Csikóellés

Juhász Ferenc

Áll még a ház, ahol születtem,
hol anyám dajkált és szoptatott,
állnak a kéklő, görcsös szilvafák.
S fürtökben fönt a csillagok.

Két szülőm fejét a tél már behavazta.
Ha megölelnek, mint nagy fiút,
nézzük a lombot és a kicsi kertet,
s az útat, amely messze fut.

Ők szültek dalra, s a dalt már sose adnám!
Szívemből szakad s egy velem.
Ó, amíg élek, zengjen énekemben:
szabadság, munka, öröm, szerelem.

Szeretem a verseket! Juhász Ferenctől nem emlékszem, hogy ezidáig olvastam volna. Vannak ebben a kötetben kifejezetten gyönyörű szóképek, verssorok és rímek, viszont kevés olyan vers volt, ami teljes egészében megfogott volna. De kárpótolva érzem magam mégis, a megragadó néhány gondolatért, mert azok telitalálat. Megmaradtak, olyanok, amiken elcsodálkoztam: hogy lehet ennyire szépen mondani, kifejezni?  (Nem tudom, de) azt mondanám, a leginkább az ifjúságnak (?) szánta ezeket a verseket. Varázslatos, tündéri milliőt fest szavakkal, bűbájos kifejezésekkel.

Nagyon tetszik a borítókép és amúgy az illusztrációk (is)! Reich Károly nevét már van annak négy éve, hogy megjegyeztem. Tudta ő, mit csinál :)

Móra Ferenc Kk., Bp., 1978. / illusztrátor: Reich Károly

"(…)
Amikor a kazlak is aludtak,
s a göncöl rúdja délnek állt,
a ló megellett. Sokáig nyalta
leragadt szemű csikaját.

Anyja mellett aludt a jövevény,
dunnából kiszakadt pehely.
Sose terült a szalma szebben,
nem aludt így a hó, a tej.
(…)" (Csikóellés)

"Vihart fest az alkony a tájra,
villám-ecsetét huzigálja.
De dörög az ég, kékülten rivall,
letörli a fényt felhő-rongyaival."

(Utolsó vihar)