Csikóéveink

Robert Merle

Európa Könyvkiadó, Bp., 1993.
(Fordította: Görög Lívia, 1984.)



" Ez a nagy vigasság év kezdetén boldog esztendőt ígér, ámbár az effajta jóslat ritkán válik be, s fájdalom, igen rosszul illett az 1567-es évre, amelyben ekkor léptünk, s amelynek lejárta előtt kiújult a gyilkos testvérháború, hugenották és pápisták ismét egymásnak estek boldogtalan honunkban." (295.)

"Az apákat a pápista hagyományhoz kötötte félelem s régi megszokás, a fiaik ellenben, kiket lenyűgözött a reformáció merészsége, úgy vélték, jobban illik az a művészetek és tudományok csodás megújulásához, mely századunk műve." (161.)

Jóllehet regénybeli szövődmények előzmény-, illetve következményeire utalnak a kiemelt idézetek, azonban valós háttérrel bírnak. Mint tudjuk, a késő reneszánsz (manierizmus) korszaka ez, no meg a vallásháborúké. Az első idézet alapján, ha kicsit utánajárunk a történelemnek, bizony kiderül, hogy az 1567-es esztendőben a hugenották (protestánsok) mintha felülkerekednének a pápistáknak, összeesküvést szőnek királyuk (IX. Károly) és az anyakirálynő (Medici Katalin) elfogására. Tanúi vagyunk a Szent Mihály-napi mészárlásoknak a püspökség udvarán. A regényfolyamnak ebben a részében nem kerül sor az öt évvel későbbi események kibontására, ahol épp az ellenkező dolog történik: a pápisták erőszakhulláma következtében, hugenották ezrei pusztultak el.  

  Nem tudom, hogyan kerülhette el mindez ideig Merle a figyelmemet. Lenyűgöző regény! (Azaz egy hatkötetes regényfolyam egyike ez.)
  Pierre de Siorac és öccse, Samson (hugenották) Montpellier-be mennek medicinát, illetve gyógyszerészetet tanulni. A történetet Pierre meséli, első szám egyes személyben, ami szerintem valamiféle módon "hitelesebbé" képes tenni az elbeszélteket. Kiszólásai is vannak. Időnként megszólítja olvasóit, így kreálva magának egy ólvasóréteget. Forróvérű fiú, rengeteg kalandba belekerül, ám nemesi származása sokszor válik hasznára. Így ússza meg például a pert egy éjszakai kihantolás miatt (amit két medikus barátjával követett el, hogy gyakorolják a boncolást, jobban megismerjék az emberi test "geográfiáját").
   Sámson öccse úgy van leírva, mint a férfiúi szépség megtestesítője, mégsem sikerült elnyernie tetszésemet. Sőt! Az élc kedvéért, olyannak láttam, mint akinek a málé is kiesik a szájából néha.
   A leginkább Fogacer tetszett nekem (kiről aztán kiderül, hogy ámbár pápistának "álcázza" magát, nem hisz Istenben, ráadásul nem a nőket kedveli). Talpraesett karakter, Pierre állandó támogatója, segítője (ahogy Miroul, a fiúk szolgája is).

Pazar olvasmány. Kihagyhatatlan!
[És így dől(t) el, hogy ki kell olvasnom a regényfolyam többi részét is. Muszáj megtudnom, hogyan alakul a fiúk sorsa a továbbiakban :).]

Néhány idézet:

1. " Bátyám, Francois, mélyen megvetett 'cselédszerelmeimért', én azonban másként vélekedtem. Mi engem illet, azt mondom: Éljen Franchou, ha Franchou tiszta vízben mosdik, és szégyen arra a vérbeli hercegnőre (a nevét nem írom ki), ki nem átallt azzal dicsekedni a királyi udvarban, hogy egy álló hete nem mosott kezet! És még ha csak kézről lett volna szó! No de a többit képzeletükre bízom."

2. "A hálátlanság valóban furcsa vétek, s ámbár igen elterjedt, az nem teszi kevésbé ocsmánnyá, ellenkezőleg: úgy elcsúfítja a lelket, mint a pestises fekély akár a legszebb testet is."

3. "Ha világunkat csakugyan Isten teremtette s jónak teremtette, szeretném tudni, ki packázta azóta ennyire el!"

4. "Ám, hogy mi jogon ítéli el Isten nevében egyik ember a másikat, azt, az ördögben is, meg nem foghatom!"

5. "A városban komótosan sétál az ember, nézgelődik, gyönyörködik az utca látványában, és semmit el nem szalaszt, hanem jól szemügyre vesz mindent, boltot, hintót, járőkelőt. Hát nem mulattató látvány ez a sok különböző korú s állapotú ember, amint jön-megy, és se lát, se hall, csak a maga dolgain töpreng. Hej, be szép és sokféle is e földön az ember, s nekünk, kik emberek vagyunk, mi nagyon kellene felebarátainkat szeretnünk s mi szorgalmasan tanulmányoznunk, veszendő testünkön kezdve a sort, mert az maga egész világ, melyet éppen csak most kezdtünk felkutatni. Pedig nem ezzel kellene-e kezdenünk...?"

6. "... nagyon igaz, hogy az Úr az ő magasztos s mély bölcsességében odahelyeztette a baj mellé annak ellenszerét is."

7. "Mert én mondom, vajmi különös az a hit, mely csak azért hiszi, amit hisz, mert nincs bátorsága nem hinni."

8. "Olykor nem könnyű bizony tisztába jönnünk vele: mit is érzünk, s még kevésbé, hogy mit is kívánunk."

9. "Pierre, olyan a nő, akár a szél s a vihar; hogy mire képes, senki előre meg nem mondhatja."

Ajándékaim :)

A múlt hétfő óta csak úgy kapkodom a fejem. Egyik ámulatból -egyszersmind meglepetésből - a másikba zuhanok. Emlékszem, tavaly kölcsönkértem Müller Péter: Varázskő-vét, aztán amikor együtt töltöttük az estét kedvesemmel, felolvastam egy-egy részt belőle. Talán ez a könyvecske fogott meg leginkább a szerzőtől. Nem sikerült minden történetet elolvasni, de magamban azért vágytam arra, hogy ez meglegyen nekem. Azóta eltelt kis idő, és mindenfélére gondoltam, csak a Varázskőre nem. Múlt hétig. Egyik rendelésem kapcsán, a Könyvespolc jóvoltából, jött a jó hír: a könyvem értékét visszanyertem. Egyből tudtam, mit akarok. Holnap este már ott folytathatom a történet(ek) felovasását, ahol abbahagytam. (Immár egyedül.)

Alig térve magamhoz e meglepetés után, tegnap Levente (alias @ParadoxH) üzenetet küldött, mellékelve kb. nyolc címből álló listát, arra kérve, hogy ezek közül válasszak egyet, mert az ajándék lesz nekem. Shakesperare: Antonius és Kleopátra-t választottam. Még nem olvastam, és a könyvtáramban sincs meg. A könyv úton van felém. Köszönöm szépen az ajándékozónak! :)

Ma újabb meglepetés fogadott. Újabb üzenet.
Már jó ideje kívánságlistámon Szilvási Lajos: Egymás szemében regénye, de persze, pitty könyvtárunkban hírét se hallották, nemhogy meglegyen. (Csak mondom, a városiban sincs meg.) Valahogy sikerült beszerezni ebook-ként, de mivel még messze állok én az ebook-olvasótól, a PC-ről való olvasás vhogy mindig holnapra marad. :D A mai üzenetben Zoltán (alias @Tiger205) jelezte, hogy a könyv az enyém. És, hogy egymagában ne unatkozzon a regény az úton Erdély felé, egy másik Szilvási-könyvet tett mellé utitársnak. Nagyon köszönöm, Zoltán!

A Vonzás Törvénye ismét bizonyított! Köszönöm szépen az ajándékokat!

Virágzabálók

Darvasi László

Magvető Kiadó, Bp., 2010.




Bizonyára nem véletlenül Rotary-díjas.

    Nem egy megszokott regényformá(zás)ról van szó. Végig az volt az érzésem, hogy olyan, mintha nem is kéne külön forgatókönyvet írni róla / belőle. Mintha már kész is lenne a filmes adaptáció.A főbb szereplők perspekíváiból is kapunk egy-egy külön történetet egy-egy helyzetre, eseményre. Megtudjuk mi volt/van, aztán (később) azt is, hogyan történt mindez (a különböző nézőpontokból). Az idősíkok váltják egymást. (Résen kell lenni!) Engem elbűvölt!
    Pelsőczy Klára [kinek tenyerén "folt piroslik, angyal lábnyoma lehet"] egyik főszereplője a regénynek. Három férfi lengi körül, hol lágyan, simogatón, hol meg ostrombán hódítva. Szép Imre, Klára férje, Péter, az öccse, illetve Ádám (aki tkp. a fiúk féltestvére). Mindhárom különös teremtés valamilyen szempontból: Imre a virágok megszállotja (tudósként emlegetik), Péter nagyra nőtt gyerek, erős, kívülről egy magabiztos férfinak látszik, ám saját magáról is egy idő után úgy vall, mint "bukott ember"-ről. Ádám. Ő egy árnylélek. Senki nem veszi észre, de mindenütt ott van szinte.
Aztán, nekem a kedvenc figurám a regényből, az öreg Shütz bácsi, a "német doktor". Akiket közel enged(ett) magához, így vagy úgy, de mindig védelmezi, kisegíti. Soha nem derül fény, miféle kapcsolathálók révén éri el, hogy Imrét ne végezzék ki, Ádám felépüljön...
Élők és holtak világa keveredik a regényben. Koszta Néró, a fűmuzsikus, és díszes kompániája, Mama Gyökér, Féreg és Levél úr ködszerű lények.
   A 19. századi Szeged ez. Egymás szomszédságában élnek magyarok, szerbek, cigányok, zsidók, németek. Ide is elér a negyvennyolcas szabadságharc láza, egymásra támad szerb a magyarral, aztán elbukik a forradalom, és a csend veszi át a helyet. Vagy a Tisza zenéje. Tanúi vagyunk tűzvész(ek)nek, harcoknak, de szerelemnek, érzelmeknek is.
    Izgalmas olvasmány!

Néhány idézet: 

1. "… ha úgy döntesz, repülni akarsz, repülj velem (…) Bírd ki, hogy így szeretlek."

2. "Ne feledd, meg lehet tanulni a várakozásban a jót, mondta. Amire vársz, leginkább az a tiéd. Azért vársz rá, mert nincs hozzá közöd. Akkor lesz jó várni, ha meg tudod köszönni neki, egy ígért alkalomnak, egy hiányzó másik embernek, hogy várhatsz rá. Akkor megérted, hogy ő is a tiéd. S ha megkapod, szomorú leszel, hogy nem várhatsz rá többé."

3. "Butaság az, ha olyat kérek, ami már van nekem. Butaság az, ha azt adok a másiknak, ami már van neki. Butaság az, ha azt veszem el, ami nem kell neki. Butaság az, ha nem engedem gondolkodni a másikat."

4. "Azzal is hazudunk, amikor nem mondunk el mindent. Azzal is hazudunk, amikor megfelezzük az igazságot."

5. "Semmi nem úgy a miénk, ahogyan hisszük."

6. "Igaz, hogy a fájdalom elfáraszt, de míg gyötörni tud, ébren tart. S ha te meghalnál, mint egy virág, csak ő, a fájdalom alszik el benned, míg te tovább virrasztasz mindenki másban, aki valaha is szeretett téged."

7. "Jársz majd szerte a világban, ha szerencséd lesz. S emlékszel városokra, emberekre és otthonokra, hol meleg ételt, jó szót kaptál. De az emlékeidet nem te hívod, jönnek kéretlenül, rád törnek, segítenek, szorongásodat kérik, és nem érted, miért ez vagy az a kép akar tőled valamit. Nem lesz hatalmad fölöttük, ha folyvást beszélsz róluk, akkor sem."

8. "Vajon milyen lehet a németek istene?! Azt dünnyögi az ember, hogy sájsze, vagy azt kiáltja, hogy donnervetter, és a világ forog tovább, mint egy rossz labda?! Biztosan cilindere van. Szép zenéket hallgat, és ül a hivatalban, ahonnan a világot irányítja. Délután meg, amikor vége a munkaidőnek, üldögél a terített, boroskancsókkal teli asztalnál a magyarok meg a zsidók istenével, és éjszakáig azon vitatkoznak, melyiküket szolgálja a cigányok istene!"

9. "Kedvesem, nem csak azt kell látni, amit meg akarunk látni."

10. "Tudja meg Péter, ha az Isten és az ember nem tükröződnének egymásban, nem lenne értelme az életnek! Akár helytelent, akár jót cselekszünk, az látszik Istenben. Az ember is tüköződik a teremtésben, az ember tükröződik az emberben is, vagyis mindabban, amit teremt, a fiú tükröződik az apában, a lány azanyában, a nő a férfiben, férfi a nőben. A jó tükröződik a rosszban, a rossz a jóban, semmi sem állhat meg a tükörképe nélkül."

11. "Az egész világ javult meg különösebb feltétel, akarás vayg vágyakozás nélkül. Sokszor érzünk így, ha egy lényeges kérdés helyett valami lényegtelen válaszra lelünk."

12. "Nem tudom, mondta Klára, még nem tudom, mit szabad látnom, és mit nem. De amit nem láthatok, arra kíváncsi leszek!"

 13. "Elmenni valahová mindig könnyebb, mint visszatérni (…)"

Kié Erdély? / Wem gehört Siebenbürgen?

Moldvay Katalin - Kovács András Ferenc - Selyem Zsuzsa - Láng Zsolt - Salat Levente - Visky András

Koinónia, Kolozsvár, 2006.




Részemről no comment!
DE!! legyen azért itt valami, hátha valakit érdekel "Kié Erdély?" A litera.hu irodalmi portál szerint Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Salat Levente, Selyem Zsuzsa és Visky András szövegei a játékosság, a végiggondoltság és a szentség felől kérdeznek rá a köztudatban rögzült Erdély-képre. Ezekkel az írásokkal lehet vitatkozni, lehet egyetérteni, lehet felháborodni miattuk és rajongani értük, de figyelmen kívül nem hagyhatók. Aki megdöbben egyes bekezdések-gondolatok merészségén, az gondolja meg, hogy éppen Makkai Sándor, a sokak számára emblematikussá és útmutatóvá vált Nem lehet című cikk szerzője harcolt Széchenyi szobra ellen – nyilván nem a rombolás, hanem a megértés kedvéért. Most már a Makkai szobrát is meg kellene értenünk.   „Lehet-e eszméket rendelni a tényekhez, úgy, hogy annak nyomán a tény fölismerje tulajdon természetét?” – kérdezi a filozófus, Salat Levente a válogatás legmelankolikusabb írásában. Egy szavas válasz nyilván nem adható, ez az antológia mindenesetre megpróbálkozik a hozzárendeléssel (...)

Néhány részlet(ecske) / idézet, ha úgy tetszik:


1. " - Tudod, ez a baszk lány, Aitziber az egyetlen, aki felfogja, hogy nem románok vagyunk.
      - Mondtad a Trianont?
      - Naná. De azt mondták, az rég volt.
      - Hát, van benne valami." (Selyem Zuzsa)


2. " - But you, Hungarians, do you have literature?
      - Tegnap mesélte, hogy a baszkoknak nincs írott kultúrájuk.
      - Yes, I know, as it was with the Irish culture: they had to invent some culture, when they realised, that their is different from the English one. But it isn't our case: we have a... hogy mondják az országnak?
       - Country.
       - Igen, igen, de magyarul hogy mondják: mi nekünk Magyarország?
       - Anyaország?
       - Ez az, szóval we have a country, where everybody is Hungarian. You see, full with Hungarian words, men!, culture, movies, literature...
       - And are they translated into Spanish?
       - Oh, yes, Esterházy, Nádas, Kertész, Márai - you didn't hear about them?
       - No. They are good? Do you read them?
       - Yes, yes, you see... hogy mondják angolul: pást?
       - Passz. (...)" (Selyem Zsuzsa)


3. "A cédrusok árnyékában meghúzódó galagonya magyar szellemi élethez viszonyítva az erdélyi magyar egzisztencia minden bizonnyal áfonyabokorhoz hasonlítható." (Salat Levente)


4. "... kié Erdély, ugyan kié lehet, hangzott a szónoki kérdés még a templomi szószékről is, márpedig a szószékről Erdélyt szabadon szóba hozni önmagában is eszement vállalkozásnak tűnt a soros elnyomók és a mindenkori fontolva haladók szemében, ki állítja, hogy szabadon hoznám szóba, kérdezte Apánk színlelt csodálkozással a rémült kétségeskedőktől, hát ki szabad itt, ha pedig nem vagyunk szabadok, veszítenivalónk sincs, ugyan miért is hallgatnánk felőle, folytatta Apánk növekvő lendülettel, ha ez a kérdés, akkor erről kell beszélni (...), a szószék a legmegfelelőbb hely fölvetni a kérdést, Apánk ugyanis abból a feltevésből indult ki, hogy az igazi kérdéseket az eleve létező válaszok szülik, és nem fordítva, kié Erdély, jó kérdés (...)"
(Visky András)

Miénk a világ

Kovács András Ferenc

Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2000.




Ha valaki kedveli a verseket, többet mondok, szereti a gyerekeket, akkor óhatatlanul ajánlom figyelmébe KAF gyermekverseit (de persze, nem csak azokat)! A kis könyvecskében bűbájos versek, játékos megoldása(i) a szavak egymásrahangolásának, a már jól ismert Unipan Helga illusztrátor mesés képei szólítanak meg. Nem lehet megunni, és ehhez nem kell  (feltétlenül csak) gyereknek lenni.
Nem idézgetnék versekből, mindenki saját belátása szerint "éltet" egy könyvet, azonban a kötet legutolsó négysorosát megosztanám:

Fanni verse  álmomban kivirágzik a fa
                      leesik az ég
                      elteszem a szívedet
                      miénk a világ

Javított kiadás (- melléklet a Harmonia caelestishez -)

Esterházy Péter

                                                 
         








Magvető Kiadó, Bp., 2002.




Kiderül, hogy édesapja, Esterházy Mátyás, ügynök volt. Előzmény: megkapja az apja dossziéját. 1957 - 1980 közötti jelentései a könyvbe íródnak, de ez a szöveg nem csak irodalom. Nyelvhasználata naplós jelleget kap, publicisztikust. Olyan antipoetikus effektusokat használ, amik a jelentést széttörik, nem szavak vannak adott esetekben, hanem csak betűk: ö = önsajnálat, j. e. = jut eszembe, k = könnyezem...

Végig reflektál a Harmonia Caelestisre, a könyv alcíme is jelzi, hogy ajánlott előbb a HC-t elolvasni, aztán kézbe venni a Javított kiadás-t (ami tehát nem regény). Szinte mi is - olvasók - ott vagyunk, amikor íródik a szöveg, majdnem látni, érezni lehet, [(ahogy kínlódik, már-már/ vagy akár/ szenved)], ahogy próbálja megérteni azt a helyzetet, amibe belekerült, ti., hogy édesapja besúgó volt. A Harmoniában emléket állít az apának, de ugyanakkor szét is írja azt. A mellékletben (JK), nincs identitás: Csanádi fedőnév alatt volt besúgó. Tulajdonképpen ebbe a könyvbe kerül be az, ami nem tudható meg, míg a HC-ben (a regénybe) az, ami (kvázi) tudható a történelemről: "[Van a Harmoniának egy szoft olvasata (...). Azt tudtam, hogy sokan egy-az-egyben fogják olvasni, fikció - nem fikcó határaival a szöveg folytonosan és ordenárén játszik (dolgozik). De annak a következményeit, hogy a könyvben megjelenik a történelem, nem láttam át, azt, hogy a könyv nem csak családtörténet, de országtörténet is.]" (JK, 35. old.)

Magvető Kiadó, Bp., 2000.




Ha valaki el akarná olvasni, néhány "motiváló" idézet a könyvből (JK): 

1. "Még sok más érdekes mondatik Júdásról, mindenesetre kitetszik, lét és árulás, élet és kiszolgáltatás összetartozók. Ott, ahol az emberek megbíznak egymásban, csak ott lehetséges árulás. Csak azt tud minket elárulni (vagy mi őt), aki közel van."

2. "Vajon nem lépek át egy határt, melyet nem volna szabad? Lehet, hogy nem volna szabad ennyire támaszkodni az őszinteségre? Mert most azt teszem. Hogy olykor mindannyiunk érdeke a hallgatás? Ez igaz, de ki mondja meg, hol a határ?"

3. "[Egy jelentés sosem semmitmondó. Sosem csak semmit mond. Ha üres, akkor is mond valamit...]"

4. "Én a felejtés ellen dolgozom. Nem azt akarom, hogy elfelejtsék a Papi ügyét, hanem hogy megjegyezzék. Bocsánatot se akarok. (Ha kéne, térden állva esdekelnék. Ha ez volna a megoldás.) Hanem mit is? Hát... hogy valahogy az egész lejátszódjék. Hogy van, ami van, és ez van, az derült ki, hogy ez van."

5. "Azt veszem tőled zokon, apám, hogy azok az értékek, melyeket jól láthatóan képviseltél, nincsenek, nem léteztek (vagy ugyan léteztek, mert hát nem a Harmonia teremtette őket, ám csak a legaljasabb gerinctelenséggel megtámogatva). Azt veszem tőled zokon, hogy elszégyenítetted a világot."

6. "Valami, érzem, érvénytelen lett. De mi? Dől az egész. Vagy mindig is dőlve volt, csak én ezt eddig, mondjuk így, korlátozottan vettem tudomásul?"

7. "Van, mindentől függetlenül van (az apám), és most igyekszem felfogni, hogyan is van. Amikor a papámról beszélek, a világra gondolok. Hogy milyen is a világ. Nem tudom a papámat összeragasztani: egyfelől szeretem, tisztelem, köszönettel tartozom neki, nélküle nem volna k ilyen  az életem, másfelől egy gerinctelen kollaboráns."

8. "Úgy érzem magam, mint 16 -17 éves  korom tájt, amikor esténte azért imádkoztam, hogy okosabb legyek, mert volt bennem okosság, de valahogy nem elég, édes Uram, add, hogy legyen egy kicsivel több eszem. Most is ezt szeretném, szeretném ezt felfogni, és látom, hogy nem tudom, hogy kevés vagyok hozzá. Ismétlés: leírom, amit találok, és figyelem magamat, mint egy állatot -  ennyit tudok tenni, ennyire terjedek."

9. "A Harmonia kapcsán sokat áradoztam a dokumentumok erejéről és szépségéről, hogy mennyire lefegyverzők azok a régi papírok. - Hát, az az igazság, hogy ezek is lefegyverzők. Csak ama történelmiek szépek is, ha ún. rossz dolgokról szólnak is, mert mindig a teremtés gazdagságáról adnak hírt. Mért, ezek nem? Dehogynem. De ez akkor is csúnya. Nehéz, nyirkos, sötét, csúf, kicsi, remény nélküli. [Nincs választásom. Ha azokat szépnek tartom, ezeket is annak kell. Nehéz, nyirkos, sötét, csúf, kicsi, remény nélküli: szép.]"

10. "[Álmomban azt magyarázom apámnak, miközben ő kezemre teszi azt a nagy, súlyos apakezét, hogy az a jó, ha megírom ezt a históriát, ezt a szót használom, históriát, úgy mondom, mint egy gyereknek a doktor bácsi, ne féljen, nem fog fájni, ez a legjobb megoldás. Mint valami betegségről beszélek a 'dolgokról', amiről senki nem tehet, és ő a szenvedő alanya. Hogy a kezét az enyémre tette, az olyan erős, jó érzés, hogy föl is ébredek. Nyolc óra van, gyorsan leírom (leírtam). Próbálok válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen érzés vagy kedv vagy hangulat maradt bennem az álom után, de a jónak csak az emléke van meg, mostanra csak a fázás maradt, fázom.]" - ez az idézet a fülszövege is egyben a könyvnek

11. "Ha életben akarunk maradni, ragaszkodni kell a nem-tökmindegy dolgokhoz."

Szerelem a kolera idején

Gabriel García Márquez

                                                                                            

Magvető Kiadó, Bp. (Ford.: Székács Vera, 1990.) 

   Ejjjhaaa! Amikor elolvastam a Száz év magány-t, azt mondtam, soha többet Márqueztől. Az emberek többségének véleményével ellentétben, nekem nem tetszett. Persze, az is meglehet, nem jókor olvastam. (De ettől még tartom a véleményem). Aztán egy táborban megláttam egy kedves barátomnak a kezében A szerelemről és más démonokról könyvét, és kész, megadtam magam. (Ezt a könyvet azt hiszem, legalább kétszer olvastam el :D).

   Márquez meghódított. Már azt hittem, hogy megszoktam ahogy ír, de megint meglepett. Remekbeszabott könyv. Nagyon tetszett! 

   Tulajdonképpen azt a címet is kaphatta volna szerintem, hogy Szerelem ötvenegy éven át (vagy még több). Florentino Ariza szerelme Fermina Daza iránt fél évszázadon át kitartott. A nő semmilyen indok nélkül kiadta az útját (miután már tervezni kezdték közös életüket, kvázi jegyesek voltak), férjhez ment egy kiváló, általános köztiszteletnek örvendő orvoshoz (Juvenal Urbino-hoz), aztán "ötvenegy évre, kilenc hónapra és négy napra" rá megözvegyült. Florentino Ariza ez idő alatt különféle nőknél "vizitelt", mintha menedéket keresne. A gondolataiból kiderül, hogy minden, amit tett, Fermináért tette: a társadalomban elért pozíciója, a szorgalma, a kitartása. A szerelem bűvkörében élt, és hitte, hogy eljön majd még a nap, amikor újra szemtől szembe kerül szeretett asszonyával. És eljött az a nap, mégha fél évszázadra is...

(Nem ragozom, inkább ajánlom mindenkinek! Remek könyv, és egy kicsit sem "csepegős" -szerintem! :D)

Idézetek a könyvből: (Huuh, sok van, úgyhogy csak csínján velük :D)

1. "Akiket szeretünk, azoknak minden holmijukkal együtt kéne meghalniuk."

2. "... az ágy bal szélén fekszik az oldalára fordulva, ahogy szokott, de hiányzik az az egyensúly, amit az ágy másik szélén fekvő test biztosítana."

3. "... a nők csak a határozott és elszánt férfiaknak adják oda magukat, mert tőlük kapják meg az olyannyira áhított biztonságot, amely nélkül nem tudnak szembenézni az élettel."

4. "... semmi sem erkölcstelen, ami az ágyban történik, ha arra jó, hogy fenntartsa a szerelmet."

5. "... az ember a maga kiszámolt homokszemeivel jön a világra, és azok a szemek, amelyeket bármi okból önmaga vagy más miatt, szándékosan vagy kényszerűségből nem használ fel belőlük, örökre elvesznek."

6. "... az emberek nem egyszer s mindenkorra születnek meg azon a napon, amikor az anyjuk világra hozza őket, hanem az élet újra meg újra rákényszeríti őket hogy megszüljék magukat."

7. "... az ember abból jön rá, hogy öregszik, ha elkezd hasonlítani az apjára."

8. "Hihetetlen, hogy milyen boldog tud lenni az ember annyi éven át, a sok marakodás, a sok cirkusz közepette, a kurva életbe is, és közben azt se tudja, hogy ez most szerelem-e vagy sem."

9. "A nyelvébe harapott, hogy szíve repedésein át ki ne szivárogjon az igazság."

10. "Mi nők mind látnokok vagyunk."

11. "A jó házasságban nem a boldogság, hanem a stabilitás a lényeg."

                                                                                     

A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

Alice Miller

Osiris Kiadó, Bp., 2005.
(Ford.: Pető Katalin)



" Milyen igazságtalan ez a helyzet: falként áll szemben két erős felnőtt egy gyerekkel. És mi 'nevelési következetességnek' hívjuk, amikor a gyerektől megtagadjuk, hogy az egyik szülőnél bepanaszolja a másikat." 

 "A megvetés a gyengék fegyvere, védelem azon saját érzések ellen, melyek saját történetünkre emlékeztetnek. S minden megvetés és diszkrimináció forrása az, hogy a felnőtt többé vagy kevésbé tudatosan, kontrollálatlanul és rejtetten hatalmat gyakorol a gyermeken, amit a társadalom (a gyilkosságot és a súlyos testi sértést kivéve) tolerál. Amit a felnőttek gyermekük lelkével művelnek, teljesen az ő ügyük, úgy kezelik a gyermeket, mintha saját tulajdonuk volna, pont úgy, ahogy egy totalitárius állam bánik polgáraival. Ám egy felnőtt soha nem lehet olyan mértékben kiszolgáltatott, ahogyan a csecsemő a szüleinek, akik semmibe veszik jogait. Mindaddig, míg nem válunk érzékennyé a kisgyermek szenvedésére, erre a hatalomgyakorlásra senki sem figyel fel, senki nem fogja komolyan venni, és általában bagatellizálják, hiszen ezek 'csak gyerekek'. Ám ezekből a gyermekekből húsz év múlva felnőttek lesznek, akik mindent visszafizetnek majd saját gyermekeiknek."



   Bevallom, kicsit ódzkodva vettem a kezembe, a cím ugyan vonzott, de valahányszor csak belelapoztam, mindig valahogy olyan sorokra bukkantam, amiktől inkább elmenekültem volna. Pedig csak sorok voltak. Igazából a tartalmuktól, még pontosabban fogalmazva, magamtól menekültem volna. Nem mertem sokáig szembenézni azzal a ténnyel, hogy ennek is két oldala van (akárcsak az éremnek): igen, meglehet, olyasmit olvasnék, ami szíven üt, mert netalán "passzol" rám (na ez az, amitől tartottam), másrészt pedig csak egyszerűen elolvasom, és ráteszem a pecsétet: elolvasva. Az első opció mellett döntöttem: ehh, legyen "meg a te akaratod", mondám a könyvnek és uccu neki, belekezdtem.
   Nem értek én a fordításokhoz, de azt hiszem, nem a legjobban sikerült. Az az igazság, néhol többször is el kellett olvasnom egy-egy gondolatmenetet, vagy akár csak sorokat, mert nem értettem (pedig magyarul olvastam). Erről ennyit. A könyv, szerintem fantasztikus. Akár a kiemelt idézetekből is kitűnni vélhet, hogy a szerző olyan helyzeteket is észrevesz -  melyben a gyerek elnyomásának igen finom változataira kapunk példát - amiket amúgy konvencionális, normálisnak mondott társadalmunkban nemhogy tolerálunk (tolerálnak), sőt, elfogadottnak, normálisnak tartunk (tartanak). Látja, és egyben példákkal, gondolatokkal rávilágít arra, hogy mindez milyen következményekkel jár.
    Igen, jó volt elolvasni, emészteni a néhol arcul ütő gondolatokat, belátni, hogy van, amin még mindig javítani lehet és kell.

Ajánlom mindenkinek, szakembereknek egyenesen kötelezővé tenném.

Néhány idézet is akkor:
1. "A gyermeknek őseredeti igénye, hogy mindazt, ami ő, kezdettől fogva tiszteljék és vegyék komolyan. "

2. "...bármilyen paradoxnak tűnik - a gyermek elérhető."

3. "Az ember csak olyasmire emlékezhet, amit egykor tudatosan átélt."

4. "... a gyermekkor érzelmei oly erősek, hogy elfojtásuk nem marad súlyos következmények nélkül."

5. "... nem kell örökösen kényszeresen a régi sémákat követnünk (csalódottság - a fájdalom elfojtása - depresszió), hiszen van más lehetőségünk is csalódásaink kezelésére, nevezetesen az, hogy megéljük fájdalmunkat."

6. "Világunk biztosan egész máshogy nézne ki, ha a legtöbb cscsemőnek esélye nyílna arra, hogy anyján pasaként uralkodjék, miközben az dédelgeti, és nem kellene túl korán anyja szükségleteivel törődnie."

7. "A családi légkör akaratlan továbbadása különböző formákban történik. Vannak például olyan emberek, akiknek nincs egyetlen hangos vagy döhös szavuk sem, csakis jónak és tévedhetetlennek látszanak, mégis azt éreztetik az embertársukkal, hogy nevetséges, buta vagy hangos, mindenesetre túl közönséges hozzájuk képest."

8. "Aki saját érzéseivel tisztában van, másokéit is komolyan veszi."

[El kell olvasni, a többi a könyvben meg vagyon írva. :)]