Kriterion Kk., Bukarest, 1992.
Van egy hete is, hogy befejeztem az olvasását. Mostanra kezdett megérni-forma bennem...
A regény tkp. a Tüskevár folytatása. Élet a berekben. Télen.
Nem tudom, miért is tekintik elavaultnak néhányan ezeket a Fekete István-regényeket, de egyet mondhatok: a természetben élés sose biztonságos. Se felnőttnek, se kamasznak. Ahogy Matula (de István bácsi is) mondja, a berekben nem lehet okoskodni. Ha betartod a (játék)szabályokat, a negyvenéves tapasztalatok intésére figyelsz, akkor lenyűgőző. Varázslatos.
Jobban tetszett, mint az első rész, azt hiszem. Pompás (táj)leírásai, a becsületszó értéke, a "szabályok" picit erőteljesebbnek / precízebbnek tűnő megfogalmazása, íratlan törvénnyé avatása kvázi egyszer s mindenkorra "beavatja" a két legényt a természettel együttélésbe, az életbe, és megkozkáztatom, a felnőtté válás igen döntő fokán. Megértik, hogy a felnőttek a berekre (de nem csak!) vonatkozó intelmei nem vicc. (Egyébként is messze áll Gergő bácsitól a szószátyárság.)
A barátság, az első szerelem, a tisztesség és megfontoltság mikéntje felerősödnek. Az, hogy lehet hallható csendben örülni és boldog lenni (mert együtt vannak, mert figyelnek egymásra, mert...), és / de ugyanúgy lehet hangoskodással, fölösleges lázadozással békétlenné kerülni önmagunkkal, másokkal.
A tragédia a regény végén, akár egy tanóra befejező mozzanata lehetne: rögzíteni a tanultakat. Hogy az adott szó kötelez. És nem biztos, hogy amit szeretnénk magunknak, az szükséges is nekünk.
Gyönyörűséges regény!
És egy apróság: merem állítani, hogy még mindig többet nyújt, mint tezsem azt egy vámpír-regény (vagy mi :D)
Kettő darab idézet a kedveceim közül:
1. "Ilyenkor ítélkezik a tél, aránylag egyszerűen, ámbár kegyetlenül. Élet vagy halál. Más paragrafus nincs a törvénykönyvében. Aki bírja a hideget és koplalást, az marad, aki nem , az elmúlik. Aki megőrzi az inak rugalmasságát, a szárnyak gyorsaságát, a szemek élességét, a rebbenés, menekülés, kitérés ösztönös reakcióit, az eléri tavaszt, és megszerzi az időt, hogy szeressen, fészket rakjon, barlangot kaparjon és szaporodjék; aki nem, az elpusztul, mert nem érdemli meg, hogy fiaiban a puhaságot, gyengeséget, tehetetlenséget tovább szaporítsa. A berekben nincs protekció, és a tél nem ismer pótvizsgát. Itt állandóan tudni kell az egész anyagot, mindennap felelni, súgni nem lehet, és egyetlen rossz felelet az élet teljes bukását jelenti. Itt nincs jótékonysági intézmény, nincs részvét, nincs szérum, nincs semmi. Nincs öregségi biztosítás, mert nincs öregség. Nincs menhely, nincs árvák otthona és csecsemővédelem, itt a Természet védi az elkorcsosulástól a Természetet, egész bőkezűségével és maradéktalan szigorúságával."
2. "A tűzhelyen az előbb még pattogott a tűz, a kutyák az ajtó előtt motoztak, és bent lépések koppantak a padlón... de most csend lett, csak a harang simogató szárnyalása lengett a levegőben, s a három embernek kimondhatatlan békesség szállt a szívére. És ebben a döbbent csendben most már nem lehetett tudni, hogy honnan jön a harangszó, mert ott volt mindenütt, mint a szél orgonája az erdők felett, ott volt a kunyhóban és a havas berekben, hómezőkön, kívül és belül, nem kérdezett semmit, nem mondott semmit, csak volt - talán kezdettől fogva, mint a jóság simogató örök vágya, hogy elmúljon, ami rossz, épüljön, ami rom, gyógyuljon, ami seb, puhuljon, ami harag, olvadjon, ami fegyver, s ne szálljon soha harangszó a bosszú és fájdalom üszkei felett... ne szálljon soha a világon. És nem lehetett megmozdulni ebben a csendben, ami elment, és visszajött mint a szeretet emléke, mint a simogatás, ami régen elmúlt, s nem múlik el soha, mint egy táj, amelyben csak távoli mezők vannak és méhdongás, mint egy ünnep, amelynek nincs kezdete, és nincs vége, mint a csillagos éjszaka, amelyben ott van már a hajnal, mint a fészek, amelyből holnap biztosan kirepülnek a fiókák; mint az ölelés, virágok, emberek és világok ölelkezése, amiben nincs más, csak Szeretet..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése