan antipoetikus effektusokat használ, amik a jelentést széttörik, nem szavak vannak adott esetekben, hanem csak betűk: ö = önsajnálat, j. e. = jut eszembe, k = könnyezem...
Végig reflektál a Harmonia Caelestisre, a könyv alcíme is jelzi, hogy ajánlott előbb a HC-t elolvasni, aztán kézbe venni a Javított kiadás-t (ami tehát nem regény). Szinte mi is - olvasók - ott vagyunk, amikor íródik a szöveg, majdnem látni, érezni lehet, [(ahogy kínlódik, már-már/ vagy akár/ szenved)], ahogy próbálja megérteni azt a helyzetet, amibe belekerült, ti., hogy édesapja besúgó volt. A Harmoniában emléket állít az apának, de ugyanakkor szét is írja azt. A mellékletben (JK), nincs identitás: Csanádi fedőnév alatt volt besúgó. Tulajdonképpen ebbe a könyvbe kerül be az, ami nem tudható meg, míg a HC-ben (a regénybe) az, ami (kvázi) tudható a történelemről: "[Van a Harmoniának egy szoft olvasata (...). Azt tudtam, hogy sokan egy-az-egyben fogják olvasni, fikció - nem fikcó határaival a szöveg folytonosan és ordenárén játszik (dolgozik). De annak a következményeit, hogy a könyvben megjelenik a történelem, nem láttam át, azt, hogy a könyv nem csak családtörténet, de országtörténet is.]" (JK, 35. old.)
Magvető Kiadó, Bp., 2000.
Ha valaki el akarná olvasni, néhány "motiváló" idézet a könyvből (JK):
1. "Még sok más érdekes mondatik Júdásról, mindenesetre kitetszik, lét és árulás, élet és kiszolgáltatás összetartozók. Ott, ahol az emberek megbíznak egymásban, csak ott lehetséges árulás. Csak azt tud minket elárulni (vagy mi őt), aki közel van."
2. "Vajon nem lépek át egy határt, melyet nem volna szabad? Lehet, hogy nem volna szabad ennyire támaszkodni az őszinteségre? Mert most azt teszem. Hogy olykor mindannyiunk érdeke a hallgatás? Ez igaz, de ki mondja meg, hol a határ?"
3. "[Egy jelentés sosem semmitmondó. Sosem csak semmit mond. Ha üres, akkor is mond valamit...]"
4. "Én a felejtés ellen dolgozom. Nem azt akarom, hogy elfelejtsék a Papi ügyét, hanem hogy megjegyezzék. Bocsánatot se akarok. (Ha kéne, térden állva esdekelnék. Ha ez volna a megoldás.) Hanem mit is? Hát... hogy valahogy az egész lejátszódjék. Hogy van, ami van, és ez van, az derült ki, hogy ez van."
5. "Azt veszem tőled zokon, apám, hogy azok az értékek, melyeket jól láthatóan képviseltél, nincsenek, nem léteztek (vagy ugyan léteztek, mert hát nem a Harmonia teremtette őket, ám csak a legaljasabb gerinctelenséggel megtámogatva). Azt veszem tőled zokon, hogy elszégyenítetted a világot."
6. "Valami, érzem, érvénytelen lett. De mi? Dől az egész. Vagy mindig is dőlve volt, csak én ezt eddig, mondjuk így, korlátozottan vettem tudomásul?"
7. "Van, mindentől függetlenül van (az apám), és most igyekszem felfogni, hogyan is van. Amikor a papámról beszélek, a világra gondolok. Hogy milyen is a világ. Nem tudom a papámat összeragasztani: egyfelől szeretem, tisztelem, köszönettel tartozom neki, nélküle nem volna k ilyen az életem, másfelől egy gerinctelen kollaboráns."
8. "Úgy érzem magam, mint 16 -17 éves korom tájt, amikor esténte azért imádkoztam, hogy okosabb legyek, mert volt bennem okosság, de valahogy nem elég, édes Uram, add, hogy legyen egy kicsivel több eszem. Most is ezt szeretném, szeretném ezt felfogni, és látom, hogy nem tudom, hogy kevés vagyok hozzá. Ismétlés: leírom, amit találok, és figyelem magamat, mint egy állatot - ennyit tudok tenni, ennyire terjedek."
9. "A Harmonia kapcsán sokat áradoztam a dokumentumok erejéről és szépségéről, hogy mennyire lefegyverzők azok a régi papírok. - Hát, az az igazság, hogy ezek is lefegyverzők. Csak ama történelmiek szépek is, ha ún. rossz dolgokról szólnak is, mert mindig a teremtés gazdagságáról adnak hírt. Mért, ezek nem? Dehogynem. De ez akkor is csúnya. Nehéz, nyirkos, sötét, csúf, kicsi, remény nélküli. [Nincs választásom. Ha azokat szépnek tartom, ezeket is annak kell. Nehéz, nyirkos, sötét, csúf, kicsi, remény nélküli: szép.]"
10. "[Álmomban azt magyarázom apámnak, miközben ő kezemre teszi azt a nagy, súlyos apakezét, hogy az a jó, ha megírom ezt a históriát, ezt a szót használom, históriát, úgy mondom, mint egy gyereknek a doktor bácsi, ne féljen, nem fog fájni, ez a legjobb megoldás. Mint valami betegségről beszélek a 'dolgokról', amiről senki nem tehet, és ő a szenvedő alanya. Hogy a kezét az enyémre tette, az olyan erős, jó érzés, hogy föl is ébredek. Nyolc óra van, gyorsan leírom (leírtam). Próbálok válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen érzés vagy kedv vagy hangulat maradt bennem az álom után, de a jónak csak az emléke van meg, mostanra csak a fázás maradt, fázom.]" - ez az idézet a fülszövege is egyben a könyvnek
11. "Ha életben akarunk maradni, ragaszkodni kell a nem-tökmindegy dolgokhoz."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése