Holnap elkezdem. Holnap.
Már régóta érlelődik ez a fránya holnap. Mert mindig akad(t) egy kifogás, egy ürügy a mára, míg.... Míg jól fel nem háborodtam (magamra), és összevissza nem szidtam magam a kifogásaimért, hiszen ezeket is én agyaltam ki, mert kiskapu(k)...
Pontosan két hete (vagy már három is van?), hogy eldöntöttem, változtatok a dolgokon. Úgy kívül, mint belül. Első, ami könnyebbnek bizonyult a külsőm (netán az egészségem). Emlékeztettem magam arra az időre, amikor nem hiányzott a cigaretta, amikor érdekelt, amit csinálok. Lassan, de biztosan. A zöld szín - azt hiszem - már egy éve a trendi nálam (az örökös meggy mellett, mert attól nem válok meg :D), így hát zöld boríték "Köszönöm, nem dohányzom" felírattal. (Ebbe kerül a cigi ára) :) A külsőm? Hát egész rövid frizura :)
Második lépés, de az is lehet, hogy még mindig az elsőnek része, a becses óra beiktatása a napi rendbe. Az ötlet és kifejezés Brian Tracytől származik. Mindennap egy órával vagy félórával korábban kelek, és míg készülni kéne, olvasok. Ettől becses. Mostmár kezd szokássá alakulni. Nem hiányozhat. Iszonyú jó így kezdeni a napot. Van, hogy egy megkezdett könyvet olvasok, de van, hogy valami olyan kis szöveget, szövegeket, amik feltöltenek egész napra. Persze, napközben is, ha van idő, egy félórát, órát olvasok, viszont este ugyanaz a mese, mint reggel. Nincs lefekvés olvasás nélkül.
Én így csinálom :).
[Az első lépést megtettem már, és azt hiszem ez roppant fontos! Hogy mit találok még ki? Majd kiderül :) ]
Nagyon értékes amit itt leírtál. És nagyon fontos. Ebben testvérek vagyunk. :-)
VálaszTörlésMinden a fejben dől el. Közhely, de igaz. Ja, és kívánok neked kitartást. Szerintem tök ügyes vagy... Kata. :-)
Nagyon köszönöm!
VálaszTörlés