2011. október 30., vasárnap

Hogy ő is ugyanarra emlékezzen

Elina Hirvonen













Magvető Kiadó, Bp., 2009.
Fordította: Huotari Olga




"Megszámlálhatatlan módon vagytok jók, és akkor sem vagytok gonoszak, amikor nem vagytok jók." Gibrannak ezeket a szavait próbáltam megfogantatni magamban, miközben olvastam Hirvonen könyvét. Mint az ajtó, amit kopogtatás nélkül nyitnak rám - mindent feltépett (bennem). Egyszerre, mindent és váratlanul (vagy fordítva, a sorrend most igazán nem fontos). Éreztem, ahogy "mellcsontom" alatt szétterjed az emlékezés és ha szólni kellett volna, csak érdes grimaszokat tükrözött volna arcom -- a visszafojtott sírás miatt... Egyszerre és váratlanul az összes kérdés(eme)t feltépte: vajon, ha gyerekként másként védekezem? Vajon, ha karácsony estéjén (és húsvét hajnalán) nem ablaküveg törik szilánkokra...? Vajon, ha bátyám erősebb lett volna (hogy kibírja), hogy maradjon? Vajon....? A sok válasz nélkül maradt vajonom... És, vajon, ha ez a könyv vagy más (mittudomén) hatására most (vagy máskor, korábban, nem tudom mikor) úgy döntenék (döntöttem volna, vagy döntöttem?), hogy egy nap, egy hét, egy év (nem tudom mennyi idő) alatt szándékosan akarom, hogy fájjon, hogy kiéljem (ki lehet?), hogy kiüvöltsem, kitomboljam... akkor meg tudnám-e tiltani az emlékezésnek, hogy emlékezzen?
Az utolsó soroknál elakadtam...
"Nem nézek fel a könyvből, és nem szólalok meg. Még nem jött el a beszélgetés ideje. Talán sosem jön el. De ha ez a pillanat nem is érkezne el, itt és most, tenyerem alatt a könyvvel és sírástól dagadt szemmel tudom, hogy a szavak léteznek. Léteznek szavak, amelyek segítenek kibírni mindazt, ami történt. És megbocsátani."

Ettől a perctől tudom, hogy jobban kell (mint bármikor) vigyáznom a szavaimra! Nem akarom, hogy észrevétlenül földre essenek és széttörjenek, mielőtt eljött volna a beszélgetés ideje...

[Amit még tudok, de nem merem hangosan mondani: kopogtatás, szavak és minden egyéb nélkül ki lehet bírni, csak az a kérdés: mi lesz azután (hogy már kibírtam)? Én én maradok-e?] 


[Kiegészítésként (még azt is) elmondanám, ezek a vajonok bármilyen mértékben is tépik fel az ember belsejét, nincs válasz rájuk. Annának is üzenném, hogy ugyan meg lehet próbálni némi eligazodást / igazolást keresni a múltra, de nem lehet meg nem történtté tenni. Úgy gondolom, hogy az ember utólag mindig okosabb..., DE akkor és ott mindig (gondolom én) úgy és azt tette, amit a leghelyesebbnek gondolt. Nincs mindenre magyarázat, és ahogy egyik bloggertársam írta egyik értékelésében: az idő (m)értéke megváltozik (innen nézve). VAGY mondom másként: lényegében semmi sem változik, csak a tér s az idő, és ez mindent befolyásol. A vajonokkal már csak így tárgyalhat az ember... Bizonyos dolgokra / tettekre pedig nem én vagyok az, aki felmentést kell adjon (- felmentést adhat)]


Néhány idézet:


1. "Olyan sokáig hallgatott, hogy mertem beszélni."

2. "... úgy nézett rám, mintha olvasna a gondolataimban. (...) Szeretőnek, megértőnek, eltévedettnek és magányosnak látszott; legszívesebben egy üvegbe zártam volna, az üveget pedig a mellényzsebembe, hogy mindig hallja a szívem dobogását, és mindentől védve legyen."

3. "Meg szerettem volna találni azt a pontot. Kulcslyukot fúrni, amin keresztül láthatnám az életet."

4. "Ian szavaitól gombóc nőtt a torkomban. Jelentkezni szerettem volna és elmondani, hogy az emlékezésben nincs semmi jó. Az emlékezet az élet egyik méltánytalansága, amellyel szemben tehetetlenek vagyunk. Fel akartam állni, megállítani a jegyzetelő tollakat és a lelkesen bólogató fejeket, és azt kiáltani, hogy semmi mást nem akarok, csak valahogyan megszabadulni az emlékezettől."

5. "... ül velem szemben, és arra kell koncentrálnom, hogy tudjak vele beszélgetni. Az asztal alatt ökölbe szorítom a kezem, aztán kinyitom, majd megint ökölbe. Nem omolhatok össze. Itt nem. Nem tehetek semmit, ami megszegné a szerződést, hogy kik vagyunk, mi lett belőlem és milyen a viszonyunk egymással."

2011. október 27., csütörtök

Megőrizlek

Fodor Sándor








Kriterion Kk., Bukarest, 1973.




"Miért ilyenek az emberek?" (!)
Mocsokul megérintett ez a könyv most.
Lázadtam, tiltakoztam és örültem is néha. Örültem, míg Eszti okosabbnak bizonyult minden tanult felnőttel szemben. Tiltakoztam, mert ezek a művelt felnőtt-emberek(?) aljasul védték(?) ki azt, amit valójában vállalniuk kellett volna: tetteik, szavaik következményeit. Hát nem, kérem, én is csak azt tudom mondani, van, amivel nem szabad játszani....
Azt hiszem Fricinél történt még ilyen velem, hogy a végén ennyire megüssön egy könyv. Pedig szinte sejteni lehetett, de mégis... Mégis annyira drukkoltam... Hogy szüksége legyen valakinek Esztire.
Beleborzongtam ebbe a történetbe. Rövid, tömör és egyenesen szembevág, mint hóvihar, mikor kilépsz az ajtódon.
Bevégeztetett A könyvben. Az életet nem merem kérdezni.

"És egészen megőrizlek magamban,
csillagszemeddel, kópé-mosolyoddal."


[tanároknak kötelező háziolvasmány -- szerintem!]


Néhány idézet:

1. "Vannak emberek, akiknek a társaságában mindig nagyon kisgyereknek érezzük magunkat, valami egészen különös tiszteletet keltenek maguk iránt  -- már fiatal korukban is"

2. "Különben mi újság...? (...) Amolyan haudujudu-féle kérdés, amire talán nem is várják a választ, mert ha az ember azt feleli rá, hogy rosszul, akkor bólogatnak, hogy nacsak, nacsak, iparkodni kell, ha meg azt, hogy jól, akkor szintén."

3. "... jól jegyezd meg magadnak, ha eddig nem vetted volna észre: ítélkezni a legkönnyebb. És mindnyájunkban megvan a hajlam, hogy egykettőre kimondjuk a szentenciát -- másokra. Tudod, mi a nehéz? Igazságosnak lenni. Mert igazság is sokféle van."

Mamó

Máté Angi













Koinónia, Kolozsvár, 2009.





Bittersweet. 
Füzesi M azt mondta, madárdal nélkül szegényebb lenne a világ. Szerényen csak, de kiegészíteném: mamók nélkül is szegényebb lenne ám!
Pazarul megírt könyvecske. A gyerekszemmel, -szájjal látott-mondott történet(ek) üdítő, de ugyanakkor fanyar... Van benne valami, ami húz-vonz-taszít. Egyszerre.
Vajon nem vagyunk / leszünk mi is egy kicsit ő? Mamó. A mi mamónk. Merhogy ő a gyökér, s ha nagyon akarom, ezen a gyökeren (én) a rügyfakadás...

Aztán meg az is "eszembe jut(ott), vajon én én leszek-e [vagyok-e] ezentúl [mostmár], vagy már egy másik valaki, így, mamó nélkül."

2011. október 26., szerda

Ida regénye

Gárdonyi Géza














Ion Creangă Kk., Bukarest, 1991.




Hőhőhőőőő :D
Ez nem semmi, kérem. Apróhirdetés útján házasodni. Vagy mégis lehet ez valami? Hát persze: mi más, mint házasság :D:D?
Gyönyörű a nyelvezete a könyvnek! Amivel bajom volt, az a fránya álszemérmesség, a (látszat)kényeskedés, az álszigorlat(?)...
Idácskának szerettem volna megsúgni, hogy nem ám ő a húsvéti pirostojás. Na, de Balogh úr, kegyedről jobb ha zárva maradnak ajkaim, különben olyat mondanék, hogy életed végéig festhetnéd a múzsa halálát...

Nem is tudom, no. Szerintem ez nem lányregény, hanem elgondolkodtatós-mondanivalós-üzennivalós cuki könyvecske, merhogy, tetszik tudni, manapság is mitől döglik sok légy. Izé, akarom mondani, manapság is (azért) mennyi lehet az aránya a szereteten alapuló házasságoknak(?). (Ilyenkor jut eszembe, hogy nulla vagyok matekből, valamint, hogy fogalmam nincs miről beszélek, mert nem vagyok abban a cipőben)

Tetszett. Üdítő őszi napokra :)

Egymásra hangolva

Öt szeretetnyelv a házasságban
Gary Chapman











Harmat K., Bp., 2009.
Fordította: F. Nagy Piroska





Először találkoztam Chapman doktorral. Még ha személytelenül is, jólesett, hogy megszólított. Nem hiszem, hogy van olyan: túl késő(n).
Mindig tudtam, hogy mi az, ami fontos számomra egy kapcsolatban, de soha nem gondoltam arra, hogy ez annyit tesz: ez az én szeretetnyelvem. És egyáltalán nem recept, hogy két ember ugyanazt a szeretetnyelvet beszélje. Csak éppen "meg kell találni azokat a szavakat, amikre neki van szüksége" (hogy már megint Hervayt idézzem). Vagy nem is biztos, hogy szavakat keres. Kinek mi: ölelés, elismerő szavak, szívességek... Ahogy mondom, mindannyian más nyelvjárást használunk (olykor).

Nem csak házastársaknak szóló batyu ez. Mindünknek, akik úton vagyunk (vagy megérkeztünk?) egy-egy (emberi) kapcsolatba(n), vann benne pogácsa. HA érdekel, ha egyirányba tartunk (szeretnénk tartani).

Egyetlen kérdés merült fel igazából bennem, miután befejeztem: honnan tudom, hogy aki nagyon jól beszéli az én szeretetnyelvemet, valóban szeretetből teszi azt (?). A válasz bennem volt, régebbről (és mégcsak nem is én fogalmaztam meg): "Aki szeret minket, annak nem tudunk hazudni"

2011. október 25., kedd

Lélegzethinta

Herta Müller










Cartaphilus, Bp., 2010.
Fordította: Nádori Lídia









"Kis kincsek azok, amelyeken ez áll: Itt vagyok.
Nagyobb kincsek azok, amelyeken ez áll: emlékszel-e még.
De a legszebb kincsek azok, amelyeken ez áll majd: Itt voltam."

Hát ez nyomott. Súlyba-latba. A szívemet.
Őszinte leszek. Nem a téma. Valamiért nem a kérdéskör... De a szavak, a mondatfűzérek, amik hinta-palintát koreografáltak a lélegzetemnek. Eszméletlenül tetszett, ahogy elmondja az egészet. Megelevenednek a tárgyak, angyallá léptetik elő az éhség és egyetlen zsebkendőbe bugyolált "tudom, hogy hazajössz" magába sűríti a hazove-t (itt: honvágy). Mégis érinthető formába érinthetetlenné teszi azt, aki túlélte...
Veszettül precíz (hangúlyoznom kell: szerintem!).
Ahol lepedőt porolnak, ott béke lehet: honvágy, minek az? Borvörös sál (amit az éhségangyal megfújt gazdájáról) és minden kanál leves egy bádogcsók. Minek az? "Nagyon is jól tudtam, hogy van egy belső törvény, amely szerint soha nem szabad sírva fakadni, ha a kelleténél több okunk van rá" Mantráztam: ne most  fuldokolj! Ez nem az a világ, DE ez volt (volt ilyen)!
Hinta-palinta, hinta-palinta. Lélegzethinta.
"Elmondani csak akkor lehet valamit, ha le is tesszük a terhét annak, amit elmondunk." Nincs kijelentés(em). Egyetlen kérdés(em) csak: hogy lehet ezt elmondani, hogy aztán békén hagyjon....?
(Megmondom miért. Mert "nem tudom, miért van, hogy ha a rózsaszín szürkévé öregszik, az annyira simogatóan és magával ragadóan szép, már nem is ásványi, hanem fáradt-melankolikus, mint az emberek. Vajon van-e színe a honvágynak?"
Hinta-palinta. Lélegzet-hinta.
Hazove: minek az?
Én nem tudom ezt elmondani)