Animus Kiadó, Bp., 2003.
Fordította: Ilyés Emese
Olyan anyagból készültünk, mint az álmok; és az alvás révébe fut kis életünk. (W.S.)
Kicsi könyvecske. Telisteli egy tizenhárom éves kislány szövegével, ami könnyeddé, gördülékennyé teszi az olvasást. Igen, tudom, ifjúsági regénynek titulált ez a könyv. A meglepetés nem is ez. Inkább, a sodrásába észrevétlenül belekerülő mindennapi lét(ünk) felismerése. A tehetség, a jellemek megrajzolása, az arcoké (az övé úgyszintén) az ő szemével. Tisztában van testi adottságaival, de sokkal inkább a vonások érdeklik. Később pedig az egymásra figyelés fontossága.
Sajnos még olvasás előtt megláttam a könyvhöz tartozó néhány címkét. Sejtettem, hogy mi fog bekövetkezni. Első alkalom, amikor egy egyszerű címke spoilerveszélyt jelentett nekem. Nem szeretem, amikor tudni vélem, hogy mi fog történni egy általam még nem olvasott könyvben.
Számomra egy nagyon erős karakterű kislány mesélte az egészet. Egy kislány, aki erősebb és gyönyörűbb, mint valaha gondolta volna magáról. A kíváncsisága, az arcvonások rögzítése életének meghatározó pontja. Elkapni azt az egyetlen, soha vissza nem térő pillanatnyi vonást, fénytörést, homályt. Később: megtanulni valakivel élni úgy, hogy nélküle.
Gyerekszemmel láttat ugyan ez a könyv, de úgy gondolom, fontos kérdéseket feszeget. Miközben egy szusszra elolvasod, az jár a fejedben, amit az öreg Will kérdez Meg-től: Siratod-e, Margaret, hogy el kell hagynod az aranyligetet? (Hopkins)
Mindannyian magunkat síratjuk valójában. Ezt a törékeny kicsi létünket, míg itt vagyunk.
Elszomorodtam. Nem tagadom. DE fel is vidultam. Értékes mondanivalót adott át a könyv. Jó lesz vigyázni rá. És egymásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése