A fekete zongora

Baráth Katalin

Agave Könyvek, Bp., 2010.

 „ Aztán visszaejtette a regényét a fiókba, és elővette Ady-kötetét. Még egyszer, sokadjára kikereste A fekete zongorát.

Újra és újra elolvasta. Úgy érezte lennie kell valami fontosnak, valaminek, aminek köze van legalább az egyik gyilkossághoz.”

Ars gratia artis. Mondhatnám azt is, irodalom az irodalomban. Megférnek egymás mellett, sőt, mintha egyik a másikat éltetné.

A szerző vonalvezetése, gondolatmenete eszembe juttatta, juttatja kicsit a mikszáthi agyafúrtságot. Végig fentartja a lehetséges lehetőségét.

Innen nézve, akár értelmezések értelmezéseként is felfoghatnám. Az éppen megindult Nyugat, és talán egyik legnagyobb képviselője, az első nemzedékhez tartozó Ady (verse) szuszpanszban tartja úgy az olvasót, mint a szövegbeli értelmezőt. Szóval, terítékre kerül a vers szövegen belül, a szereplők által némiképp, ami nyilván a mostani versolvasót is talán továbbgondolásra késztet(het)i.

A kisváros, Ókanizsa eredeti gondolkodású emberét, női szereplőben tastesíti meg, Dávid Veronikában. A lány maga is alkot, bár nem jelennek meg versei, ellentétben a zsidó lánnyal, Lénával, akit nem csupán emiatt, megvet.

    A gyilkosságok száma szaporodik a városban. Az Ady-vers mindenütt felbukkan, Veron pedig valahogy mindig kicsivel több információval rendelkezik, mint a hivatalos eljárást képviselő rendőrkapitány.

Mindamellett, hogy betekintést nyerhetünk egy századelős kisvárosi életbe, információkat arról, hogy éppen a fejlődés mely szintjén áll, beszédes nevekkel rendelkező lakóiról is tudomást szerezhetünk. Arról, hogy kikből áll az úgynevezett elit réteg, kik vehetnek részt bizonyos eseményeken, akár addig, hogy a templomban milyen az ülésrendi szokás.

Úgy gondolom, jóllehet, krimiként jelent meg a könyv, ami az is, elsődlegesen, mégis ott a kisember jelenléte a könyvben. Az olyan emberé, vagy az olyan embert jellemző karaktereké, akik nem szerepelnek a médiában, az újságokban, hanem csak élik a mindennapjaikat. Ezt azért tartom fontosnak, mert a történelem, viszonylag minimális szinten foglalkozik az ilyen, és hasonló emberek életével: hogy mit ettek, milyen hétköznapi vagy ünepi szokásaik voltak stb. Kicsit antropológiai megközelítést is kap a szememben így a regény.

Köszönöm @Pikszi

A fekete zongora (Ady)

Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.

Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyai tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szivemnek vére
Kiömlik az ő ütemére.
Ez a fekete zongora.

Moulin Rouge

(Pierre La Mure)
         
             Henri de Toulouse-Lautrec életregénye

Századforduló, Montmartre, műtermek, éjszakai mulatók. A regényalakok a korabeli Párizs hírességei, köztük a főhős, az arisztokrata származású nyomorék festő...

 1.  "Nők után fog vágyakozni, szerelem után. Akkor az arca elárulja majd, hogy megtudta magáról az igazságot."

2. "A siker untatta. Impulzusa elsorvadt a győzelem hatása alatt."

3. "A valódi műalkotás, az igazi szépség nem bájos."

4. "Végre is az ember a poklokat is megmozgatja, hogy eljusson az Északi sarkra, de ez még nem jelenti azt, hogy ott is akar maradni egész életében, nem igaz?"

5. "Az ember percről percre éli az életet, mint ahogy a szőlőt is egyenként szemelgeti. Ha nyélbe ütheti, hogy minden egyes percet kiélvezzen, minden cseppnyi időt, anélkül, hogy észrevenné, már magát az életet élvezi..."

6. "A nők rendkívül büszkék, ha tudnak valamit, még akkor is, ha csak képzelik, hogy tudják."

7. "Addig nem ismer valaki jól egy nőt, amíg nem látta öltözködés közben."

8. "Türelmes és elnéző lett másokkal szemben, mert megismerte önmagát."

9. "...ha van valami, ami még mélyebb, még bonyolultabb, mint a nemiség, akkor a büszkeség az - nem a társadalmi büszkeségre gondolok, hanem az emberi méltóságra."

10. "Az ember ráébred, hogy a nő nem sétáló ruhafogas, aminek az utcán látszik. A nő sima bőrű, rendkívül hajlékony kétlábú, aki a legváltozatosabb helyzeteket veszi fel."

11. "Egy halott festő tízszer annyit ér, mint egy élő."

12. "A pipa olyan, mint az asszony, megszokjuk, melegen tart és jólesik."

13. "Olyan bolond szegény Vincent, nem értette meg, hogy vannak emberek, akiknek nincs szükségük szerelemre."

14. "...egy nőnek nem lehet olyan szépet mondani a külsejéről, amit már ne tudna régen."

15. "Olyan egyszerű kegyetlenül bánni azzal, aki szerelmes. Aki szerelmes, az védtelen."

16. "A szerelmes ember nem méltányos, még csak nem is értelmes. A szerelmes a szívével gondolkodik és nem az agyával...A szív a vérkeringés izma, nem arra való, hogy gondolkodjanak vele."

17. "A józan ész idővel nagyon fárasztóvá válhat. Mindent megfoszt a poézistől. Elhibázza a lényeget, nem ad magyarázatot a legfontosabb kérdésekre. És egészen biztosan nem segít olyankor, amikor az ember vonaglik a fájdalomtól. A racionális gondolkodás kissé hasonlít ahhoz, amikor az ember lábujjhegyen jár."

Tavaly nyáron olvastam

Köszönet ezúton is Emőnek :)!

Paeli Suutari: Suutari levelek

http://www.ahogyerzed.hu/?article=376 

Régi kedvenceim egyike

 Tóth Árpád
          Álarcosan
  

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergõdõ és fénytelen harcokon
El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek.
Csillog a világ szörnyû arany-szennye.
Röhögõ senkik, balkörmû gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergõdöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem mélyén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.